időjárás 3°C Marcella 2023. január 31.
logo

Richard Florida az élhető városokról, a honvágyról és a tehetségek menedzseléséről

Szőcs László
2022.12.06. 17:25 2022.12.06. 17:45
Richard Florida az élhető városokról, a honvágyról és a tehetségek menedzseléséről

A mai globalizált világban már a helyi jellegzetességet, az autentikusságot keressük – mondja a Lugasnak Richard Florida, Kanadában élő amerikai urbanista. A Torontói Egyetem városkutató professzora a Mathias Corvinus Collegium vendége volt Magyarországon. Budapestről azt tartja, hogy a modern történelem egyik ékszerdoboza, Kelet és Nyugat civilizációs metszéspontján.

Magyar fiatalokkal találkozott az imént, akikkel angolul beszélt. Akár kanadaiak is lehettek volna? Ennyire összeszűkült volna a világ?
– Nemcsak angolul beszéltünk, de ugyanazokat az ételeket rendelik, ugyanolyan kávét fogyasztanak, ugyanazokat a ruhákat viselik, ugyanazt a zenét hallgatják, mint társaik bárhol a világon. Ez régen nem volt így. A nagyszüleim – akik olaszországi bevándorlók voltak – még mások voltak, ahogy a szüleim is különböztek a nemzedékük ázsiai vagy magyar származású tagjaitól. Ehhez képest a kisgyerekeim olyan videókat is néznek a YouTube-on – tévézni ők már nem tévéznek –, amelyek Kelet-Európában vagy Ázsiá­ban készültek. Elképesztő a globalizáció egységesítő társadalmi hatása.
– A kivándorlás igen drasztikus lépés lehetett az ember életében, amikor még hajón jártak a postai levelezőlapok. Ma videón beszélgetünk, csetelünk „idegenbe szakadt” családtagjainkkal. Ez talán az igazi világfalu. De mekkora tere marad így a honvágynak?
– Nézze, nagyon egyszerű olasz–amerikai katolikus környezetből származom New York mellől, New Jersey-ből, ahol úgy beszéltek az emberek, mint az ott forgatott Maffiózókban (utánozza a Magyarországon is bemutatott tévésorozatban hallható vaskos akcentust – a szerk.). Pontosan tisztában vagyok azzal, mekkora áldozatot jelentett régen, ha elhagyták az emberek a szülőföldjüket. 

Én Kanadában élő amerikai vagyok, most pedig Budapestre jöttem, de gond nélkül tudok innen is beszélni a családommal. Látom az arcukat, hallom a hangjukat, ami sokat jelent akkor is, ha történetesen nem beszélünk hosszasan. Érdekesebb viszont ennél, hogy az ember a globalizált világban már a helyi jellegzetességet, az autentikusságot keresi. 

A szüleim még a Sheraton szállóba jártak „vendéglőbe” – ez volt a divat. Képzelheti: ugyanaz a lélektelen dögunalom a világ bármely pontján. Ma élvezzük a technológia, az internet előnyeit, de a helyi ízre vagyunk kíváncsiak.

– Megtalálta ezt Budapesten?
– Itt szinte minden autentikus. A városuk – és ezt nyilván jobban tudják nálam – a modern történelem egyik ékszerdoboza, Kelet és Nyugat civilizációs metszéspontján. Nem sok város fogható hozzá a világon. Azt hiszem, szerencséjük van azzal, hogy egy későbbi ponton érte el önöket a globalizáció, így elég sok mindent meg tudtak régről őrizni. 

Például nem taroltak le egész városrészeket, mint másutt, ahol tombolt a modern építészet. Most másodszor járok itt, először 2015-ben voltunk itt a feleségemmel. Akkoriban több időnk volt még, nem voltak gyerekeink.
– Milyen kisgyerekesként, ráadásul urbanistaként Észak-Amerikában élni? Rendszeresen nyilvánosságra kerülnek a világvárosok élhetőségi indexei, amelyeken az európaiak és a kanadaiak viszik a prímet, mint Bécs, Koppenhága vagy Vancouver. Az amerikai metropoliszok hátul kullognak.
– Nem mintha teljesen egyetértenék az élhetőségi indexekkel, de Kanadában élő amerikaiként én ezt a következőképp látom. Imádom Amerikát, az amerikaiak kicsit olyanok, mint a magyarok: szeretnek élni, tele vannak energiával. Viszont ezért Amerika túl is van pörgetve, ami a gyerekes családok számára nem teszi a legélhetőbb környezetté az amerikai nagyvárosokat. Ennek a következménye a szuburbanizáció, a belvárosokból való kivonulás. Mondok egy példát. 

A koronavírus-járvány miatti lezárás számos kanadait az Egyesült Államokba terelt, így például minket is, Miami Beachre. Csak éppen jött a felismerés: otthon azért biztonságosabb környezetben éltünk, nem kellett tartanunk a lövöldözésektől, és ha jó iskolát szeretnénk a gyerekeinknek, akkor nem kell egy órát autóznunk odáig. Ezért látni New Yorkban – amely pedig mindennek dacára a kedvenc városom, hiszen ott nőttem fel – viszonylag kevés gyereket. 

Ehhez járul az Amerikára jellemző szélsőségesen kirívó gazdasági egyenlőtlenség és nyomor. Lássuk be, a hajléktalanok sátortáboraival nehéz a globális élhetőségi index élére kerülni. Kanada viszont jó kombinációja mindannak, ami jó Amerikában és Európában. Ezért is választottuk a családommal. Kanadában is van ugyan szegénység, de nem mérhető Amerikáéhoz. Sokkal jobbak a feltételek a középosztálybeli bevándorló családoknak.

Kína gazdagjai vásárolták fel a toronyházakat a hongkongi Kaulung kerületben. Élhetetlen gigapoliszok (Fotó: Europress/AFP)

– Maradt bármi is, amiben az amerikaiak még jobbak? Talán a kosárlabda?
– Ó, már abban is nagyon jók a kanadaiak. Nemrég a Toronto Raptors nyerte az NBA-t, az észak-amerikai profi bajnokságot. A klub igazi tükre Torontónak: nemzetközi csapat, számos afrikaival, európaival a soraiban. Amerika mellett leginkább az szól: ha van valakinek egy zseniális ötlete, és hajlandó is keményen megdolgozni érte, hogy valóra váltsa, akkor nincs számára jobb hely továbbra sem. Világbajnokok a tehetségek menedzselésében.
– Van kedvenc európai városa is, ahol szívesen élne?
– Talán London, de ebben az angol nyelv is szerepet játszik. Viszont Párizst is igen megkedveltem az utóbbi időben, amit fiatalabb koromban nem gondoltam volna. Sokkal nyitottabbá vált irántunk, külföldiek iránt. Koppenhága is nagyon emberléptékű város, a hagyományos és a modern szép összhangja. Ha pedig a romantikus énemet kérdezi, valamelyik délolasz kisvárost választanám a tengerparton.
– Mit lehet kezdeni a megavárosokkal, a fejlődő világ élhetetlen gigapoliszaival, amelyek a népességrobbanás következtében egyre csak szaporodnak?
– A fejlődő világban nincs alternatívájuk. Az élet rendszerint olyan kíméletlen ezekben a perifériaországokban, hogy az ínség, a megélhetés, a bűnözés vagy például egy polgárháború mindennek dacára a nagyvárosok felé tereli az embereket, mert mégiscsak viszonylagos védelmet ad nekik. De vannak megavárosok a fejlett világban is, mint például Tokió; ezeket a globalizáció bővíti tovább. 

Az lehet a megoldás, ha élhető, negyedóra alatt beautózható lakókörnyékekre osztják őket. Sokan szeretik kihasználni a nagyvárosokkal járó előnyöket, de élhető környezetben akarnak élni. Nem mindenki akar megszakadni a munkában sem. Ideális esetben az emberek maguk választhatják meg, milyen környezetben akarnak élni.

Borítókép: Richard Florida (Fotó: Havran Zoltán)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.