Nádas Sándor, az Esterházy-uradalom kettős birtokának főintézője sokáig őrizgette kézzel írt könyvecskéjét az utókornak. A fekete borítású címlapon csak annyi olvasható: Magyarok névjegyzéke 27. 11. 56–, s mi már hozzátehetjük az utolsó dátumot is: 1957. június 25-ig tart a bejegyzés. Élő történelem, emberségről példa 1956-ból.
Kik mentek el 1956-ban?
Nevek, születési dátumok, családi állapottal kapcsolatos bejegyzések, foglalkozások sorjáznak egymás után az oldalakon, Nádas Sándor ugyanis arra kérte a menekülőket, hogy rögzítsenek magukról néhány adatot, amelyek most Rácz János Megmentett sorsok című, gazdag képanyaggal illusztrált magyar–német nyelvű kötetében tanulmányozhatók.
Az előszóban S. Nádas Ágnes felidézi: nagyapja az andaui intézői lakban meleg teával, ennivalóval, takaróval várta az 56-osokat, majd traktorral szállította tovább őket az osztrák menekülttáborokba. Nagyjából négyezer embert. Az egész család és az uradalom minden alkalmazottja, az arisztokraták, az osztrák Vöröskereszt és a Máltai Lovagrend egymást karöltve segített.
Nagyapa Hanságújmajor minden négyzetcentiméterét ismerte. Pontosan tudta, hogyan lehet kijátszani éjjel a határőröket, merre lehet utat törni a kettős drótkerítésen vagy éppen a Hanság-csatornán átgázolva átjutni a határon
– írja az emlékező rokon.
Rácz János történész tanulmányában fölvázolja a társadalmi hátteret: kik voltak, akik elmentek? A magyar emigránsok kvalitásairól sok szó esik manapság is, nem véletlen, hogy a The New York Times riportere a „legjobb bevándorlóknak” minősítette az 56-osokat.
A Nádas-féle dokumentum és a KSH adatai is megerősítik, hogy a felnőtt emigránsok huszonöt százaléka értelmiségi volt, jelentős számban mérnökök, tanárok, orvosok, és ehhez még hozzá kell tenni, hogy rengeteg egyetemista is „lábbal szavazott” a Kádár-rezsimről. A KSH jelentése szerint 1956-ban a magyarországi felsőoktatásban tanuló diákok több mint tíz százaléka nyugatra menekült. Súlyos veszteség ez az országnak.
A Nádas-füzet adatai szerint az emigráns nők többsége hajadonként lépett osztrák földre. Budapestről majdnem kétszer annyi nő érkezett a határra, mint vidékről: a forradalom és szabadságharc központi történéseinek helyszíne Budapest volt, ez is hathatott a nőkre. A vidékről menekülő nők közel fele házasként, vagyis a férjével együtt távozott Magyarországról.
Híd a szabad világba
Andau hídja legenda volt az emigránsok és a nyugati újságírók körében. 1956 végéig ezen a faalkotmányon keresztül jutottak át legtöbben a szabad világba, James Michener amerikai újságíró riportkönyvet is írt andaui kalandjáról. A mosontarcsai vagy ismertebb nevén andaui hidat ugyan a szovjet katonák 1956. november 21-én felrobbantották – a szemtanúk elmondása szerint a híd közepén nagyjából húsz métert semmisítettek meg –, ennek ellenére továbbra is érkeztek a menekültek, és csónakkal keltek át a Hanság-főcsatornán, vagy egyszerűen lábbal átgázoltak rajta, esetleg a híd roncsain vergődtek át Ausztriába. Közel hetvenezer ember ezen az úton menekült, amellyel Andau kivívta a legforgalmasabb menekültútvonal titulust.
Az andaui listán szereplők közül kiemelkedik a forradalom idején huszadik életévüket betöltők korosztálya, azok az 1936-os és 1937-es születésű, tehetséges magyar fiúk és lányok, akik gyerekfejjel megélték a második világháborút, és kamaszként megtapasztalták a Rákosi-rendszer borzalmait. Sokan nemcsak a megtorlástól, hanem attól is tartottak, hogy még rosszabb következik, hiszen már a forradalom előtt is származási kategóriák szerint szelektáltak a felsőoktatási felvételin. Király Mária egykori 56-os emigránsként így fogalmaz: ők a reménytelenség menekültjei voltak. A Nádas-féle irat szomorú mementója annak, hogyan tűntek el a nagyvilágban tehetséges magyarok ezrei.
(Rácz János: Megmentett sorsok – Gerettete Schicksale. B. K. L. Kiadó, Szombathely, 2022, 148 oldal. Ármegjelölés nélkül)
