Sacco di Roma

Rezeda Kázmér volt közöttük a legrégebbi Róma-járó, ő már akkor bejárta keresztül-kasul a várost, amikor még be sem tette a lábát Itáliába.

Viharvert társaság üldögélt a Hotel D’Inghilterra teraszán, a Via Bocca­ di Leonén, Rómában, délelőtt tíz óra tájban. November volt már, huszonöt fok meleg, halottak napja, és bár nem lehetett elsőre teljes bizonyossággal megítélni, de a társaság tagjai mind életben voltak. 

Ott ült Rezeda Kázmér nejével, Bel-Szegedi Matula Andreával. Ott volt Fogatos Mateusz és neje, Szilviánusz asszony. Aztán Katéna Tamás és neje, Beátikusz. Továbbá Csipolla Miklós és neje, Gábriella, kik gyermekeiket is elhozták, Cseppkői Fehér Menyétet és Csipolla Bulcsút. A teraszon üldögélő társaság magába fordult, néma csendjét végül Fogatos Mateusz törte meg, a maga racio­nalista módján:

– Szerintem rugaszkodjunk el egy grappa-sör kombinációval, és arra már tudunk támaszkodni egész nap.

A társaság férfi tagjai egy pillanatig sem kérdőjelezték meg az elrugaszkodás fontosságát és helyességét, ám többeknek erős kételyei voltak azzal kapcsolatban, hogy „egész nap”. Végül Rezeda Kázmér megtörte a konok másnaposság csendjét:

– Nem vagyok biztos abban, hogy egy grappa-sör kombináció ki fog tartani egész napra. És a biztonság kedvéért további fogódzókat, bizonyosságokat, támasztékokat kutatnék fel…

Megint csend. Csak az asszonyok csacsogtak keveset, mert érezték, a férfiak gyöngesége és ítélőképességük pillanatnyi megrendülése kontroll nélküli vásárlásba torkollhat, ha elég ügyesek. 

Amire az ő szempontjukból azért is szükség volt, mert Katéna Tamás előző nap azt újságolta nem kis büszkeséggel, hogy az egész vásárlási körutat kivédekezte, s végül nem vettek semmit sem.

– Az utolsó öt perc volt a legnehezebb, de megoldottam… – dicsekedett Tamás, és a többiek úgy néztek rá, mint Herkulesre. Mármint a férfiak. A nők meg úgy, mint a Cloaca Maximára, Beátikuszra pedig mint a legtehetségtelenebb kezdőre. 

Bel-Szegedi Matula Andreát pedig még Fogatos Mateusz is megsüvegelte, amikor Rezedáné azzal az indokkal ragadta magához Rezeda Kázmér bankkártyáját, miszerint „nem gondoltam, hogy ilyen meleg lesz, megsülök ebben a gyapjúruhában, rosszul leszek, kell vennem gyorsan valami könnyebbet” – majd távozott, s egy vadonatúj cipővel, szoknyával s felsővel tért vissza.

– Parádés, elegáns, gratulálok! – mondta ­Fogatos Rezedánénak, Rezeda Kázmér pedig dicsérte a cipőt, mert egyebet úgysem tehetett már.

De ez még előző nap volt, amelynek okán a társaság ily viharverten ült a teraszon. És érezték, hogy Rezeda Kázmérnak igaza lehet, már csak azért is, mert Rezeda Kázmér volt közöttük a legrégebbi Róma-járó, ő már akkor bejárta keresztül-kasul a várost, amikor még be sem tette lábát Itáliába. „In treno filo tutto liscio. I problemi cominciarono a Venezia, con le calli.” „A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal.”

Hát így. Pontosan így.

Előző nap – érkezésük napja volt – az Assunta Madre várta őket vacsorára, a Via Giulián.
Az Assunta Madréba foglalni kell.
Rezedáék foglaltak.
Aztán megérkeztek. Tízen. A pincérhölgy bevezette őket hátra, az eldugott különterembe, ahol egy szép nagy asztal várt rájuk, gyönyörűen megterítve. 

Helyet foglaltak, kicsit összebabrálták a terítéket, széthajtogatták a hófehér damasztszalvétákat, s ekkor Csipolla Miki kitalálta, hogy jobb lenne kiülni a teraszra, mert meleg van, szép az este, és jólesik ilyenkor a Teveréről érkező lágy szellő.

A terasz persze zárva volt, de a kedvükért kinyitották, megterítettek egy másik asztalt, nagyon udvariasan, de azért úgy néztek rájuk, ahogy a jakobinusok néztek a Bastille foglyaira, miközben kiszólították közülük az aznapi halálraítélteket.

Viszont valóban lágy szellő fújt a Tevere felől.
Az Assunta Madre halétterem, amiből az következik, hogy lehet halat enni.
Hát ők ettek.
Tonhaltatárt és carpacciót, és rákocskákat grillen, és tintahalat, és see basst és mindenféle olyat, amiről Rezeda Kázmérnak fogalma sem volt, hogy micsoda. De mind közül a töltött-rántott tökvirág vitte el az aranyérmet.

Rezeda Kázmér nagyon szerette volna tudni, ki volt az a zseni, aki egy napon megtöltötte a tök virágát sajttal vagy szardíniával, aztán az egész hóbelevancot belemártotta sörtésztába, és úgy megsütötte, mert zseni volt, az biztos.

Mindenesetre Fogatos Mateusz megvadult, és elkezdett grappákat rendelni. Az első rendeléskor jött a pincér, és nagyon sajnálta, de a fehér grappa éppen elfogyott, már csak barna volt, vagyis barikolt.
Hát azt itták. Mellé pinot grigiót. Sokat. Ebből is, abból is.

Aztán éjfél lett. És a szállodában még kellett inni egy kilépőt, bár sajnos a fehér éppen elfogyott, és csak barikolt akadt. Ezen este másnapján üldögélt a társaság olyan viharverten. Aztán berúgták a napot, elrugaszkodtak egy grappa-sör kombinációval, aztán megfogadták Rezeda Kázmér tanácsát, és még további elrugaszkodásokat foganatosítottak, mert nincs fontosabb a biztonságnál.

Este pedig betértek a Ninóba a Via Borgognonán. Itt megettek aztán rengeteg fiori di zuccát. Igen. Tökvirágot. Aztán ettek még tonno con fagiolit, spaghetti con le vongolét, ribollita toscanát, mozzarella di bufalát és egyebeket.

Azon az estén Csipolla Miki vadult meg teljesen, és elkezdett rendelni grappát. A pincér jött, s nagyon sajnálta, de a fehér épp elfogyott, de tudott ajánlani barikoltat. És pinot grigio is akadt. Aztán éjfél lett, és a szállodában még meg kellett inni a kilépőt és a Szent János-áldást.

A következő napon – utolsó nap – sok támasztékot kellett keresniük, és az asszonyok korhelyeknek nevezték őket, de az is lehet, hogy erősebb kifejezéseket használtak.
Este pedig bementek vacsorázni a Pierluigiba, a Piazza de Riccin, ahol számos amerikai elnök is megfordult Rómában jártakor, és ezen elnökök képei ki is voltak függesztve a falakra, de már eltűntek, és a társaság ebben szimbólumot vélt felfedezni, és örvendeztek vala.

Na most a Pierluigi halétterem, ezért akadt ennivaló hal s miegyéb elég.
Nos, valamiért úgy alakult, hogy ettek itt fio­ri di zuccát. Igen. Tökvirágot. Majd farfalle al radicchiót, bombolotti all’astice e calamari di Francia alla grigliát; és még tartare di tonno con mela verdét.
És akkor este Rezeda Kázmér vadult meg, és elkezdett grappákat rendelni. A pincér rettenetesen sajnálta, de éppen elfogyott a fehér…

Viszont volt pinot grigio, ezen a ponton Katéna Tamás fellázadt, hogy harmadik napja van Rómában, és még nem ivott egy rendes vörösbort, úgyhogy került néhány palack Cecchi Toscana Sangiovese is, aztán éjfél lett, és ők úgy néztek körül, mint a spanyol zsoldosok a Sacco di Roma után.

És ne feledjük: Róma az Róma.

„Mihály si trovava a Roma da qualche giorno ma non gli era ancora accaduto nulla di particolare.”
„Mihály már napok óta Rómában volt, és még mindig nem történt vele semmi sem.”

Hazatérésük utáni este Fogatos felhívta telefonon Rezeda Kázmért:

– Vacsorát adok ma. Várlak. Pirítós kenyér lesz és csipkebogyótea vegyes virágmézzel.

– Jellemző. Ilyesmit csak a nyálas kis puhányok fogyasztanak. Gyere át te. Pirítóst adok és kamillateát, akácmézzel…

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)