Ne bántsd a magyart!

Anders Engman svéd fotográfus 1956-ban pályakezdő fiatalember volt, aki Budapesten találkozott először az erőszakos halállal.

Forrás: Europress/AFP

András Tibor festőművész rajzmappájával a hóna alatt kilépett József körúti otthona kapuján. Félig-meddig szökött, mert előzőleg a felesége útját állta: most nem mehet az utcára, életveszélyes. Ezen a délelőttön azonban hallgattak a fegyverek, a pesti Kilián laktanya környékén nyugalom volt, és András Tibor lecövekelt a körút kiszélesedésében. Alkotó a törmelékmezőn. Kihúzott derék, összeszedett, pontos mozdulatok. Szemle a széteső kommunista hatalom fölött. A háttérben kilőtt tank. A látótérbe belép Anders Engman, a fotós.

A svéd fotóriporter október 29-én kora reggel érkezett Budapestre a Se – Lásd – című svéd képes újság megbízásából.

Négy napig maradt, és ez idő alatt több száz fekete-fehér képet készített a forradalomról. Nemrégiben Sümegi György művészettörténész kérdésére elmondta: svájci magazinillusztrátornak vélte András Tibort, és már igen sajnálja, hogy nem lépett hozzá közelebb, mert megörökíthette volna, mibe feledkezett bele az alkotó. De hát Anders Engman 1956-ban pályakezdő fiatalember volt, aki Budapesten találkozott először az erőszakos halállal. A magyar forradalom volt a második jelentős külföldi „munkája”.

András Ferenc jóvoltából viszont tudható, mit rajzolt azokban a napokban festő édesapja. Október 29-éről pár vázlatos rajz, október 30-ról öt részletgazdag, dátumozott munka maradt fenn a hagyatékban, valamennyi a Kilián laktanya környékéről tudósít. Anders Engman szintén megfordult a Nagykörút és az Üllői út kereszteződésében, ahol megörökítette a Corvin közi felkelőket és a Kilián laktanya előtti koporsót. A festőművész és a fotós szeme ugyanarra tapadt: kilőtt tankokra, útszéli roncsokra, égő házak törmelékeire.

Az erőszakos rezsim romjain éledő emberi gesztusokra. A felkelők harcos megmozdulásaira és a járókelők csöndes elégtételére. Hogy miről árulkodnak az örömteli, tétova vagy aggódó tekintetek. Milyen indulatokat kelt Zrínyi Miklós figyelmeztetése – Ne bántsd a magyart! – egy elfoglalt szovjet lövegen? Milyen mélyről jön a szabadságvágy? Hányféle formában kel életre, újul meg mindannyiszor, amikor fenyegetik?

A kommunista hatalomátvételt követően a Fővám teret átnevezték, s mintegy nyomatékul felavatták rajta Dimitrov mellszobrát. 1956-ban a nép ledöntötte.

A forradalom leverése után a kommunista hatalom helyreállította. Jordan Kacsmarov műve ma a Memento kommunista szoborparkban áll emlékeztetőül: Dimitrov, „a bolgár és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa” hűen végrehajtotta Sztálin valamennyi utasítását. A Gellért-hegyen ledöntött, de 56 után gyorsan pótolt szovjet katona szobra is az emlékpark része ma már. Sem a négy méter magasan ágaskodó zászlórúd kihegyezett vége, sem a PPS–41 géppisztoly csöve nem irányítható többé a szabadságot jelképező nőalak felé. A szabadságvágyat nem lehet sakkban tartani, akkor sem, ha 26 ezer ellenforradalmárnak bélyegzett embert állítanak bíróság elé. 

De hova lett, otthonra talált-e az a kétszázezer magyar, aki elmenekült az országból? Mi lett a pokrócba csavart életükkel?

Borítókép: Dimitrov bolgár kommunista vezető szobrának ledöntése (Fotó: Europress/AFP)