Ócska konyhafilozófia

Ma már látásmódot árusítanak világszerte, s így alakítanak ki törzseket, átívelve nemzeteken, kultúrákon és nyelveken.

Nemrég vásároltam egy pólót, amolyan sima fehérre gondoltam, de mivel az épp nem volt a boltban, egy feliratost vettem meg. A szöveg szerint a világon a legjobb dolgok ingyen vannak. Persze angolul, mert egy külföldi márkáról van szó, s valljuk be, ezek a hangzatos szlogenek sokkal jobban hangzanak angolul, mint bármilyen más nyelven. Ott van a „free” szó, na az egymagában letarolta a reklámipart, azt is jelenti, hogy ingyen, meg azt is, hogy szabad. Két csodálatos koncepció a kor emberének.

Pedig nekem csak egy póló kellett, nem akarok reklámhordozó lenni, és nem is feltétlenül értek egyet a hasamon hirdetett üzenettel. 

Ócska konyhafilozófia ez. De ma már nincs olyan komolyan vehető nemzetközi termék, amely csak arról akarja meggyőzni a vásárlót, hogy az a bizonyos dolog jó minőségű, finom, gyors vagy környezetbarát. Ma már látásmódot árusítanak világszerte, s így alakítanak ki törzseket, átívelve nemzeteken és kultúrákon, no és nyelveken is. Én azt hirdetem, hogy a világon a legjobb dolgok ingyen vannak (persze a pólóm éppenséggel pénzbe került, így feltehetően nem tartozik a világ legjobb dolgai közé), a másik srác pedig azzal szembesít engem, hogy „a lehetetlen nem létezik”. Pedig csak egy másik cég által gyártott pólóban mászkál. A cukros vizet árusító gigacég szerint „a hit varázslat”, nyilván ennek magyarul van némi vallásos áthallása, angolul nincs. Csak úgy, az, hogy hiszünk valamiben, az mágia. Messzire került a társaság attól az időtől, amikor azt javasolták, hogy jéghidegen igyuk az üdítőjüket. Valamennyire meg lehet őket érteni, a tél nem pont az az időszak, amikor az ember jéghideg üdítőre áhítozik, de valahogy megoldották. Mi pedig elfogadtuk, hogy szakadó hóeséshez is illik a jeges kóla.

Akaratlan és öntudatlan reklámhordozókká vált a nyugati világ, s mivel a mi ruháinkat viselik Afrikában és Ázsiában is, ott sincs másként.

Természetesen senki se hiszi, hogy az ember a magával hurcolt üzeneteket zászlajára tűzi és harcol értük, de ennek is van egy határmezsgyéje. Van olyan, aki kifejezetten azért vásárol elektromos autót, mert az környezetvédő, vagyis a reklámok szerint ezzel a pokoli drága dodzsemmel elkerüljük a klímakatasztrófát. Nem egy mai ötlet, már a Volkswagen is így reklámozta a nyolcvanas évek közepén a Polo típusát, amelyhez nem más adta a nevét, mint a Pink Floyd. A népszerű rockegyüttes logójával felfestett kocsi így egyszerre képviselte a környezetvédelmet és a bandát magát, feltehetően ritka volt az olyan, aki csak a színe és a lámpái miatt vásárolt ilyen kocsit, de a zenét utálta. Ma szintet lépett ez az ötlet, hiszen láthatjuk, épp az említett Volkswagen is szivárványszínűvé alakította a logóját, kiállva a melegjogok mellett, miként annyi más óriáscég is. Ez vajon elköteleződés? Bizonyos szempontból az, de ne legyünk naivak, ha az üzletnek ártana a szivárvány, nem festenék ilyenre a logót. 

Ez most trend, hogy a cégek társadalmi üzeneteket hordoznak, felelősséget vállalnak, a közösségért dolgoznak. 

Legalábbis ezt az üzenetet közvetítik önmagukról, a valóságban a cél ugyanaz, mint korábban, minél többet eladni az általuk készített dolgokból. Régen a BP brit olajcég híres volt fekete-arany címerpajzsáról, aztán ahogy változott a világ, úgy vált zölddé a feketeség, s a zord, hatalmat sugárzó logóból egy nonfiguratív, de tisztaságot és környezetvédelmet sugárzó rajz lett. Pedig a BP továbbra is egy olajcég, amely abból él, hogy a földből kinyeri a kőolajat, hajóba tölti, s eladja többek között a szivárványos autókkal furikázóknak meg a hőerőműveknek, a maradékból pedig műanyagot gyártanak.
A nagy cégek marketingesei osztanak-szoroznak, s különféle kutatások alapján kitalálják, megéri-e a szivárványra váltani, vagy inkább maradjon a régi, letisztult forma. Talán néhány embert elidegenítenek az akciójukkal, de sokak épp ellenkezőleg, harcos aktivistaként fognak rohanni a boltba-szalonba-butikba, hogy megmutassák, ők is abba a törzsbe tartoznak, amely ezt a véleményt képviseli. Aztán ott vannak a nyerészkedők, akik az említett törzs kiszolgálói, akik konkrétan azért gyártanak egy-egy terméket, hogy ezeket az aktivistákat kiszolgálják. Logós póló, amely azért drágább, mert rajta van a logó, a politikai üzenet, és ebből jól keres a gyártó. 

Hazánkban a tanártüntetéseken feltűnő felkiáltójeles embléma vált ideiglenesen ilyenné, az egyik főaktivista is jól keres vele, így nem is csoda, hogy minden megmozduláson szerepel. 

Az ő törzse kicsi, nem tud vetélkedni a nagyokkal, ezért társutasként kiáll a tanárok mellett a klímaváltozás ellen, a melegjogokért, az iráni nőkért és Ukrajnáért. A sor folytatható. A kék-sárga színösszeállítás is üzenet ma már, ideológiai harc folyik a villamoson, hogy ki mit tart fontosnak az életben, mivel ért egyet s mivel nem. De tekintve, hogy angolul vívják ezt a háborút a gyártók és a fogyasztók, távolról lehet szemlélni az egészet, azt feltételezve, hogy nem én vagyok az üzenet célcsoportja. Így felőlem bárki filozofálhat a pólóján, akármilyen butaság is van felírva, úgy képzelem, a viselője nem is érti, mit hirdet.
Mert hülye azért nem vagyok.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)