Az élet súlya alatt hétrét görnyedt Kondás Károly tehénfogatos gazda Penészleken. Keze a térdét veri, de ha botra támaszkodik, és a másik kezében a tejeskannával egyensúlyoz, billegő lépéseivel elsántikál még a sáros, havas úton is. Ellátja a jószágot, befogja a két marhát a szekér elé: na, helyre Zsuzsi, hej, na, gyere, Zsuzsi – szólongatja a tehenet –, mire a Zsuzsi igába hajtja a fejét szépen, járom kerül a nyakára, és már húzza is a szekeret, ringatja az Igában című dokumentumfilm szereplőit végig a főutcán, ki a határba. Károly bácsi ül a bakon, két oldalán Szabó András, a Fehérgyarmati Szabó Lovasudvar tulajdonosa a párjával, Ecsedi Melindával, hátul az öreg családja, de a gazda most leginkább Melindának magyaráz, jobbra-balra int a kezével: nézd, itt is tehén volt, ott is tehén volt, micsoda porta volt, tehén, disznó, nyolc-tíz hízó, mára semmi – kihaltak. Megy a szekér, ütemesen himbálja a szereplőket, és a néző önkéntelenül felveszi a ritmust, lassít, hogy meglássa, milyen ember az, akinek szavára járomba hajtja fejét a hatalmas testű jószág, de aki igában van maga is – görbülő testtartással alkalmazkodik a nehéz körülményekhez.

A magyar parasztság sorsa
Zsigmond Dezső szituációs dokumentumfilmjében a szereplők vallanak a sorsukról, ebből kerekedik ki a történet. A monológokból világossá válik: Penészleken valaha állattartók éltek, szorgalmas, templomjáró emberek, akik keményen dolgoztak, szekérrel jártak ki a mezőre, trágyázták a földet, kapáltak, kaszáltak, gyűjtöttek, hordták haza a téli takarmányt. Károly bácsi nyolcvan felé is ezt az életmódot folytatja. Születésétől fogva ezt látta, ahogy nagyobbacska lett, beállt aratni, 12 évesen rendet vágott.
A falu elmarad, a szekér már a földúton dölöngél, „innen a miénk, itt a mezsgye – bök a határjelölő ligetes sáv felé öntudatosan a gazda –, ezt én ültettem bele, hogy ne a más fája árnyékoljon, tehenekkel szántottam itt ’77 tavaszán, volt napraforgó, kukorica, zab”.
– A Sátán fattya című játékfilmem forgatásakor igás tehenekre volt szükségem – meséli Zsigmond Dezső, hogyan talált rá az Igában főszereplőjére. – Szabó Andrást – Bandit –, a Szabó Lovasudvar tulajdonosát kértem meg, legyen segítségemre, mert tudtam róla, hogy hatökrös szekérről álmodozik, borjakat akar beigáztatni. De Bandinak is tanácsra volt szüksége, ezért felkereste Kondás Károlyt Penészleken. Az öreg már a forgatás szüneteiben jóízű történeteket mesélt, és nótázott a kárpátaljai Illyés Gyula Nemzeti Színházból verbuvált szereplőgárdának, Szűcs Nellinek, Trill Zsoltnak és a főszereplő Tarpai Viktóriának, egyszóval oldotta a hangulatot, ami igen jólesett a drámai jeleneteket megformáló színészeknek.
Károly bácsi egy ízben kedélyesen megkérdezte tőlem, mikor készítek filmet róla – pontosan ráérzett, hogy érdemes lenne a világ elé tárni azt a hatalmas tudást, amelynek a birtokosa. Sorsa a magyar parasztság sorsa, amit a jószágról tud, lassan elfelejtődik, hiszen ma már nincsenek tehenek a falvakban.
