Tűréshatár

A tavalyi év és 2023 eleje sem maradt Nyugat-Európát fenyegető, randalírozó bevándorlók nélkül. Szilveszter éjjelén Németországban már hivatalos személyeket is megtámadtak. Szerdán egy német vonaton két embert halálra késelt, többeket megsebesített egy palesztin férfi, akit korábban már többször letartóztattak. Mi áll az erőszakos cselekmények ­mögött, és milyen szerepet játszik a multikulturalizmus a folyamatokban?

1454619034 Fotó: Sean Gallup

A koronavírus-világjárványt követően ismét határozottan növekednek az Európába irányuló migrációt leíró értékek. Emelkedik a beadott menekültkérelmek száma – 2022-ben több mint egymillióan kérték az eljárás megindítását –, valamint ezzel összhangban növekszik az embercsempészettel összefüggő bűnesetek és tragédiák száma is. Az Európai Unió hivatalos statisztikái szerint 2022-ben 176 579-en érkeztek az EU-n kívülről, döntően Szíriából, Algériából, Afganisztánból és Egyiptomból. 46 343 fővel többen, mint 2021-ben. Ezek természetesen azok a személyek, akiket az európai határvédelmi ügynökség, a Frontex, illetve a különböző tagállamok – például a spanyol belügyi hatóság – regisztrálni tudtak. Az mindenesetre ezekből a statisztikákból is látszik, hogy a migráció a pandémiát követően ismét központi problémává válik. Ennek ellenére a gondok nem állnak meg a határoknál.

Az Európába eljutó migránsok integrációja sok esetben problémás, egyrészt a „honos” társadalom magatartása miatt, másrészt sok esetben a tagállamok politikai vezetése miatt is. A társadalom részéről táplált problémák között a kirekesztés, a vallási és etnikai alapon történő megkülönböztetés a vezető jelenség, ami a bevándorlókat sújtja. Az egyesült államokbeli Stanford, valamint a svájci Zürichben működő tudomány- és technológiai egyetem közös kutatásának keretében az egyetem kutatói 2016-ban – egy évvel a 2015-ös menekültválság után – egy, a problémákat jól szemléltető kísérletet végeztek: három fiktív önéletrajzot küldtek vállalkozások álláshirdetéseire. A kutatás sajátosságaira tekintettel a háromból kettő „személy” szenegáli hátterű volt: egy egyértelműen – már nevéből is következően – keresztény valláskörben nevelkedett, míg a másik muszlim háttérrel bírt. A harmadik személy a francia többségi társadalom jegyeit hordozta „magán”. Minden álláshirdetésre két önéletrajzot küldtek be: véletlenszerűen az egyik szenegáliét, illetve minden esetben a francia személyét. A kísérlet a kutatók szerint egyértelmű eredményekkel zárult: a keresztényként szerepeltetett fiktív személy két és félszer nagyobb valószínűséggel kapott meghívást állásinterjúra, mint a muszlim hátterű jelentkező.

További kutatásokkal és interjúkkal bizonyosságot nyert az, hogy a szenegáli etnikumba tartozók közül az iszlám szerint élők háztartásonként kevesebbet keresnek, mint az ugyanabba az etnikumba tartozó, Franciaországban élő keresztény szenegáliak. A fentiekben részletezett esettanulmány csak egy példa a sok közül, de a kulturális és vallási különbségek mellett ezen nyugat-európai többségi társadalmakra jellemző magatartásformák miatt a legálisan vagy illegálisan bevándorolt, más kultúrkörből származó személyek gyakran csalódnak abban a rendszerben vagy életformában, amelyről vagy fals ismeretekkel bírtak, vagy nem is tudtak egyáltalán.

Ennek az „európai álomvilágnak” a szétesésével a legtöbb illegális migráns szinte a megérkezését követően szembesül: azzal, hogy egy rendkívül hosszú és számára megalázónak felfogható ellenőrzésen kell átesnie, vagy – amennyiben a menekültügyi eljárást nem kezdeményezte vagy nem akarta kezdeményezni, mivel eleve az ­Európai Unió egy „belső területére” érkezett, ahol feketén munkát vállalhat – azzal, hogy az addigi egzisztenciáját a semmiről kell újra megteremtenie, beleértve az emberi kapcsolatait. Mindebben viszont – ahogyan arra az egyesült államokbeli Brookings kutatóintézet szakértője, Jonathan ­Laurence rámutat – az állam egyáltalán nem partner. 

Ami Nyugat-Európában nagyon sokáig történt, mindössze annyi, hogy a következetes integrációs politika hiányát a „multikulturalizmus” fogalmával leplezték; az állam pedig „kiszervezte a piszkos munkát” a vallási vagy egyéb kulturális szervezeteknek.

 Ez nemcsak az újonnan érkezőknek, hanem a már az 1970-es évektől kezdve különböző – például Németország esetében a német–török – megállapodásoknak köszönhetően létrejött munkaerőimportot célzó intézkedések keretében letelepedett családokban is érezhető volt. Ezen családok fiataljai – többnyire a vendégmunkások gyerekei – pedig szintén megérezték a megkülönböztetést. Az állami politikák hanyagságából egyenesen következett az Ole ­Waever dán politikatudós által társadalmi biztonságnak nevezett, valójában nemzeti kohéziót jelentő erő gyengülése. Ugyanis már a régebben ott élők sem érezték magukat a német nemzethez tartozónak, és emiatt a vallás felé vagy legalábbis a vallás által meghatározott közösségek felé fordultak; sokan közülük radikalizálódtak is, és ezek az identitásukat vesztő, majd újra megtaláló személyek, akik ekkorra már kifejezetten gyűlölték az államot, amelyben élniük kell, elindultak a „csúszós lejtőn”, azaz egyre jobban bevonódtak az egyes radikális szerveződések, sokszor terrorista sejtek működésébe. Ezek több esetben terrorista cselekményekként végződtek.

Ezekhez nem kell sokat visszamenni az időben: az Iszlám Állam támadássorozata (2016-ban a párizsi vérengzés, a brüsszeli lövöldözés, a nizzai kamionos támadás és a berlini karácsonyi vásárban elkövetett támadás, valamint 2017-ben a Manchester Arenánál, illetve a londoni és barcelonai cselekmények) óta tíz év sem telt el. A terrorista cselekmények elkövetése a leglátványosabb radikalizációs „végeredmény”, azonban a radikalizálódott fiatalok közül sokan nem válnak terrorista szervezetek tagjaivá, mégis törvénytelen keretek között adják ki a frusztrációjukat. Emiatt könnyen belehajszolhatók olyan „balhékba”, mint a marokkói meccsek utáni rombolás vagy a szilveszteri, hivatalos – tehát bizonyos olvasatban az államhatalmat megtestesítő – személyek elleni erőszak. A német közvélemény igyekszik távolságtartással kezelni a 2022 szilveszterén történt támadásokat. A médiában nem helyeznek hangsúlyt az elkövetők hátterére vagy személyére. A legtöbb megszólaló egyszerű randalírozásként írja le a történteket. A Deutsche Welle által megszólaltatott rendőrségi pszichológus szerint egyelőre nem lehet következtetéseket levonni. Az egyenruhások ellen elkövetett erőszak sem növekszik szerinte, mivel „mindössze rendőrök és tűzoltók által tett vallomások” állnak rendelkezésre.

A német szövetségi bűnüldöző és rendfenntartási hivatal szerint azonban egyértelmű trend rajzolódik ki: 

2021-ben 2020-hoz képest 689 esettel több, összesen 39 649 hivatalos személy elleni erőszakos cselekményt regisztráltak. A rendőrök ellen elkövetett erőszak 2012-höz képest 22,5 százalékkal nőtt.

 A Deutsche Welle által megszólaltatott szakértő, a Münsteri Egyetem szociológia- és pszichológiaprofesszora szerint a húsz–huszonkilenc év közöttiek körében drasztikusan csökken a hivatalos személyek iránti tisztelet, és alkoholos befolyásoltság alatt hajlamosak erődemonstráció címén belekötni az egyenruhásokba. A higgadt helyzetkezelés és -értékelés az ilyen ügyekben helytálló cél és reakció, azonban az eseményeket egészen közelről követő, illetve politikailag magas pozícióban lévők is elmondták, hogy döntően bevándorlók követték el ezeket a jogsértéseket. A német rendőrségi szakszervezet vezetője, Rainer Wendt a német Focus hetilapnak úgy nyilatkozott,

a katasztrófavédelem állományában dolgozók körében uralkodó értékelés szerint aránytalanul nagy számban vettek részt a zavargásokban bevándorlói háttérrel bíró személyek.

Herbert Reul, Észak-Rajna–Vesztfália tartomány belügyminisztere is hasonlóról beszélt a Bild magazinnak, valamint Jens Spahn volt egészségügyi miniszer – mindketten a jobbközép Kereszténydemokrata Unió párt tagjai – is azt hangsúlyozta, az országnak át kellene gondolnia bevándorlási politikáját. Spahn a Focus magazinnak adott interjújában még nyíltabban beszélt a német közvélemény kettős mércéjéről:

Ez a megélt értékek, a személyes frusztráció és a kilátások teljes hiánya problematikus keveréke. De ha erről Németországban beszélni merészelsz, a baloldal azonnal rasszistának vagy nácinak nevez.

Többen követelik a törvény adta keretek megváltoztatását. Miután minden őrizetbe vett fiatalt elengedtek, többen szigorítást követeltek. A német tűzoltó-szakszervezet ezenfelül azt kérte a döntéshozóktól, hogy tegyék lehetővé test- és járműkamerák alkalmazását, és az így született felvételek felhasználását bírósági ügyekben. A szövetségi kormánykoalíció részéről Nancy Faeser belügyminiszter azonban kizárta annak lehetőségét, hogy törvényt módosítsanak a történtek miatt. Egy kérdéskörről mégis elindult a döntéshozói vita: a német rendőri szakszervezet felvetésére napirendre vették a tűzijátékok betiltását.

Borítókép: kiégett gépkocsi és teherautó Berlinben a szilveszteri zavargásokat követően. Rémálomvilág (Fotó: Getty Images)