Kapitány Balázs a Föld közel nyolcmilliárdos népességéről és Európa fogyatkozásáról

Tévedés azt hinni, hogy a nyolcmilliárdodik ember akkor jött világra, amikor az erről szóló hír bejárta a sajtót. Ami a legnépesebb országok mezőnyét illeti, India jövőre megelőzheti a jelenlegi listavezetőt, Kínát. Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete munkatársa szerint bolygónk akár 15 milliárd ember eltartására is képes lehet, ám ehhez meg kell változtatni a fogyasztási szokásainkat.

2022. 11. 30. 13:16
Kapitány Balázs Demográfus 20221121 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az ENSZ nemrég közleményben tudatta, hogy a Fülöp-szigeteken, Manilában megszületett bolygónk nyolcmilliárdodik lakója, egy lánycsecsemő. A demográfusokat nyilván nem érte meglepetésként a hír.
– Valóban nem, de fontos elmondani, hogy az ENSZ becslésekre hagyatkozik, amelyek nagyjából helytállóak ugyan, de semmiképpen sem naphoz köthetők. Jelenleg tehát nyolcmilliárd körül vagyunk a Földön, de lehet, hogy már tavaly túlléptük ezt a számot, ahogy az is, hogy csak jövőre fogjuk elérni. Ennél konkrétabban nem lehet fogalmazni.
– A Fülöp-szigetek milyen helyet foglal el a népességbővülésben élen járó országok között?
– Az ottani termékenységi arányszám – vagyis az a szám, amely megmutatja, hogy egy szülőképes korú nő átlagosan hány gyereknek ad majd életet – 2,75. Ez nem kiemelkedően magas, de így is felülmúlja a távol-keleti keresztény országgal határos muzulmán országok adatait: Indonéziában 2,2, Malajziában 1,8 gyerekről lehet beszélni. A világátlag ugyanakkor 2,3 körül van. Ez azért lehetséges, mert ha Afrika Szaharától délre eső térségét vizsgáljuk, jóval magasabb számokat találunk: Szomáliában például 6,3, Kongóban 6,2 a reprodukciós ráta.


– Jelenleg tehát közel nyolcmilliárdan vagyunk. Ez a roppant embertömeg hogyan oszlik el a Földön?
– A legnagyobb lélekszámú országok listáját még mindig Kína vezeti, mintegy 1,4 milliárd fővel, de már nem sokáig: India egy-két éven belül várhatóan megelőzi. A harmadik helyen az Amerikai Egyesült Államok áll, mintegy 330 millió fővel, majd Indonézia, Pakisztán és Nigéria következik a sorban. Ez utóbbi az ENSZ várakozásai szerint 2050-re letaszítja az Egyesült Államokat a képzeletbeli dobogó legalsó fokáról.
– Európa hogy áll e tekintetben?
– Összességében gyorsan veszít a világ népességén belüli túlsúlyából. Míg a múlt század ötvenes éveiben minden negyedik-ötödik ember az öreg kontinensen élt, ma minden tizedikről lehet ezt elmondani. Ma, a XXI. század elején tíz emberből hat Ázsiában él. Még úgy is, hogy Kínában – a régió egyéb jóléti államaihoz, Japánhoz, Dél-Koreához és Tajvanhoz hasonlatosan – kimondottan alacsony a gyermekvállalási kedv.
– Az előttünk álló évtizedekben tehát Afrika említett térségében várható létszámbeli gyarapodás?
– Így van. Ezt valamennyi kontinens közül egyedül Afrika szubszaharai területéről lehet biztosan kijelenteni. A részletekkel ugyanakkor nem vagyunk tisztában. A már említett Nigéria esetében például még csak azt sem tudjuk, igazából hányan élnek ott. Az utolsó népszámlást 2006-ban tartották, de vallásilag erősen megosztott országról van szó, és mind a muzulmánok, mind a keresztények megpróbálták felduzzasztani számukat az össznépességen belül, ezért csaknem polgárháború lett a dologból. A jelenlegi létszámbecslések mindenesetre 218 millió főről szólnak, de a valós szám ugyanúgy lehet 200, mint 240 millió. És hogy egy másik országot is említsek: a Kelet-Afrikában található, Ruandától délre eső Burundiban az ötvenes években még 1,5 millióan éltek. Ma már 12,5 millióan vannak, és az ENSZ előrejelzése szerint 2100-ra negyvenmillióan lesznek. De mert az ország nagyjából akkora, mint a Tiszántúl, világos, hogy ennyi ember egyszerűen nem fog elférni a területén.
– Akkor mi lesz velük?
– Csak találgatni tudok. Háborúba kezdenek egymás ellen? Kivándorolnak? De azt sem lehet kizárni, hogy egy részük éhen vész. A kép egyelőre homályos, csak annyi biztos, hogy az ENSZ negyvenmilliós előrejelzése nem tűnik reálisnak.

– A térbeliek után beszéljünk az időbeli vonatkozásokról is! Míg 1987-ben ötmilliárd ember élt a Földön, 1999-ben hatmilliárd, 2011-ben hétmilliárd. A jövőben hasonló tempóban folytatódik az összesített létszámbővülés?
– Az elmúlt évtizedekben 11-12 év kellett ahhoz, hogy az emberiség létszáma egy-egy milliárd fővel gyarapodjon. Ez az intervallum a jövőben kitolódik, vagyis a népességnövekedés tempója lassul. Míg a hatvanas években globálisan kétszázalékos bővülésről lehetett beszélni – ez annyit tesz, hogy száz emberből egy éven belül 102 lett –, addig ma mindössze 0,8 százalékosról: száz emberből 100,8 lesz! Az ENSZ szerint 2037-re érjük el a kilencmilliárdos létszámot, és 2060-ra a tízmilliárdost, de ezek csupán a jelenlegi előrejelzések.
– Korábban sokáig úgy vélték, hogy a mostanában megközelített vagy túlhaladott nyolcmilliárd lehet az emberiség maximális létszáma, méghozzá azért, mert a Föld ekkora népességet tud eltartani. Most viszont már kilenc- és tízmilliárdos számról beszélünk. Hogyan győzné mindezt a bolygó?
– Demográfusként úgy vélem, globális szinten nem a népességnövekedés a legkritikusabb kérdés, hanem a fogyasztás struktúrája. A Föld elvileg akár 15 milliárd ember eltartására is képes lehetne. Ám ehhez azon jóléti államoknak, amelyek élen járnak benne, mérsékelniük kellene a túlfogyasztásukat, hogy a felhasznált erőforrásokból, valamint az előállított javakból más államoknak is maradjon, jusson.

Borítókép: Kapitány Balázs (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.