Híd a szabad világba
Andau hídja legenda volt az emigránsok és a nyugati újságírók körében. 1956 végéig ezen a faalkotmányon keresztül jutottak át legtöbben a szabad világba, James Michener amerikai újságíró riportkönyvet is írt andaui kalandjáról. A mosontarcsai vagy ismertebb nevén andaui hidat ugyan a szovjet katonák 1956. november 21-én felrobbantották – a szemtanúk elmondása szerint a híd közepén nagyjából húsz métert semmisítettek meg –, ennek ellenére továbbra is érkeztek a menekültek, és csónakkal keltek át a Hanság-főcsatornán, vagy egyszerűen lábbal átgázoltak rajta, esetleg a híd roncsain vergődtek át Ausztriába. Közel hetvenezer ember ezen az úton menekült, amellyel Andau kivívta a legforgalmasabb menekültútvonal titulust.
Az andaui listán szereplők közül kiemelkedik a forradalom idején huszadik életévüket betöltők korosztálya, azok az 1936-os és 1937-es születésű, tehetséges magyar fiúk és lányok, akik gyerekfejjel megélték a második világháborút, és kamaszként megtapasztalták a Rákosi-rendszer borzalmait. Sokan nemcsak a megtorlástól, hanem attól is tartottak, hogy még rosszabb következik, hiszen már a forradalom előtt is származási kategóriák szerint szelektáltak a felsőoktatási felvételin. Király Mária egykori 56-os emigránsként így fogalmaz: ők a reménytelenség menekültjei voltak. A Nádas-féle irat szomorú mementója annak, hogyan tűntek el a nagyvilágban tehetséges magyarok ezrei.
(Rácz János: Megmentett sorsok – Gerettete Schicksale. B. K. L. Kiadó, Szombathely, 2022, 148 oldal. Ármegjelölés nélkül)
