A szegedi Mars téren csak néhány lépés választja el a járókelőket a Csillagbörtön, hivatalos nevén a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoki épületétől. Zsilipes ajtókon keresztül jutunk át az udvarra, onnan pedig a csaknem 140 éves, háromszintes börtön falai közé, ahol az ország legveszélyesebb bűnözőit tartják fogva. Ide még az is félelemmel vegyes kíváncsisággal lép be, aki semmi büntetendőt sem követett el. A szögesdrótok döbbentenek rá, valójában hol vagyunk.
A királyi kerületi börtön építését Wagner Gyula műépítész tervei alapján, 1883 júniusában kezdték meg, és a következő év augusztusára készült el. Az építész egy három emelet magas, négy épületszárnyas, körfolyosós börtönt tervezett, amelynek alaprajza csillag alakot formáz. Innen kapta a köznyelvben a Csillag elnevezést, névadói az alapot ásó kubikusok voltak. A szegedi börtön a létesítésétől kezdve folyamatosan büntetés-végrehajtási funkciót látott el. Lakóinak többsége a XX. század első évtizedeiben inkább köztörvényes bűnöző volt, de jó néhány politikai elítélt is élt a Mars téren, például Rákosi Mátyás, Kádár János vagy Szálasi Ferenc is.
A Csillagbörtönben jelenleg csaknem ezerötszáz fő él, közülük 587-en a szabadságvesztés legsúlyosabb fokozatának számító fegyházban töltik büntetésüket. (A fogház, börtön, fegyház fokozatok között főként az életvitelt befolyásoló szabályokban van különbség.) A körfolyosós épület lépcsőin felfelé haladva látjuk a rácsokkal elzárt folyosókat, az előttük álló őröket. A harmadik emeletre érve a falon hárombetűs felirat olvasható: „HSR”. Ez a hosszú idejű speciális rezsim jelölésére szolgál: a fehér fal mögött a tényleges életfogytig tartó büntetésüket töltő elítéltek cellasora húzódik.
– Amikor behozták a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést mint büntetést, el kellett dönteni, hová helyezik a rabokat – magyarázza Galló Gábor büntetés-végrehajtási törzszászlós, megbízott osztályvezető-helyettes. – Amíg a többi elítéltnek van esélye a szabadulásra, nekik nincs, ezért kellett kialakítani egy külön körletet.
A rabok életében a karácsony a legnehezebb időszak, mert mindannyian a szeretteikre gondolnak, akikkel legfeljebb a beszélőn találkozhatnak. Az érzelmek fogvatartás közben felerősödhetnek, sokan túlzásba is eshetnek. Külön intézkedési terv készül ezekre az esetekre, fokozottan figyelni kell a fogvatartottak hangulatára. Pszichológusok, reintegrációs tisztek és felügyelők gondoskodnak róla, hogy a depressziós tüneteket mutatók ne maradjanak egyedül.
Pozitív élményeket adnak például a rabok által írt és előadott színdarabok. A börtön színházterme a legfelső emeleten található, itt nézzük meg Az irigység című darabot. A hét fő bűnt hét büntetés-végrehajtási intézetben mutatták be, a szegedi az utolsó bemutató a sorban. Az elítéltek a színpadra állítással élik meg a bennük rejlő, önsegítő és érzékenyítő alkotókészséget, illetve kreativitást. – A szűk élettér, az ingerszegény környezet, a kényszerközösség, a monotonitás sok feszültséget okoz, ami az alkotás révén valamennyire feloldható – mondja Benkó Ildikó reintegrációs tiszt, aki a színdarab próbáit segíti.
– Az egyik rabtársunk írta a zenét és a szöveget is – meséli az előadás egyik szereplője, aki 24 éve van börtönben. – Az életemet itt fogom tölteni, így sokat ad, hogy gyülekezetebe járok, koncerteket tartunk és beszélgetek emberekkel. Húsz éve énekelek, autodidakta módon tanultam a börtönben. Már nem érzem nehéznek, hogy itt vagyok, különösen akkor, ha olyan rabtársakkal vagyunk egy zárkában, akiket 15-20 éve jól ismerek. Együtt kelünk, dolgozunk, sétálunk. Ők a családom, a testvéreim.
Ha pedig bejönnek a hozzátartozók, vendégek érkeznek és megtapsolnak minket, kicsit olyan, mintha a külvilágban lennénk. Nagyon jó lenne szabadságot kapni, de azt nem lehet. Ehhez sosem lehet hozzászokni
– mondja elfogultan. Művészemberként gondol magára, énekel, rajzol, sportol, így jobban eltelik az idő. Jobban megérti magát a kiszolgáltatottabb idősekkel, akik bezárkózva töltik a napjaikat, így áldás, ha segíthet rajtuk. Egy másik fiatal fogvatartott 15 éve ül, húszévesen került a börtönbe. Nyolc általánost végezett, de a Csillagban leérettségizett, majd több szakmai végzettséget szerzett.
Olyan családban nőttem fel, ahol sosem tartottunk ünnepet. Most a zárkában egymás születés- és névnapját is megünnepeljük. Öten vagyunk, baráti, szinte családi kapcsolat van köztünk.
Lehetőségünk van gyülekezetbe járni, ami nagyon fontos számomra. Van esélyem, hogy kikerüljek öt év múlva. Szeretnék családot alapítani, a szakmámban elhelyezkedni és a gyülekezet révén segíteni másoknak – mondja bizakodva. Mindezen vágyakról a börtönváros túloldalán sétálók mit sem sejtenek. Gyermekük kezét fogják, bevásárlószatyrot cipelnek, élik a mindennapi életüket, a falakon belüli világról aligha vesznek tudomást.
