Az olyan, ma is köztudatban lévő nevek, mint például Héjjas Iván, Prónay Pál, majd Kozma Miklós, Kémeri Nagy Imre mellett a Kováts testvérek kimaradtak azok sorából, akikről számontartják, hogy jelentős tevékenységet fejtettek ki a Horthy-korszak féllegális mezőnyében. Kováts, aki számottevő alakja volt a két háború jobboldali szervezeteinek, pályafutása során megjárta az első világháború frontjait, átélte a vörösterrort, melynek negatív élményei meghatározóak voltak jelleme s ebből fakadóan későbbi tetteinek alakulásában – s tevékeny részese volt a fehérterrornak. A továbbiakban számos olyan megmozdulásban, belföldi és határainkon túli atrocitásban vett részt, amelyek valójában a bethleni konszolidáció nyíltan nem vállalható háttérjátszmáinak részei voltak.
Alakjának, életútjának bemutatása kiterjedt kapcsolatrendszere, titkosszolgálati és kormányközeli szervezetekhez fűződő kapcsolatai miatt is alkalmas a két háború közötti korszak történetének árnyaltabb bemutatására.
A róla szóló kötet szerzője, Pócs Nándor történész tanulmányában mindamellett egy kortörténetbe ágyazott életrajznál jóval szélesebb és sokak számára bizonyára teljesen újszerű kérdéskört is vizsgál művében. Kováts meglepő fordulatokban gazdag, az évtizedekig vallott sémáknak gyakran ellentmondó története ugyanis nem egyedülálló, s így rajta keresztül azt is megismerhetjük, hogy a hozzá hasonló egykori különítményesek a konzervatív elit szövetségében milyen szerepet vittek a kor történéseiben. Miként kerülhettek szembe először a nyilasmozgalommal, majd hogyan jutottak el a határozott németellenességig és váltak esetenként a zsidómentés tevékeny részeseivé. Emellett kárpátaljai fegyveres akcióikon túl többen fogtak fegyvert az első finn–orosz háborúban, amelyet a szovjetekkel akkor még szövetségben lévő németek nem támogattak; és voltak, akik a lengyelek oldalán vettek részt a varsói felkelésben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!