Nem ragadott lőcsöt: kultúrharc is kísérte a pápalátogatásokat

Ma már az ember természetes antropológiai jellegének elvitatásáról van szó. Az eszme Amerikából jön, mesterségének címere a gender. De reménykeltő, hogy a pápalátogatások eddig is a normalitás útjelzői voltak.

Pope John Paul II shakes hands with Hungarian youths 19 August 1991 in Budapest's stadium during his Pastoral visit to Hungary and to Poland, for the 6th World Youth Day, from 13 to 20 August (his 52nd International Pastoral visit). (Photo by MIKE PERSSON / AFP) Fotó: MIKE PERSSON Forrás: Europress/AFP

Érdemes összevetni a pápák szavait. Az első idézet: „Nemcsak az egyházellenes programokkal, ideológiákkal, rendszerekkel kell felvennünk a harcot, hanem az emberi esendőséggel is, a sokféle formában megjelenő gyengeséggel.” A második: „A genderideológia ma az egyik legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítás… Rendkívül veszélyes, mert megsemmisíti a különbségeket és az emberiséget, az emberiség gazdagságát, a személyiségtípust.” Az elsőt – azóta már Szent – II. János Pál fogalmazta meg a sziléziai Czestochowában, ahová harmadik lengyelországi zarándoklatán látogatott katolikus egyházfőként 1987-ben. (A kommunista hatalom pedig volt olyan „kedves”, hogy a lengyel katolicizmus egyik fellegvárát pár évvel korábban gyorsforgalmi úttal vágja el a közeli Jasna Góra-i pálos zarándokhelytől.) A második idézet Ferenc pápa egy argentin lapnak másfél hónapja adott nyilatkozata.

Ferenc pápa misét celebrál a 2021-es budapesti eucharisztikus kongresszuson. Fotó: Getty Images/Sean Gallup

II. János Pál – és a lengyel katolikus egyház – oroszlánszerepet játszott a kommunista ideológia feltartóztatásában, a szovjet iga alá szorult Kelet-Közép-Európa erkölcsi tartásában. De szülőhazáján kívül egyetlen más kommunista országba sem látogatott el az 1990-es rendszerváltások előtt, noha 1978-ban lett Róma püspöke, összesen 104 külföldi útjával pedig az összes korábbi egyházfőt lekörözte, kiérdemelve a „zarándok pápa” nevet. Amikor újonnan megválasztott pápaként 1979 júniusában lengyel földre utazott, néhai újságíró pályatársunk, az akkor Varsóban élő – és katolikus – Szalai Attila így írt a naplójába: „Hát itt van! Eljöhetett! A világ nyolcadik csodája! […] Az első pápa, aki kommunista államból származik, az első lengyel pápa, az első pápa, akinek megadatott, hogy a kommunisták látványosan engedjenek neki. Képzelem, mi folyhatott a háttérben! Hány és hány levél, rejtjelezett, szigorúan bizalmas távirat, lekódolt forróvonalas beszélgetés zajlott Moszkvával, a Neander-völgyi homlokereszén szemöldök helyett partvisokat hordó Brezsnyevvel! S lám, végül nem mertek nemet mondani…”

A pápa 1991-es magyarországi látogatását 1988-ban kezdték előkészíteni. Kádár János regnálása alatt nem jött el a magyar katolikusokhoz. Jól dokumentált, itt nem is szorul különösebb részletezésre az a szorult helyzet, amelybe a Magyar Katolikus Egyház a kommunizmus évtizedeiben került. Mai szemmel szürreális a felvétel, amelyen Lékai László bíboros a kis lépések politikájának sikerességét bizonygatja, vagy amelyen Paskai László – akkor még nem bíboros – esküt tesz a kommunista alkotmányra Losonczi Pál elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke előtt.

De a magyar–vatikáni kapcsolatok diplomáciai eredményeket is hoztak. Legfeljebb nem pápalátogatással, hanem látogatással a pápánál… 1977-ben Kádár VI. Pálnál vizitelt – egyébként az első egyházfőnél, aki repülőgépre ült, sőt aki egyáltalán a megelőző százötven évben Olaszországnál messzebbre utazott. A pápa elérte nála a raboskodó Lénárd Ödön piarista paptanár szabadon bocsátását.

Lénárd három koncepciós pere közül kettő a Kádár-rendszert terheli. Kádár viszont el volt telve magától, mennyire engedékeny a „klerikális reakcióval” szemben. „Nem úgy van, hogy fogom a lőcsöt, és leverem a vallásos világnézetet” – hirdette.

Amikor II. János Pál gépe 1991-ben Budapesten landolt, az itteni kultúrharc kellős közepébe érkezett. Radikális egyházellenességbe, állam és egyház az SZDSZ-es körök által szított kérlelhetetlen elválasztásának igényébe. Ez a Magyar Narancs Cápalátogatás-címlapjának, illetve a 90-es évek egyik legkibírhatatlanabb közéleti alakja, az 1953-ban még Sztálint sirató Eörsi István Látogatás előtt című versének időszaka:

Wojtyla úr, az a gondom / hogyha Ön hazánkba jön / költségesebb lesz a kondom / Wojtyla úr, Ön mint pápa / pont hozzánk jön – ez hiba / Szerintem Eritreába kéne látogatnia.

 

Új típusú kultúrharc

Az akkori egyházellenességre jellemző, hogy a Horn-kormány idején az Országgyűlés, különösen az SZDSZ-frakció elutasítása miatt, nem ratifikálta az egyházi intézmények támogatását célzó magyar–vatikáni megállapodást. Az egyházellenesség még az ezredfordulón is megnyilvánult olyan primitív formában, mint a lerombolt Regnum Marianum városligeti templom emlékmű-fakeresztjének lefűrészelése. Több évtized távlatából visszatekintve és ma már a liberális nem kormányzati, álcivil szervezetekhez guruló dollárokról olvasva tökéletesen érthető, miért tartottak egyesek pánikszerűen attól, hogy a kommunizmus bukása után az Isten, haza, család hármassága – ezen most nem csak a kisgazdák akkori jelszavát értjük – egyben tartja, megvédi a magyar társadalmat a széthullástól, egyben pedig attól, hogy a globális „nyílt társadalom” Soros-ideológiájának szabad prédájává váljon.

Mára a kultúrharc más alakot öltött. Nem kispályáznak: az ember természetes antropológiai jellegének elvitatásáról van szó – és itt jutunk vissza Ferenc pápa nyilatkozatához. Az eszme Amerikából jön, mesterségének címere a gender. A dániai, aarhusi Nők Múzeumát például a minap Gendermúzeumra nevezték – semmiképp sem keresztelték – át, az ott felállított szobor pedig szakállas férfit ábrázol, amint csecsemőt szoptat – ahogy írják – a „maszkulin és a feminin keveréke”, mint a modern társadalom jelképe jegyében.

E sorok írója olyan általános és középiskolában, majd egyetemen végezte a tanulmányait, amelynek épületeit mind egyházi intézményektől vették el a Rákosi-rendszerben. Diákként ezt eleinte nem tudtuk, majd tudtuk, de nem foglalkoztatott. Tíz éve olyan alma materbe tértünk vissza osztálytalálkozóra, amely immár az egyházé. Ez igazságos. Pápalátogatást pedig – nem katolikusként is – még soha nem vártunk ennyire, mint most: az ilyen alkalmak eddig is a normalitás útjelzői voltak.

Borítókép: II. János Pál pápa magyar cserkészekkel Budapesten 1991 augusztusában (Fotó: Europress/AFP/Mike Persson)