Hazugság volt a „málenkij” robot

Publicistánk a kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt tekint vissza a diktatúra örökségére.

A Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja - A KDNP megemlékezése Budapesten Fotó: Soós Lajos

Trianon, holokauszt, gulág. E három szó jelöli, illetve jelképezi azt a három szörnyű katasztrófát, amelyek a magyar népet a XX. században sújtották, s amelyek példátlan veszteségét és traumáját a mai napig sem hevertük ki. Míg az előbbi két nemzeti tragédia beépült a mai nemzedékek tudatába, a gulágról nyolc évtized elteltével is nagyon keveset tud a magyar társadalom, s félő, hogy – az utolsó túlélők, tanúságtevők eltávozásával párhuzamosan – a teljes valóságot már soha nem ismerhetjük meg.

A Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága 2019-es tudományos konferenciáján Schmidt Mária történész hivatkozott Danilo Kis magyar–zsidó származású szerb íróra, aki szerint egyetlen lelkiismeret-vizsga létezik, amelynek mindössze két tárgya van, s amelyekből egy egész életre meg lehet bukni: a nácizmus és a kommunizmus. A Terror Háza Múzeum főigazgatója rámutatott arra, hogy a gulágot máig hazugságlepellel fedik le, vagy még inkább elhallgatják. A kommunizmus által elkövetett emberellenes bűntetteket amnézia veszi körül, ami annak az amnesztiának a következménye, amit a kommunisták (a nácikkal ellentétben) a Nyugattól – pontosabban a haladó nyugati, értsd balliberális értelmiségtől és elittől – egyszer s mindenkorra megkaptak.

Pedig, ha nem is lehet egyenlőségjelet tenni a nácizmus és a kommunizmus közé, azt sem lehet tagadni, hogy a deportálás, a munkatáborok, a tömeges rabszolgamunka, a bíróságok általi megsemmisítés, a mesterséges éhínséggel elkövetett népirtás olyan kommunista újítások, amelyek egy részét a nácik lemásolták és „tökélyre fejlesztették”.

A gulág a szovjet (bolsevik) típusú diktatúra, jogtalanság és embertelenség talán legismertebb szimbóluma, sokan mégsem tudják, mit jelent ez a szó, és mi történt a Gulág- és Gupvi-táborokban. A Gulag szó az orosz Glavnoje Upravlenyije Lagerej (Lágerek Főigazgatósága) rövidítése, párja, a Gupvi pedig a Hadifogoly- és Internáltügyi Főigazgatóságé (Glavnoje Upravlenyije po gyelam Vojennoplennih i Internyirovannih). Ez a két szovjet belügyi szerv felügyelte és irányította a cári rendszertől örökölt, a bolsevikok által „továbbfejlesztett” és megsokszorozott kényszermunkatáborokat, amelyek több ezres telephálózata Sztálin rémuralma alatt volt a legkiterjedtebb és leggyilkosabb, de kisebb számban az 1980-as évek végéig fennmaradtak. A szovjet lágerekben óvatos becslések szerint legalább húszmillió ember fordult meg, s több millióan nem is élték túl rabságot.

Az Országgyűlés 2012-ben november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította, mivel a túlélők első csoportja 1953-ban e napon térhetett haza a Gulag-táborokból. Az országgyűlési határozatban mintegy nyolcszázezer főre tették azon magyarok számát, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak kényszermunkára, illetve száműzetésre. A magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján politikai foglyok és ártatlan, utcáról – a „málenkij robot” hazugságával – elrabolt emberek tízezrei kerültek a rabtelepekre.

Hogy valójában hány honfitársunkat vitték a Szovjetunióba, és hányan nem tértek soha haza, azt még ma sem lehet pontosan tudni. Menczer Gusztáv, 1990 és 2005 között a Központi Kárrendezési Iroda társadalmi kollégiumának elnöke, egyben az 1989-ben megalakult SZORAKÉSZ (a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete) elnöke több mint nyolc évet töltött „szovjetellenes kémkedés” miatt szovjet lágerekben, így az északkelet-szibériai Kolimán is. Egy korábbi beszélgetésünkön elmondta, elzárkózik mindenféle „számháborútól” a két totalitárius, népirtó diktatúra áldozatainak összevetésében, ugyanakkor még mindig jóval több a fehér folt és a tabukérdés a szovjetek által elhurcolt és szibériai lágerekben elpusztult magyar állampolgárok vonatkozásában a holokausztáldozatokhoz képest. Másfél évtizedes kutatómunkája, illetve a rendelkezésre álló adatok alapján több mint 650 ezer hadifogoly, mintegy negyvenezer internált polgári személy és harmincezer politikai okból elítélt és elhurcolt magyar állampolgár, tehát összesen több mint 700 ezer honfitársunk került a második világháború végeztével a Szovjetunióba.

A különböző jogcímen elhurcoltak közül mintegy 370 ezer magyar vesztette életét, s közülük mintegy 300 ezerről semmilyen adat nem áll rendelkezésre.

De az elmúlt két évtizedben jelentős előrelépés történt. Bognár Zalán történész, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának elnöke az említett konferencián tartott előadásában elmondta, az elhurcoltak és az elhunytak létszámának meghatározásában nagy segítséget jelentett, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár 2019-ben megvásárolta megközelítően hétszázezer magyar nemzetiségű hadi- és civil fogoly személyi kartonját az Orosz Állami Katonai Levéltártól. Ez nem jelenti azt, hogy ennyien kerültek szovjet fogságba; e szám alapvetően azokra vonatkozik, akik eljutottak a céltáborokba és megélték a regisztrálásukat. Tehát azok a honfitársaink, akik a hazai, illetve Kárpát-medencei gyűjtő- és átmeneti vagy a romániai elosztótáborokban, az erőltetett gyalogmenetek, valamint az embertelen vasúti szállítás alatt haltak meg (esetleg sikerült megszökniük vagy szabadon engedték őket a táborokból), nincsenek benne e számban.

A többféle szovjet és magyar adatokat, számításokat saját kutatásaival összevetve Bognár Zalán arra a megállapításra jutott: összesen több mint egymillió magyar állampolgárt vetettek fogságba a (területi visszacsatolásokkal) 172 ezer négyzetkilométeres, 14,7 milliós Magyarországról; 19 százalékuk más nemzetiségű volt. Hazánk mai területére évekkel később kevesebb mint félmillióan térhettek haza. A szomszédos országokba és Németország szovjet megszállási zónájába visszatértek számát is figyelembe véve a szovjet fogságba került összes egykori magyar állampolgárságú katona és civil 33–40 százaléka – több mint háromszázezer ember! – nem élte túl az újkori rabszolgaságot megvalósító lágerek megpróbáltatásait.

Borítókép: KDNP-megemlékezés a Gulág áldozatainak budapesti, Honvéd téri emlékkövénél 2024-ben (Fotó: MTI /Soós Lajos)