Párkeresésünket és párkapcsolatunkat meghatározzák a családi minták, valamint azok a tapasztalatok, amiket kisgyermekként szereztünk a minket körülvevő felnőttektől és a kortársaktól. Borbély Lilla pszichológus szerint ezekből a korai tapasztalatokból tanuljuk meg, hogyan működnek a kapcsolatok, várható-e bennük szeretet, stabilitás, biztonság, szerethetőek, értékesek vagyunk-e. Ám a nehéz tapasztalatokból kialakulhatnak olyan gátló kötődési sémák, amelyek később nagyon megnehezítik a párkapcsolatot. Ezekkel való megküzdés fiatal felnőttként különösen nehéz lehet.
Sokféle módon viszonyulnak a fiatalok az elköteleződés, a házasság, a gyermekvállalás és a család fogalmához. Kezdetben pozitívan gondolnak rájuk, később inkább a reményvesztettség, szkepticizmus, elbizonytalanodás lesz úrrá a férfiakon és a nőkön, majd elérendő célként szerepelnek az életfeladatok listáján
– mutat rá Hammer Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, kiképző család- és pár- és pszichoterapeuta. Léteznek „korai zárók”, akik túl korán teszik le voksukat egy kapcsolat mellett, és nem tudnak vagy mernek tovább lépni, míg a „késői zárók” előrehaladottabb életkorukban képesek csak az elköteleződésre. Mindkét szélsőséges típus általában gyermekkori elakadások velejárói. Különböző életkorokban jutnak el az emberek erre az állapotra – és sokan vannak, akik sosem –, de az összekapaszkodás ettől függetlenül megtörténhet.
– Mit lát maga körül a mai húszas-harmincas korosztály? – teszi fel a kérdést Nagy Zsolt önismereti tréner, coach.
A médiából, közösségi oldalakról az árad, hogy legyünk egyediek, önállóak, valósítsuk meg önmagunkat, miközben nincsenek klasszikus női és férfi szerepek. Így a fiatalok nem látnak maguk körül jó szerepmintákat, amiket be tudnának építeni az életükbe.
– A szülői minták inkább az elbizonytalanodást erősítik a fiatalokban – teszi hozzá Hammer Zsuzsanna. Nagyon kevés az olyan pozitív minta, amit a fiatalok egyértelműen követni akarnak. Gyakran elhangzik az a mondat, hogy „én biztosan nem úgy fogom csinálni, mint a szüleim”. Ez az ellenazonosulásnak nevezett pszichológiai jelenség folyamatosan a szülőt tartja fókuszban, negatív mintaként lebeg a fiatalok szeme előtt. A rossz példák és saját tapasztalataik miatt a legtöbben tartanak a megállapodástól, a kudarctól, a válástól, a sikertelen párkapcsolattól, attól, hogy rossz anyák vagy apák lesznek. Ráadásul úgy gondolják, hogy az ilyen életmód röghöz kötöttséget, bezártságot hoz magával, sok lemondással jár, a szabadság és függetlenség csorbulását eredményezi.
Az elköteleződés ezen kívül azt is jelentheti, hogy attól kezdve az élet előre látható lépések sorozatává válik, aminek tudható, hogy mi a vége: megállapodás, gyerekvállalás, sok munka, gyerekek felnőnek, kirepülnek, közben a házasság viszontagságoknak van kitéve, öregedés, unokák, elhalálozás. Ennek az életvonalnak a kiszámíthatósága sokaknak félelmetes és ezáltal riasztó
– magyarázza Hammer Zsuzsanna.
A késői elköteleződés mögött az is megjelenhet, hogy a férfiak és a nők is a legtökéletesebb társat keresik, így minden alkalomkor felmerül a kérdés: hogy mi van, ha van az illetőnél sokkal jobb, akit elszalasztunk az aktuális partner miatt. A tökéletes társ iránti vágy tehát kitolja a megállapodás idejét. Fontos szempont lehet a karrierépítés, az anyagi biztonság megteremtése is, ezek mind olyan éveken át húzódó, önmagukat erősítő folyamatok, amelyeket nehéz elengedni. Nőként fokozza ezt a nehézséget a tapasztalat, hogy sok nő anyaként a korábbi munkáját már nem tudja vagy nem akarja végezni. Ezért a gyerekvállalás előtt muszáj a karrierépítés sikerét megélni. Ha pedig még nem születik gyermek, akkor minek is az elköteleződés? – teszik fel a kérdést sokszor a középkorúak.
A házasság és családalapítás manapság egyre inkább kitolódik
Nagy Zsolt szerint a mai húszas-harmincas korosztály előtt nincs minta arra sem, hogyan oldják meg a nehézségeiket, inkább menekülnek előlük. Így félelem alakul ki bennük, ami elköteleződési problémát okozhat. Nem mernek felelősséget vállalni egy párkapcsolatért, családért.
– Rá kell vezetni, szembesíteni kell őket, hogy a bennük kialakult világkép hamis, nem jól működik. Meg kell érteniük, hogy az élet tele van nehézséggel és feladattal – jegyzi meg. A férfiak és a nők között egyaránt előfordul, hogy nem akarnak vagy tudnak felelősséget vállalni. Hammer Zsuzsanna szerint a különbség annyi, hogy a nők biológiai órája jobban jelzi a gyermekvállalás esélyének csökkenését, ami intenzívebben az elköteleződés vagy a családalapítás irányába tereli őket. Ha egy nő vagy egy férfi évekig olyan kapcsolatban él, amiben nem az történik, amit és ahogyan ő szeretné, annak ellenére, hogy kéri, jelzi, akkor érdemes kilépni a kapcsolatból vagy külső segítséget kérni.
– Érdemes szétválasztani, hogy a problémát egyéni elakadás okozza vagy a párkapcsolatban vannak olyan nehézségek, bizonytalanságot fenntartó tényezők, amelyek lassítják vagy ellehetetlenítik az elköteleződést – mondja a klinikai szakpszichológus. Ha például az adott személy bizonytalan kötődésű, amit az okozhat, hogy gyermekkorában az édesapja egyik pillanatról a másikra elhagyta a családot, külföldre költözött és nem kereste a gyermekeit, ennek a traumának a feldolgozása egyéni szinten történik, annak ellenére, hogy a párkapcsolatban megjelenik sok bizalmatlanságból fakadó probléma. Ám párkapcsolatban kezelendő az olyan elakadás, ami a rossz kommunikációból fakadhat. Például nem tudják egymásnak kifejezni az érzéseiket, félelmeiket, mert néhányszor félreértés és veszekedés lett a beszélgetésből, vagy mert a származási családjukban nem volt szokás az érzelemkifejezés és a konfliktusok megbeszélése. Ilyenkor a pár tagjait meg lehet tanítani, hogy a szőnyeg alá söprés helyett nyílt kártyákkal játszanak, megtámogatva ezt a folyamatot a családtagokhoz fűződő kapcsolatok megismerésével és a családból hozott minták felszínre hozásával.
A tartós kapcsolat alapvető összetevője, hogy időt és energiát fektetünk a köztünk lévő kötelék ápolásába, hűségesek vagyunk egymáshoz, és kölcsönösen odafigyelünk egymás szükségleteire, akkor is, amikor ez nem könnyű.
A párkapcsolatokban az elköteleződés az egyik legfontosabb tényező a hosszú távú boldogság és stabilitás szempontjából.
Nagy Zsolt Együtt, egymásért – Az elköteleződés hátterében című írásában rámutat, hogy az egymás iránti ragaszkodás a mély kapcsolatok és a szeretet kialakításában játszik kulcsfontosságú szerepet. Azt jelenti, hogy hűségesen és önzetlenül állunk a másik mellett, megosztjuk életünket, támogatjuk és gondoskodunk róla.
Robert Sternberg amerikai pszichológus 1986-ban kidolgozott szerelem háromszög elmélete szerint a beteljesült szerelemben egyszerre jelenik meg a tartós párkapcsolatra törekvés, az érzelmi közelség és a testi vonzalom. Az újabb kutatásokból az derül ki, hogy az intimitás és a szenvedély a legjobb előrejelzője a házassági elégedettségnek, az elköteleződés inkább a kapcsolat időtartamára, stabilitására van befolyással.
Hammer Zsuzsanna szerint boldogságot hozó elköteleződés az, amikor az önmagával tisztában lévő személy, saját valós szükségletei mentén keres párt.
Tudja, hogy mit szeretne, de elég rugalmas ahhoz, hogy szükség esetén változzon. Képes másokra hangolódni, figyelni, adni és kapni egyszerre, empátiát megélni, ugyanakkor önmagát is megmutatni. Abban az esetben, ha ilyen módon képes a férfi vagy a nő viszonyulni önmagához és a másikhoz, képes lesz a kapcsolatot tartósan fenntartani.
– Az elköteleződés fejleszthető nyitott, őszinte kommunikációval – mondja az önismereti tréner, hiszen a beszélgetések, érzelmek megosztása és közös célok kitűzése segít megerősítésében. Emellett fontos a közös időtöltés, hiszen az együtt átélt élmények támogatják az érzelmi köteléket. Talán furán hangzik, de a konfliktusok és problémák megoldása is ezt teszi. Ugyanis az együtt átélt kihívások erősítik az elköteleződést, ha sikeresen kezeljük őket. Az egymás iránti elköteleződés hozzájárul a boldog, kiegyensúlyozott élethez, gazdagabb és értékesebb kapcsolatokat élhetük így meg.
