Igában – Zsigmond Dezső új filmje fájó kérdéseket feszeget + videó

Elszabadult marha, tehénből kihúzott kisborjú – két erős kép Kondás Károly fogatos gazda küzdelmes életéből. Zsigmond Dezső rendező kedd este hírül adta, hogy az Igában című film főszereplője tehenes szekerével végleg az égi mezőkre költözött. Kis vigaszt jelent, hogy Károly bácsi a film több bemutatóján is jelen volt, és érezte a közönség, családja, barátai és az alkotók megbecsülését, szeretetét.

Fotó: Becse Tamás

Kondás Károly emlékezetébe mélyen belevésődött a Rákosi-korszak kiszolgáltatottsága, szegénysége: a legnyomorultabb cselédsors volt az övék. Ám a szegénységnek is vannak fokozatai. A napszámosok nehéz sorsát azzal érzékelteti az idős férfi, hogy gyerekkorában a kenyér mindig aludt. Kéne egy kis falat – kérlelte az anyját, amire azt a feleletet kapta, hogy ne nyúljon a kenyérhez, mert alszik. – Sütött volna az anyám kalácsot is, de liszt sem volt. Olyan szegények voltunk, hogy a korpából szitálta ki a dercét, abból sütött egy kis pogácsát, de nem volt se tej, se zsír. Ez még a forradalom előtt volt. Az én apám napszámos ember volt. Nem volt meg a betevő, mert beszolgáltatás volt: tejet, tojást, marhahúst, disznóhúst be kellett adni. Ha nem tudtad beadni, akkor ki kellett fizetni, de mibül? – eleveníti fel az ötvenes évek nyomorát Károly bácsi. – Hétévesen már szolgáltam, vigyáztam a jószágot, a másét, segítettem fejni, amiért kaptam egy kis vacsorát meg egy csésze tejet. Novemberben még cipőm sem volt, pedig suszter volt a gazda – sorolja tovább a nehézségeket. – Mondjam, hogyan melegítettem a lábamat? Kivittem a legelőre a marhát, és mikor lett egy kis trágya, én abban tapicskoltam, amíg nem volt frissebb, mert az legalább meleg volt.

Üresjárat nincs. A nyírségi homokos talajon caplatnak a tehenek a ganéval, visszafelé lábon megszáradt kukoricaszár kerül a szekérderékba. Egyik munkafolyamatból következik a másik, etetni, itatni, aztán trágyázni kell, és újra szénázni a kavargó porban – egy életen át ismétlődnek ugyanazok a mozdulatok. Kondás Károly megtanulta a leckét gyerekként: kevésbé kiszolgáltatottak azok, akiknek van jószáguk.

Igában: rabszolgaság vagy élet? 

A mai napig a jószág jelenti az öregnek az anyagi biztonságot, pedig dolgozott Budapesten is, de akkor is minden második héten otthon volt, és a feleségével, Marikával együtt fenntartották a gazdaságot. – Rabszolgaság – jellemzi a helyzetét az idős asszony. – A marha életet ad nekünk – von mérleget Károly bácsi. – Nem jó egyedül. Még a fának sem jó, mert amikor jön a vihar, minden oldalról azt az egy fát veri. Mi egymás nélkül ezt a munkát nem tudnánk csinálni. Marika viszont belefáradt ebbe az életformába, és egyre nehezebben viseli, hogy a férje ötven éve teheneket igáztat mindinkább meggörbülő háttal.

– A magyar dokumentumfilm hősképző – magyarázza Zsigmond Dezső. – A játékfilmhez hasonlóan a dokumentumfilmben is felépítjük a jellemet, s ezt általában úgy tesszük, hogy a néző a főhőst megszeresse, vagyis bevonódjék érzelmileg. Marika viszont lerombolja azt a hősképet, amelyet rendezőként, az öreg világának bemutatásával korábban felépítek. Ettől lesz igazán emberi az alkotás: Károly bácsira éppen azért tudunk háromdimenziós, valóságos figuraként tekinteni, mert a felesége, Marika nézőpontja is érvényesül, az ő igazsága is megjelenik a filmben.  

Ünnepnapon sincs megállás

Szabó András a nagyszülei falujában követte végig azt a folyamatot, ahogyan egyre kevesebb lett a jószág a portákon, mert már nem érte meg tartani. 

A kádári modernizáció, a társadalom megváltoztatására irányuló erőszakos akarat mindinkább elérte a magyar falut, a fiatalok beköltöztek a városba, és elszakadtak a gyökereiktől. 

Szabó már harmincéves volt, mire rádöbbent, mennyire hiányzik neki a gyerekkor, a paraszti életforma, a felelősség az állatok iránt, még úgy is, hogy az év 365 napján ott kell lenni, nincs megállás ünnepnap sem.

Hagyományőrzés a mai körülményekhez igazítva. Fotó: Becse Tamás

Zsigmond Dezsőnek nem állt szándékában hollywoodi recept szerint rendezni, ám a hiteles korrajzzal együtt mégis azt az ígéretet közvetíti az Igában, hogy a hajlott hátú parasztembernek sikerül átadnia a tudását, s a fiatalabb nemzedék továbbviszi – persze a mai körülményekhez igazítva – a hagyományokat. Vetítés közben valódi érzelmeknek, a kibontakozó barátságnak lehetünk tanúi, Kondás Károly a film végére kimondja: „Bandi, büszke vagyok rád, büszke vagyok rád, öcsém!” Ecsedi Melinda pedig megfogalmazza, milyen fontos már gyerekkorban megtapasztalni az állatok iránti szeretetet, a kötődést, amely erőt ad a folytatáshoz. 

Borítókép: Kondás Károly tehénfogatos gazda Penészleken (Fotó: Becse Tamás)