Meghalni a Szentföldért

Az erőszakspirálból nagyjából olyan nehéz kiszabadulni, mint egy folyóban kialakuló örvényből. Van rá mód, de mindennek tökéletesen stimmelnie kell, rendkívüli erőfeszítést igényel a művelet, és bizony pokoli veszteségek is érhetik azt, aki életben akar maradni. Ráadásul általában nem sikerül.

Fotó: AFP/ALI JADALLAH

Irán viszont igen. A síita állam már sokadik alkalommal tapasztalhatta, hogy az izraeliek lényegében bármikor be tudnak hatolni az országba, ahol célzott gyilkosságokat hajtanak végre, majd el is tudnak menekülni. Iszmail Haníje előtt egy sereg iráni nukleáris tudóssal végeztek az izraeli ügynökök, Irán pedig semmit sem tudott tenni. Legutóbb Mohammed Reza Zahedivel végeztek izraeliek, amikor rakétacsapást hajtottak végre a damaszkuszi iráni nagykövetség épülete ellen. A Forradalmi Gárda egyik legfontosabb vezetőjének halálát ugyan elméletileg megbosszulta Irán, de a drónok sokaságával végrehajtott válasz inkább azt jelezte: Teherán nem kíván mélyen belebonyolódni a háborúba Izrael ellen. 

Nem martalócbanda 

Joe Biden amerikai elnök maga is kérte az irániakat, hogy ne bosszulják meg sérelmeiket olyan nagyon, vagyis a válaszcsapásuk legyen kicsit kevésbé halálos, mint akarják. A kérés lényegében azt jelenti, hogy mindenki tudja: a bosszú elkerülhetetlen, s furcsállnák is, ha Irán nem csapna vissza. Egy múlt szombati támadásban például, amelyet egy szíriai amerikai támaszpont ellen követtek el, senki sem sérült meg, de repültek a veszélyes drónok, azaz támadásnak tekinthető, mégpedig iráni támadásnak. Természetesen Izrael bosszú nélkül folytatná a támadásokat, ahogy Irán is folyamatosan támadja Izraelt; ha máshogy nem, Libanonból, a Hezbollah által.

A síita terrorcsoport ugyanúgy nem egyszerű martalócok gyülekezete, mint a Hamász, annál sokkal több.

Libanon déli részén az államhatalom csak névleg létezik, a Hezbollah korlátlan úr. Bejrút ha akarna se tudna mit tenni a Hezbollahhal, ennek történelmi okai vannak. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a fegyverek átadásáról a médiában közölt hírek sokszor teljesen alaptalanok, s más szereplők céljait szolgálja. Ilyen például az elképzelés az orosz–iráni katonai együttműködésről, amely ugyanúgy lehet igaz, mint kacsa, de a cél ebben az esetben az, hogy károsítsa Oroszország imázsát.

De nem zárható ki, hogy a ballisztikus rakéták átadása igaz. Egy ilyen szövevényes háborús helyzet ugyanis mindig újabb ajtókat nyit ki mindenki számára. A nagyhatalmak egymás ellen fenekednek, igyekeznek kibillenteni a másikat a stabil pozícióból, tehát Oroszország és Irán is lehet egymás természetes szövetségese és ellensége is. Ezért minden érdekelt ország szárazon tartja a puskaporát minden olyan területen, ahol ütni lehet az ellenségen, s időnként visszavonulnak stratégiai nyugalomba, hogy erőt gyűjtsenek egy későbbi akcióra. A húszik Jemenben mindig akkor kezdenek felháborodni, ha Irán így akarja, de persze soha senki nem ismeri el a kapcsolatot. Viszont igencsak hatékony a kereskedelmet megakasztó húszi jelenlét az Arab-félsziget csücskén és a Vörös-tenger mentén. Izrael maga nem fogja saját zászlaja alatt hajóztatni kereskedelmi flottáját, a húszik azonban mindenre lőnek, amit Izraelhez közel állónak tartanak. Ez pedig nem olyan nagy művészet. Jelenleg Izrael regionális ellenségei azt tartják követendőnek, hogy pillanatnyi nyugalmat se hagynak a zsidó államnak, sem a harctéren, sem a diplomáciában, sem a közösségi médiában. A viszály így kiterjed az élet minden területére, Izrael pedig védekezni kényszerül. De mivel Izrael 1948 óta védekezik, nem változott sok minden, legfeljebb az internet változtatja a korábbiaknál harsogóbbakká a véres mindennapokat.

Borítókép: Izraeli bombázás után Gázában. A cél a Hamász szétverése, de eddig negyvenezer palesztin áldozatot is követelt. Fotó: AFP/ALI JADALLAH