Szilveszter napja már évszázadok óta az év végét jelenti, hiszen ez a polgári naptári év utolsó dátuma. A XVIII. századtól kezdődően egyre inkább január elseje vált az új esztendő első napjává. Korábban Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén (március 25.), illetve karácsonykor (december 25.) váltottak évet a katolikus egyházi gyakorlatban.
I. Szilveszter pápa liturgikus ünnepnapja december 31. Az ő 314 és 335 közötti egyházfősége alatt erősödött meg a kereszténység a Római Birodalomban. Személyesen közreműködött Nagy Konstantin császár egyházpolitikájának alakításában, aki nemcsak elismerte és támogatta Jézus követőinek vallását, de az első egyetemes zsinatot is összehívta. A 325-ös niceai zsinat döntött arról például, hogy a keresztények hisznek a Szentháromságban, s hogy Jézus Krisztus egyszerre és oszthatatlanul valóságos ember és valóságos Isten. Így Megváltóként az emberi létet a maga teljességében (örömmel, humorral, bánattal, szenvedéssel, fájdalommal és halállal együtt) élte meg.

A hagyomány szerint amikor Konstantin császár leprában megbetegedett, pogány papjai és tudósai azt javasolták neki, gyermekek vérében vegyen fürdőt, hogy megtisztuljon a kórtól. Az uralkodónak azonban álmában megjelent egy angyal, és arra biztatta, hogy forduljon a pápához. Szilveszter pedig az imáival meggyógyította a császárt.
Hét évszázaddal később egy másik egyházfő is ezt a nevet választotta magának pápai névként. Nem véletlenül. Az első ezredforduló korában ugyanis Európa-szerte nagyfokú millenniumi várakozás volt megfigyelhető. Elterjedt a nézet, hogy a világvége és Jézus második eljövetele ekkor következik be. Emellett – de a világvége várásától egyáltalán nem függetlenül – akkoriban a Római Birodalom felújításának és egy egységes keresztény birodalom létrehozásának az igénye is megfogalmazódott. Éppen azért, hogy az ítélkező Krisztus a keresztények egységét – és azok többé-kevésbé egységes államalakulatát – találja.
A német-római császári trónon abban az időben a bizánci uralkodói családból való édesanyától, Thephanutól született III. Ottó – II. Ottó fia és a Római Birodalom felújításának politikai programját meghirdető I. (Nagy) Ottó unokája – állt, aki a görög és a latin műveltségben, a vallási spiritualizmusban és a filozófiában, valamint a stratégiában és az államigazgatásban egyaránt járatos volt.