A kiállításon a fotósok legalább olyan fontosak, mint alanyaik. A kurátor, Alessandro Nasini bemutatja a fényképek kézzelfogható tulajdonságait is, így látni a javított negatívokat, Lord Snowdon jegyzeteit vagy éppen a retusálandó részeket Margit hercegnő közelijén. A látogató tehát megtanulhatja: a hírnév művészi konstrukció. Andy Warhol híres képe II. Erzsébetről is ennek megfelelően látható, megtekintve azt a technikát, ami ragyogóvá varázsolta a művész pop-art portréját.
A későbbi termek egyértelműen a színes és a nagy felbontású digitális fényképezést ünneplik, ám a látogatóban felmerül a kérdés, vajon miért hasonlít Diana hercegné, Anna hercegnő és Zara Tindall portréja, hiába nem ugyanazok készítették őket. A technika, illetve a kulturális változások bizonyos tekintetben uniformizálják a koronás főket, és ebbe a sorba illik a kiállítás zárásaként bemutatott válogatás Hugo Burnand képeiből is. III. Károly koronázási portréja, illetve az örökösök generációja bizakodva tekintenek a kamerába, a nézőkben mégis maradnak kérdések. Ugyanakkor a kiállítás összességében jól köti össze a hétköznapi embereket és az uralkodócsaládot, az évtizedek fotós stílusain, munkamódszerein és a Windsorokkal való kapcsolatokon keresztül mutatva meg az uralkodók szuverenitását.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!