Páratlan kincs bukkant fel a napokban: a Szemere család bibliája

Az 1629-es nagyváradi zsinat kimondta: „a lelkésznek ha subája van, de Bibliája nincs: ezt kell venni amannak az árán, ha se Bibliája, se subája, hivatalától meg kell fosztani." A Váradi Biblia története elválaszthatatlan a reformáció korától. A most felbukkant példányt a janicsárok sorfala között menekítették ki az ostromlott várból.

Fotó: Lám Andrea

Váradi Biblia, 1661. Fotó: Lám Andrea

A Szemere család Szentírásának története elválaszthatatlan a reformáció korától, amely Isten büntetéseként, az erkölcsi romlás egyenes következményeként tekintett a török veszedelemre, ezért tisztánlátásra, jobb megértésre ösztönözte a híveket. Mit mond ez a ma emberének? Nem sokat, ameddig nem látja meg az egyéni sorsokat a hitvitáktól hangos XVII. század eszméi között. Mert ahogy a történelem személyes példákon keresztül mutatja meg magát, úgy az eszmék is példázatként lesznek átélhető, követhető minták. A Szemere család bibliája magán viseli azoknak az élettörténeteit, akik a lapjait forgatták és olvasták a török hódoltság korában, majd a Habsburg-abszolutizmus időszakában, és elvezeti az olvasót egészen a XIX. századig, amikor a könyvritkaság drágakövekkel, karneollal és acháttal díszített ezüstkötést kap. A csillogó borítás az örömhír „dicsőséges ragyogo világát” rejti. Vaskos kötet, két kézzel tudtam csak megemelni.

A Szemerék jelentős szereplői a magyar történelemnek, tagjai Huba vezértől származtatják magukat (Anonymus is utal erre: „Huba, akinek leszármazottja az okos Szemere”). Egy 1247-es királyi oklevél „de Scemera” néven említi Leusták fia Mihályt, a család ősét, aki a tatárokkal vívott csatában tüntette ki magát. Sebesülése és vitézsége emlékére vette fel címerébe a nyíllal átlőtt emberi lábat a korona mellé. A családi hagyomány úgy tartja, hogy a XVII. században élt két Szemere László egyike lehetett a Váradi Biblia első tulajdonosa: vagy az apa, aki belekeveredett a Wesselényi-összeesküvésbe, vagy pedig a fiú, aki kuruc főtisztként harcolt a Rákóczi-szabadságharcban. A család tagjai közül nevet szerzett magának még Szemere István (1764–1829) alispán, követ, királyi tanácsos, aki Kazinczy barátja, levelezőtársa volt és Szemere Pál (1785–1864) költő, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja, aki Kölcsey Ferenccel levelezett. A legismertebb Szemere mégis az 1849-es miniszterelnök, Bertalan volt, aki a családi hagyomány szerint Orsovánál elásta a bibliát is a Szent Koronával, ám ez a legenda valószínűleg minden történelmi alapot nélkülöz. A családi biblia utolsó ismert tulajdonosa Szemere Miklós (1856–1919) kamarás, országgyűlési képviselő, diplomata, több Krúdy-regény hőse. A könyvritkaság további sorsa napjainkig ismeretlen, illetve egyetlen momentum mégiscsak tudható: Bálinger Béla, a Hereditas Antikvárium vezetője húsz évvel ezelőtt egyszer már kézben tartotta a Szemere család bibliáját.

– A 2000-es évek elején árverésre került, és most megint megtalált ez a nagy múltú kötet. A látványa is megragadó, az ezüst domborművekkel és drágakövekkel díszített kötés, amelynek legrégibb részei egykorúak a nyomtatással. De az igazi értékét nem ez adja – állítja Bálinger Béla. – A Lajtától nyugatra legfeljebb úgy tekintene rá a közönség, mint ötvösművészeti remekre – egyébként méltán –, nekünk azonban érdemes a történeti rétegeit is felfejteni. A kötés előlapjának közepét féldomborművű úrvacsorakehely díszíti – egyes vélemények szerint egy Esztergomban őrzött reneszánsz kehely másolata – meggyszín bársonyalapon. A kehely csészéjén Krisztus, talapzatán pedig az apostolok mellképe látható. Az előlap négy sarkába helyezték az apostolok szimbólumait, a felső kettő közötti vörös karneol kőbe a „Caput gloriae virtus” – Legfőbb dicsőség a vitézség – jelszót, az alsóba pedig a Szemere család címerét és a „de genere Huba” származásra utaló jelzőt vésték.

„Bátorságos az Istennel lenni…” Fotó: Lám Andrea

Öregbetűs nyomtatvány

Fellapozva a kiadványt egy csapásra a reformáció és az ellenreformáció korában találja magát az olvasó: első látásra ugyan Szenczi Kertész Ábrahám nyomdász gyakorlati érzékét és figyelmességét dicséri a nagy betűméret – az öregbetűs nyomtatvány –, ám Petrőczi Éva irodalomtörténész arra figyelmeztet, hogy az előszóban használt homályos jelző nem csupán az idős lelkipásztorok gyengülő látására utal, hanem a Szentírást befogadni nem tudók belső elhomályosodásra is. A címlapon utalást találunk arra, hogy a jobb megértés érdekében Köleséri Sámuel református lelkész és nagyváradi teológiai tanár javításokkal és oldaljegyzetekkel látta el Károli Gáspár szövegét: 

Szent Biblia. Az az: Istennek O es Uj Testamentomaban foglaltatott egész Szent Iras. Magyar nyelvre fordíttatott Caroli Gaspar által. Mostan pedig ujobban ez öreg formában némely nehezeb, és homályossab forditásu Sz. Irásbéli Locusoknak értelmes magyarázatival, az Istennek a’ Magyar nemzetben lévö Anyaszentegyházának hathatós épületére kibocsáttatott. Varadon, kezdettetett nyomtatása a’veszedelem elött: és el-végeztetett Colosvarat, Szenci K. Abraham által M. DC. LXI.

Már a reformáció első zsinatai kötelezővé tették, hogy minden lelkésznek Bibliája és írásmagyarázó könyvei legyenek. Károli Gáspár gönci esperes és lelkésztársai munkája nyomán 1590-ben megjelent az első teljes magyar nyelvű Szentírás, a Vizsolyi Biblia, ám annak mintegy hét-nyolcszáz nyomtatott példánya hamar elfogyott, ezért a XVII. században újabb kiadások készültek. Az 1629. június 17-én tartott nagyváradi zsinat kimondta: „a lelkésznek ha subája van, de Bibliája nincs: ezt kell venni amannak az árán, ha se Bibliája, se subája, hivatalától meg kell fosztani.” A zsinati végzés is rávilágít, hogy a református egyház tanítása egyetlen mércének az Isten igéjét tartotta, és ezért szorgalmazta a Szentírás mindennapos olvasását.

A Váradi Biblia: ígéret és jelkép

I. Rákóczi György, a „bibliás fejedelem” feleségével, Lorántffy Zsuzsannával pártfogója és támogatója volt a magyarországi és erdélyi nyomdáknak, amelyek kiadványaikkal a református egyház lelki és szellemi épülését szolgálták. A nagyváradi nyomda is elsődlegesen a Biblia kiadására jött létre 1640-ben, ám a fejedelem annak megjelenését már nem érhette meg. 1648-ban bekövetkezett halála után felesége és fia vitte tovább a kiadás tervét. A szöveggondozást Köleséri Sámuel professzor, a váradi református főiskola rektora végezte, aki Károli Gáspár szövegét nemcsak javította, de nagyszámú magyarázattal, lapszéli jegyzetekkel is ellátta. 

Kurta József főkönyvtáros úgy véli, hogy az előkészítő munkálatoknak a váradi főiskola tanárai, bibliai nyelvekben jártas lelkészek is részesei lehettek, ugyanis a Szentírás teljes szövegének átnézése és a hozzá való margójegyzetek elkészítése egy ember erejét meghaladta volna. Így lett a Váradi Biblia rendkívül gazdag széljegyzetanyaga az első teljes magyar bibliakommentárunk, amely két éve Nagyváradon külön kötetben is megjelent.

Az előkészített szöveg a Szenci Kertész Ábrahám által vezetett nyomdában került prés alá. Szenci Kertészben Misztótfalusi Kis Miklós előfutárát tisztelhetjük, olyan művelt, külföldön tanult nyomdászmestert, aki egyaránt jártas volt a teológiában és az ortográfiában, s aki már csak hitvédelmi céllal is hangot adott könyvkiadói ars poeticájának: „Arra kellene minden szent buzgósággal igyekeznünk, hogy mentül tisztább és hibátlanabb Biblia jönne szemünk eleibe és forgana kezűnkben, tudván, hogy ez egy kiváltképpen való fegyverünk minden mi lelki ellenségeink ellen…”

A Váradi Biblia körül sokan munkálkodtak, anyagilag pedig még többen támogatták a kiadását. Nem rajtuk múlt, hogy az Újszövetség nyomtatása után harminckét évig Allah nevét kiáltották a vár falai közt. Petrőczi Éva irodalomtörténész értelmezése szerint az, hogy a tűzből-vérből kimentett Váradi Biblia Kolozsvárott napvilágot láthatott, nem csupán jelentős művelődéstörténeti esemény, hanem ígéret és jelkép is marad minden korban: „1660–1692 között Nagyvárad mint keresztyén város ugyanis csak a nevével fémjelzett Biblia által létezett. Más szóval: váradi Biblia helyett a török megszállás harminckét esztendeje alatt inkább a Biblia Váradjáról beszélhetünk.”

Borítókép: A török ostrom idején kimenekített Váradi Biblia, 1661 (Fotó: Lám Andrea)