Demkó Attila: Mítosz a magyar kivándorlás

Tavaly 24 ezerrel többen érkeztek, mint ahányan elmentek.

Fotó: MTI/Kallos Bea

Pozitív a mérlegünk  

Rakjuk tehát össze a sajtót körbejárt számokat. Volt tehát 35 736 kivándorló 2023-ban. Amit nem mondanak el, az az, hogy volt 23 866 visszavándorló is. Ha csak a Magyarországról kivándorlók és a Magyarországon született visszavándorlók számának a különbségét nézzük, az 11 870 fő mínusz, nem pedig 35 ezer. Máris más, ugye, a kép! Csakhogy számolnunk kell 10 979 külföldön született, de magyar állampolgárságú bevándorlóval is. Ezek lehetnek olyan magyar gyerekek, akik kint születtek, illetve olyan személyek, akik külhonban kaptak magyar állampolgárságot és már magyarként vándoroltak be Magyarországra. Így teljes a kép, ami a magyar állampolgárságú magyarokat illeti. Ez a mínusz 891 fő 2023-ban az a „páratlan kivándorlás”, ami körbejárta a magyar sajtót.

A záhonyi határétkelő. Tavaly több mint négyezren érkeztek Ukrajnából. Fotó: Balázs Attila

A külföldieket is figyelembe véve pedig erősen pozitív a kép. Magyarországra a külföldiek be- és kivándorlását is számítva 24 ezerrel többen érkeztek 2023-ban, mint amennyien elmentek.

De más baj is van a „35 ezer kitántorgó” és a 14 év alatt „kecskemétnyi elvesztett magyar” csúsztatásával. Először is szó sincs arról, hogy a kivándorlók végleg elköltöznének az országból. Az elhallgatott tény az, hogy a magyar állampolgárok visszavándorlása 2018–2021 között nagyobb volt, mint a magyar állampolgárok kivándorlása, és ez könnyen megismétlődhet a jövőben is. Az meg ugye logikus, hogy csak az tud visszatérni, aki előtte kiment. Mit lehet látni? Azt, hogy azoknak, akik 2010 után külföldre mentek munkát vállalni, a túlnyomó többsége visszatér. Van, aki három-négy, van, aki 8–10 év után tért haza. Aztán lehet, hogy újra kimegy: az elvesztett „kecskemétnyi magyar” között 14 év alatt sokan vannak, akik kétszer-háromszor is elmentek, majd visszaértek. A 105 ezres szám egyáltalán nem 105 ezer főt jelent.

Akik „2010-eznek”, abban igazuk van, hogy a külföldi munkavállalás 2010 után lódult meg. De miért? Mert az EU-s munkaerőpiac 2011-ben nyílt meg a magyarok számára, hiába voltunk 2004 óta tagok. Akkor lett sokkal könnyebb az unióban munkát vállalnunk, a 2011 utáni nagyobb számoknak sok köze nincs a kormányváltáshoz. Egyszerűen: korábban nem volt ilyen könnyű a magyarok munkavállalása Németországban vagy Ausztriában.

Lássuk a tendenciózusan „leszakadónak”, „utolsónak” bemutatott Magyarország kivándorlását a térségben! A végleges kivándorlásként aposztrofált külföldi magyar munkavállalás regionális (román, szerb, bolgár, horvát lengyel, litván, lett, egyéb) összehasonlításban nagyon kicsi, az EU szintjén is csak átlagos. Ezt propagandaelemnek fel lehet ugyan használni, de súlyos megtévesztés. A magyar lakosságnak csupán 3,88 százaléka él külföldön, amely értékkel az uniós rangsor középmezőnyébe tartozunk. Ezzel olyan, sokszor pozitív példaként emlegetett országok mögött vagyunk, mint Portugália, Litvánia, Észtország, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország vagy Románia. Ez utóbbi lakosságának 16,5 százaléka él másik EU-országban, amivel a „bezzegország” a nem éppen sikeres első helyen áll. A második 14,6 százalékkal Horvátország, a harmadik 12 százalékkal Bulgária, a negyedik pedig csaknem 10 százalékkal Portugália. EU-tag szomszédaink közül csak Szlovénia és Ausztria (három, illetve 2,3 százalék) áll jobban. Még Szlovákiából is többen költöztek ki.

Hazánk tehát egyáltalán nem kivándorló ország az összevetésben. Ez mítosz, de láthatóan szeretjük a mítoszokat. Minél negatívabbak, annál inkább. Az 1914 előtti másfél millió magyar kitántorgó is mítosz: kétharmaduk nem magyar nemzetiségű volt, negyedük visszatért. A kivándorlás abban a korban jóval kisebb volt, mint Svédországból, Olaszországból és még számos nyugat-európai országból. El kellene engedni a régi mítoszokat, újakat meg nem kellene politikai célból gyártani.

Borítókép: New York-i magyar lángosozó. Nem mindenki megy külföldre a betevő falatért. Fotó: MTI/Kallos Bea