Nem. Nem a nőkről lesz szó. Hanem mindenféle libalakomákról, libaalkatrészekről, libabelsőségekről – szóval libaságokról.
– A libák ott hibázták el, hogy hagyták Mártont maguk közé bújni a nagy elhívás elől… – gondolta magában Rezeda Kázmér.
És valóban. Ha a libák nem engedik maguk közé Mártont, ki közéjük rejtezett, mert esze ágában sem volt püspökké lenni, szóval, ha a libák még annál is jobban fellázadnak, mint ahogy fellázadtak, akkor is meg lennének éve, de legalább kimaradt volna az év azon napja a libakalendáriumból, amikor az egész keresztény-keresztyén világ őket falja.
– Ebből is látszik, hogy soha nem elég csak gágogni meg üvöltözgetni… – gondolta magában Rezeda Kázmér.
És valóban.
– Olykor komolyabb dolgokat kell megcselekedni… – gondolta még, és ezt is jól gondolta. – Mert olykor a jelen pusztulása az eljövendő üdve…
Aha.
– Azt persze senki meg nem mondja, hogyan lázadhattak volna jobban fel a libák…
Tényleg. Hogyan is?
– No, hát akkor induljunk… – mondta magának félhangosan még Rezeda Kázmér, mert ahogy múlt az idő, egyre gyakrabban kapta azon magát, hogy félhangosan beszél, pedig nincsen a közelben senki más, csak a ködbe vesző gyerekkor, sok-sok s egyre gyűlő emlék és az eliramló élet.
– „Elhull a virág, eliramlik az élet”… – mégiscsak ez az egyik legszebb verssor, melyet magyar nyelven valaha leírtak… – gondolta aztán még Rezeda Kázmér, és azon mosolygott, hogy felötlött benne a múlt azon darabkája, amikor még a „sehonnai bitang ember, / Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább rongy élete, / Mint a haza becsülete” volt neki a legszebb. – Hja kérem, lassan-lassan majd virágkötéllel, selyempárnán bocsátanak le oda, de ezt a Márton-napi libát most még megesszük!
Azután fehér inget húzott és elegánsabb mellényt, azután elindult a Stand25-be libázni.
A Stand25 Szulló Szabina és Széll Tamás lehető legkomolyabban vett örömkonyhája a város budai oldalán, sétatávolságra a Lánchídtól és a Váralagúttól. A Stand25 alig egy évvel a nyitása után Bib Gourmand minősítést szerzett. Izgalmas kitérő a séfek számára a fine dining világából, ahol csupán egyetlen szabály van: a minőségben és az alapanyagban nem ismerni kompromisszumot. Szabad magyar konyha, egy laza, barátságos hangulatú bisztróban, ahol a Csahók Ibolya vezette szerviz ugyanolyan törődéssel kíséri végig a vendéget, mint egy csúcsétteremben, csak sokkal közvetlenebb stílusban.
Ezt olvasta Rezeda Kázmér az interneten még azelőtt, hogy elindult, s egyfelől mindez felkeltette érdeklődését, másfelől újfent elmosolyodott arra gondolván, vajon mit szólna Márton püspök, ha látná, mivé lett mára a keresztény-keresztyén világ.