Mi mindenen múlhat a rang, amely kötelez? Eszembe jut a toszkánai Firenzében élt, alkotott Lodovico Antinori, világhírű bortermelő, akinek családja több mint fél évezrede (!) kizárólag francia tölgyből készített kis hordókat használ, mondván, hogy a franciák jobban vigyáznak a tölgyeikre. Lám, hová illan a hagyományos, makacs gall–itáliai vetélkedés, ha a tét ekkora! Miközben incselkedik velem a kétely, hogy na de tényleg ennyire számít ez?

Mindenesetre ötszáz év tradíciójával szemben komolytalan lenne kicsinyesen packázni, hogy ugyan ki venné észre azon a firenzei nedűn, ha épp más tölgyben érlelődne. Érdemesebb beletörődni – még ha nem is részesülünk a meglehetősen drága italból –, hogy létezik a világban ilyen eltökélt ragaszkodás és hűség. Csak egy borról van szó, de az üzenete milyen lelket erősítően filozofikus.
Maradhatunk itthon is, hogy szép történetekről halljunk. Tetszett, amikor egy hazai borász munkájának arról a fortélyáról értesültem, hogy tudatosan kicsi teherautókat használ szüreteléskor. A platón csak százládányi szőlő fér el. Azért, hogy véletlen esély se legyen túl hosszú ideig váratni – s így a napon szárítani – a frissen szedett szemeket, hanem hamar kerüljenek a sutuba.
(Sutu a prés neve a Kiskunságban, csak hogy kicsit szűkítsem a találati kört, s finoman utaljak arra, hogy az Alföldön is készülhet jó bor, nemcsak a hagyományosan kitüntetett vidékeken. A Somló borvidéke előtt persze leborulok. Vannak vitán felüli géniuszok.) A szüret előtt persze már számos mozzanat sokat eldöntött. Milyen szögben, mennyi napfény éri a szőlőtőkét, mennyire kegyesek az ég szó szerinti – és költői – csatornái. (Hogy egy kis sejtelemnek is helyet szorítsunk az összetevők stáblistáján.)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!