Boszorkánysággal és fekete mágiával vádolták a matematikus pápát

Az év utolsó ünnepén a katolicizmus Szent I. Szilveszter pápára emlékezik, aki Nagy Konstantin római császár idején vezette az egyházat. Nála azonban a magyar nemzeti történelemben jelentősebb az első ezredforduló pápája, II. Szilveszter, aki államalapító királyunknak, Szent Istvánnak koronát küldött, s akinek alakja a modern szépirodalomba is bevonult, hiszen Mihail Bulgakov regényé­ben éppúgy szerepel, mint ­Szentkuthy Miklós prózájában.

503088086 Fotó: Franco Origlia

III. Ottó egyik tanítója, mestere és mentora volt Gerbert d’Aurillac (938–1003) francia származású főpap, Reims és Ravenna érseke, akit uralkodói közbenjárására választottak pápává. II. Szilveszter – aki egyházfői nevét éppen I. Szilveszter pápa és az első keresztény római császár, Nagy Konstantin harmonikus együttműködésére utalva vette föl – volt az első francia, aki a pápai méltóságot betöltötte.

Szent István koronája

Noha csak rövid ideig, 999 és 1003 között foglalhatta el Szent Péter római püspöki székét, a magyar történelemből tudjuk, hogy éppen az ezredik évben ő küldött koronát Szent Istvánnak (természetesen egykori tanítványának és későbbi barátjának, a német-római császárnak az egyetértésével). Ennek az üzenete az volt, hogy önálló és független monarchaként ismerték el az első magyar királyt. A Róma fennhatósága alá került és elsősorban németföldi püspökök és papok közreműködésével kialakított magyar keresztény egyház szervezésében egyébként a keleti bizánci (későbbi ortodox) és a nyugati római (majdani katolikus) térítés párhuzamosan indult meg a X. század utolsó harmadában.

A Szent István életéről szóló, Hartvik győri püspök által Könyves Kálmán király korában, az 1110-es évek elején írt legendában olvashatjuk, hogy István magyar nagyfejedelem elküldte követét, Asztrikot II. Szilveszterhez azzal a kéréssel, hogy a magyar egyház legyen autonóm és közvetlenül az Apostoli Szenték alá rendelt, s élén az esztergomi érsek álljon, valamint hogy érdemesítse őt is arra, hogy „királyi diadémjával izmosítsa, hogy e tisztességre támaszkodva, amit Isten kegyelméből elkezdett, még keményebben szilárdítsa”.

A szöveg szerint a pápa ekkoriban Miesko lengyel uralkodó követeivel tárgyalt, és neki készíttetett királyi koronát, ám – írja Hartvik – „a pápának látomásában megjelent Isten küldöttje, és ezt mondta: »Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát, melyet csináltattál, fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár.« […] Azonfelül keresztet küldetett a királynak, mintegy az apostolság jeleként, így szólván: »Én apostoli vagyok, ő viszont méltán Krisztus apostola, ha Krisztus annyi népet térített meg általa. Ezért rendelkezésére bízzuk, miként az isteni kegyelem őt oktatja, az egyházaknak s népeinek mindkét törvény alapján történő igazgatását.«”

II. Szilveszter pápa tudós volt

A különc, rendkívüli műveltségű és a német-római császár egyik legközelebbi barátjának számító II. Szilveszter pápát kortársai és az utókor is gyanakodva szemlélte. Irigyelték, hiszen nemcsak befolyásos és európai szintű politikus volt, de kiemelkedő tudós is, aki számos nyelvet ismert, illetve járatos volt a teológiában, a művészetekben, a természettudományokban és a matematikában is. Utóbbi kutatásaiban ibériai arab tudósokkal is kapcsolatban állt. De ellenségei vádolták azzal is, hogy boszorkánymester, hogy szellemeket idéz, és hogy van egy (valamelyik sötét erejű démontól kapott) beszélő fej a birtokában, amely tanácsokkal látja el. Rövid pontifikátusa alatt elsősorban a Német-római Birodalom és a római, valamint itáliai arisztokrácia közötti konfliktusokat akarta elsimítani. Támogatója, III. Ottó korai halála (1002) után azonban a római nemesség elüldözte az egyházfőt az Örök Városból, aki ugyan később visszatérhetett, de 1003. május 12-én meghalt.

II. Szilveszter pápa a magyar művelődéstörténetben Szent István Hartvik-féle legendájában jelent meg, alakját azonban a szépirodalom is megőrizte. A XX. század egyik legkülönlegesebb magyar nyelvű prózavilágát megteremtő Szentkuthy Miklós II. Szilveszter második élete címmel önálló kötetet szentelt a korai középkor világának karneváli bemutatására, amelynek keretéül (vagy még inkább apropójául) az első ezredforduló katolikus egyházfőjének életét – pontosabban a halálát – választotta.

Alakja – ugyan csak egy mondat erejéig – Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényében is fölbukkan. A kötet egyik főszereplője, Woland professzor, vagyis a sátán – derül ki a könyv első fejezetéből – ugyanis azért érkezik a szovjet fővárosba mint a fekete mágia szakértője, hogy ott II. Szilveszter ismeretlen kéziratait tanulmányozza. Erről olvashatjuk Woland következő mondatait Bulgakovnál: „A moszkvai Állami Könyvtárban ugyanis eredeti kéziratokra bukkantak Aurillaci Herberttől, a tizedik századbeli fekete mágustól. Ezeket kell megfejtenem, mivel én vagyok ennek az egyetlen specialistája a világon.”

II. Szilveszter pápa tehát nagy műveltségű tudós volt, aki harmonikus kapcsolatot ápolt a német-római uralkodóval, s akinek alakja a magyar eszmetörténetbe a királyi korona küldésének történelmi tényével került be, de személye a XX. századi szépirodalmi hagyományban is szerepelt.

Havas László klasszika-filológus professzor a következő gondolatokkal írta le II. Szilveszter szellemi arcélét: „II. Szilveszter pápa politikai ideálja egy egységes Európa volt. Gerbert d’Aurillac azt hitte: lehetséges egy olyan egyetemes európai birodalom megteremtése, amely előbb létrehozza a békét, majd pedig megvalósítja azt a társadalmi és kulturális előrehaladást és igazságot, amelyet a szeretet és a szociális gondoskodás koronáz meg. Számára az első feltétel a béke volt, amelynek megvalósulása minden szinten hozzájárul az államok életének zavartalan menetéhez. Így megteremthető Európa egysége, éspedig egyfelől a latin népek alapján, amelyekhez még hozzájárulnak a germánok és más barbárok is, feltéve, hogy megtörténik kereszténnyé válásuk, vagyis végbemegy evangelizációjuk, másfelől pedig természetesen Bizánc vonatkozásában is, amely ugyancsak a római civilizációnak társörököse. Erről tanúskodik a nagy humanista teológusnak tanítványához, az ifjú III. Ottóhoz írt egyik nyilatkozata, amely szerint van »valami isteni, amely abban nyilatkozik meg, hogy valaki, aki görögnek született, ám a birodalom tekintetében római, valamiféle örökletes jogon megszerzi magának a görög és a római bölcsesség egész kincsesházát«.”

Borítókép: Ferenc pápa miséje a Szent Péter-bazilikában (Fotó: Getty Images)