Az elbeszélés középpontjában egy falusi iskolamester áll, Jakob Bach, a tanító, aki a történet elején harminc körüli magányos férfi. Egy különös szerelem, egy feszültségteli egymásra találás, egy békésnek induló élet bontakozik ki előttünk, amelyet eleinte ostromolnak, majd összezúznak az orosz történelem rettenetes hullámai. Bach – miután mindent elveszített, s a fájdalom megnémította – új nyelvet és új kifejezési formát talál: a mesét. Hoffmann párttitkár, egy Németországból áttelepült kommunista ugyanis általa akarja megismerni Oroszország helyi szokásait, a hiedelmeket, s Bach írni kezd. Legendákat, hagyományokat, meséket mesél, s ahogy a lét egyre elviselhetetlenebbé válik, úgy születnek újjá a tollán a Grimm testvérek elbeszéléseit idéző horrorisztikus történetek.
Amikor a német célpont Oroszország volt
De engedjék meg nekem, hogy itt félbehagyjam Bach tanító úr történetét, s mondjak pár szót arról a közösségről, amelyben sokáig otthon volt főszereplőnk. A regény eredeti címe Gyétyi moi, vagyis Gyermekeim. Így szólította meg az országába hívott német telepes parasztokat Nagy Katalin cárnő, aki ugyancsak német földről érkezett. A XVIII. században ugyanis Oroszország tárt karokkal várta a nyugati, persze főképp a közeli német fejedelemségekből érkező telepeseket, bevándorlókat. A parasztok mellett katonák, hajósok, szakmunkások, művészek is érkeztek, de a legnagyobb számban földművesek. Jelentős részük a Volga mentén létesített falvakba költözött. Földet kaptak, különleges jogokat élveztek, nem osztoztak a szinte rabszolgasorban élő, adható-vehető oroszországi jobbágyok sorsában.
A XVIII. század amúgy is a nagy német kiáramlás időszaka volt.
Nemcsak Oroszországba, de Magyarországra is özönlöttek a német telepesek. Felvilágosult királyaink – mit sem gondolva a nemzeti eszmékkel – az orosz cárokkal vetélkedve hívták a török alól felszabadult, hadak dúlta országba a német földműveseket. Itt ugyanúgy, mint keleten, föld, különleges jogok, adókedvezmények várták a honfoglalókat.
Hajsza kelet felé
Persze a németekből jutott a Baltikumba, Lengyelországba, Csehországba, Szlovéniába, Horvátországba is. Ráadásul nem is egészen idegenbe érkeztek a keletre igyekvő németek. Hiszen már a középkorban is szívesen látták a térség uralkodói, földesurai a német parasztok, iparosok sokaságát. A Cseh-medencében, a Balti-tenger mentén, a Kárpát-medencében egész régiókat alkottak a szász városok, olyannyira, hogy a Barcaságban birtokot kapott Német Lovagrendet sok torzsalkodás után végül fegyverrel kellett kiebrudalni az országból, miután ők el akartak szakadni a magyar koronától. Később ugyanígy jártak velük a lengyelek… Az évszázadok során a német telepesek apadva-dagadva hullámzó mozgása a XIX. században, a nagy nacionalista ébredés idején kapta a fenyegető Drang nach Osten elnevezést. Hajsza, vágy, törekvés kelet felé. Majd megkapta az egységes kifejezés mellé az egységes narratívát is, melyből később kinőtt a nemcsak fenyegető, de valóságos rettenetet is hozó élettérelmélet.
A németek itt élnek velünk
Számtalan, ma már szerencsére ritkán emlegetett mű dolgozta föl a németek „természetes” keleti törekvéseit, a keleti kultúrát és civilizációt megteremtő „Herrenvolk” sorsküldetésének ilyen-olyan pillanatait. A tragédiák sorában azután a németek tragédiája is elkövetkezett, a világháborús vereséget követő népirtásokkal, kitelepítésekkel, kulturális eltörlési törekvésekkel. Guzel Jahina regényének hősén is átdübörög a történelem. A tömeges tisztogatások során lágerbe kerül, s végül egy bányában hal meg, mint az epilógusból megtudjuk. Lányát ugyancsak deportálják, amikor felszámolják a volgai németek autonóm köztársaságát. S így a család osztozik a német telepesek millióinak sorsában. Végül Bach nevelt fiában oldódik békévé a múlt. A kirgiz származású Vaszka, aki hontalan csavargóként kerül a tanító házába, túléli a háborút, majd megtalálja és feleségül veszi Bach lányát, és némettanár lesz egy falusi iskolában. Mert hát a németek így vagy úgy, de mindig itt élnek velünk.
