A Kennedy-gyilkosságtól Trump győzelméig: egy szuperhatalom lépésváltásai

A II. világháború végére az Egyesült Államok és Szovjet-Oroszország maradt talpon, miközben Anglia már kénytelen-kelletlen, de az USA kisöccsének szerepére kényszerült. Felemelkedett tehát két szuperhatalom, de ez nem jelentette azt, hogy a világ onnantól kezdve antikommunista, illetve kommunista irányultságú lett volna. A lényeg más volt.

John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök 1963. október 7-én (Fotó: AFP)

A ,,szabad világ” vezetőjének Washington jelentkezett be a második világháború után. A Szovjetunió megszállta Közép-Európa nagy részét, kétszázéves programot teljesítve be ezzel: így tudta az orosz gazdasági-kereskedelmi hegemóniát kibővíteni a Földközi-tenger irányába. Ez volt az orosz expanzió értelme és célja, de amikor ezt elérték, azzal ki is merültek Moszkva ambíciói, és már csak a megtartásra törekedett, mint azt Berlinben 1953-ban vagy Budapesten 1956-ban megmutatta. 

Az USA számára azonban éppenséggel ekkor jött el a felemelkedés és a hatalmi kiteljesedés korszaka. Lenin azt mondta, aki nincs velünk, az ellenünk van! Washingtonban pontosan ugyanez a logika működött, aki nem fogadta el az USA ,,baráti” segítségét, a „jenki” modellt, az ellenségnek számított. Voltak viszont államok, amelyeknek sem a kommunista modell, sem a jenki megoldás nem volt az ínyükre, mindössze függetlenek akartak maradni. Teremtettek is erre kategóriát, az el nem kötelezett államok mozgalmát; ezt Washingtonban legalább annyira utálták, mint a szocializmust. 

Propagandaszövegek 

Az USA-nak komoly nehézségekkel kellett megküzdenie, hogy hegemóniáját a fél világra ki tudja terjeszteni, ugyanis 1945-től kezdődően beköszöntöttek az egykori gyarmatok felszabadítási háborúi. A nacionalista hullám, amely Európában a XIX. században végigsöpört, most a gyarmati államokban következett be. Kuba, Algéria, Kongó, majd Angola, majd Vietnám mind a függetlenségük visszaszerzéséért lázadtak fel, nem pedig azért, mert a kommunizmusért rajongtak volna. Washington a külpolitikai fölényével elérte, hogy ezek az országok mástól nem remélhettek szabadságharcukhoz segítséget, csak a Szovjetuniótól vagy ritkább esetben Kínától. A kommunista fenyegetés többnyire puszta propagandaszöveg volt Washington hódító szándékának leplezésére. Kuba azért kérte a Szovjetunió segítségét, hogy ne legyen az IMF, a Nemzetközi Valutaalap rabszolgája. 

Washingtonban viszont úgy számoltak, hogy átveszik a korábbi európai gyarmatok fölötti ellenőrzést, bábkormányokat ültetve az egyes országok élére. Ez nagyjából sikerült is Belga-Kongó esetében, amikor 1961 elején, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA támogatásával megölték a választásokon nyertes Patrice Lumumbát, és helyébe ültették Mobotu Sese Sekót, akit jobboldali rhodéziaiak és dél-afrikaiak támogattak. Ez gazdasági áldás volt Mobotunak, de katasztrófa a kongóiaknak. A hatalmas ország ingatag belső viszonyai a mai napig megmaradtak.

2013-as megemlékezés Patrice Lumumba halálának 42. évfordulójáról Kinshasában (Fotó: Junior D. Kannah / AFP)

A CIA 1960 elején léptette életbe a ZRRIFLE nevű programot, azaz külföldön történő olyan politikai bűncselekmények végrehajtását jelentette, mint betörés, lopás, emberrablás, de hamar merényletek fedezésére is felhasználták 1961–1964 között. A ZRRIFLE lehetővé tette, hogy bűnözőket toborozzanak a fenti cselekményekhez. Ezt felhasználva végeztek Lumumbával, és a kellemetlenné vált Dominikai Köztársaság elnökével, Rafael Trujillóval is, szintén 1961-ben. 1963-ban a dél-vietnámi elnök, Ngo Dinh Diem szintén így veszítette életét. De rajtuk kívül számtalan politikai vezetőt félreállítottak, vagy legalábbis megpróbálták azt. A ZRRIFLE programba a CIA a szicíliai amerikai maffiát is bevonta, hogy végezzen Fidel Castro kubai vezetővel, de ez nem sikerült. Egyes kutatók úgy vélik, a ZRRIFLE fedésében szervezték meg John F. Kennedy amerikai elnök 1963-as meggyilkolását. 

Zárt és nyílt társadalmak

Vietnám viszont keményebb dió volt, mivel a félelmetes tűrőképességű vietnámiak a franciákat is kirugdosták országukból, annak ellenére, hogy az amerikaiak rengeteg pénzzel és fegyverrel támogatták az európai gyarmatolsítókat. Washington annyira nem akarta elengedni Vietnámot, hogy megtorpedózta az 1954-es genfi béketárgyalásokat, és elérte az ország két részre szakadását, hogy annak déli részén kollaboráns kormányt hozhasson létre. A globális amerikai hódítás több országban is azért bukott meg, mert a nemzeti érzés, a hazaszeretet ezt megakadályozta. Az ilyeneket nevezték aztán el zárt társadalmaknak és ezek, illetve a hozzájuk hasonló államok fellazítására találták ki a Nyílt Társadalom Alapítványokat. 

Mi ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a náci Harmadik Birodalom és a Szovjetunió rémségein szörnyülködjünk, hiszen ezek érintettek minket közvetlenül. De vajon mi a különbség az USA által kétszer, 1991-ben és 2003-ban is lerohant Irak és az 1956-os magyar felkelés szovjet elfojtása között? Mindkettő a birodalmi hegemónia fenntartását célozta. A különbség mindössze annyi, hogy az Egyesült Államok reklámja sokkal jobb, köszönhetően a mainstream, fősodoratú médiának. De az is előnynek számít, hogy az USA esetében kétarcú birodalomról beszélhetünk, amely agresszióját szólamokkal és nagy hazugságokkal leplezi, csak adománytevő kezét mutatva fel a világnak. Arról pedig mélyen hallgat, hogy világszerte legalább hatmillió áldozatot követeltek az Egyesült Államok beavatkozásai.

Itt egy további tényezőt is meg kell említenünk, a fegyveripart és a többi amerikai nagyvállalati érdeket, röviden a Wall Street pénzembereit. Kialakult egy módszertan, amellyel fent lehet tartani a hadiipari keresletet a világban. Forradalmakat, háborúkat kell szítani, ha lehet, a demokrácia védelmére hivatkozva, vagy nem létező tömegpusztító fegyvereket emlegetve, miáltal biztosítani tudják, hogy az adott térségben még több fegyvert vásároljanak. Ezáltal a világ fegyvergyártó cégei versengeni fognak a megrendelők kegyeiért, ami újabb árfelhajtó tényezőt jelent. Arról nem beszélve, hogy egy lepusztult ország ásványkincsei sokkal könnyebben megszerezhetővé válnak, ahogy ezt most Ukrajna kapcsán is látjuk. 

Az Egyesült Államokban csendes hatalmi szerkezetváltás ment végbe: köztársaságból hódító hatalommá alakultak. Ezt olyan csendben hajtották végre, hogy maguk az amerikaiak is csak nehezen vették észre. A felismerést a Kennedy ellen elkövetett merénylet hozta el, illetve az annak eltussolására létrehozott Warren-bizottság működése. Az ő jelentésükben szereplő ellentmondások annyira égbkiáltóak voltak, hogy nem lehetett többé arcpirulás nélkül elfogadni azokat. Elképesztő hazugságukat csak évtizedek szívós munkájával lehetett korrigálni, de még ma sem került minden részlet a helyére. Az amerikaiak többsége soha nem is fogadta el a jelentést, amit társadalmi ellenálláshoz és a kormányzattal szembeni bizalmatlansághoz vezetett. Ez a társadalmi bizalmatlanság évtizedről évtizedre csak fokozódott, mind a feketék, mind a fehérek körében, ha nem is ugyanazon okokból. Ez a permanens bizalmatlanság ütközött ki Donald Trump első, 2016-os megválasztása is idején, amikor az amerikaiak elutasították az elitista nagypolitikát. Ugyanez ez a társadalmi lázadás folytatódott 2024-ben, amikor Trumpot —  a XIX. század óta példátlanul az amerikai történelembe — visszahozták a hatalomba. A problémák ugyanis országon belül is jelentkeztek. A fegyveripar, az olajérdekeltségek és a bankrendszer gazdagodása mellett a járulékos költségek, mint például külföldi támaszpontok fönntartása és a megszállás költségei a hazai infrastruktúra fejlesztésétől vonták el a pénzt. 

Donald Trump amerikai elnök fehér házi irodájában. Megkezdődött a mélyállam lebontása. Fotó: AFP

Demokrácia bombákkal 

A fegyver és az olaj mellett a nemzetközi drogkereskedelem volt a harmadik olyan nagy bevételi tényező, amelyből főleg a hírszerzés és a bankok profitáltak. Ugyanakkor az internet megjelenésével a globális technológiai cégek egyre nagyobb és hatékonyabb befolyást tudtak kialakítani világszerte. Vagyis, amit addig a CIA végzett el, az részben nagyvállalati keretekbe került. Ennek eklatáns példája volt az ,,arab tavasz” nevű felforgató hadművelet, amely elsősorban az interneten szervezkedő egyetemistákat használta föl Tunéziától kezdve föl egészen Szíriáig a 2010-es években. A minta bevált: egyes országokban hamar úrrá lettek a lázadáson, de Líbia és Szíria például láthatóan tönkrement. Talán épp ez a kettő volt a legfontosabb célország. A Moamer el-Kadhafi vezette Líbia eleven falként védte Európát a Szahel-térség éhezőinek bevándorlórohamától, Szíria pedig Izraelre jelentett fenyegetést, illetve globális szereplővé vált az oroszok ottani térnyerésével. Ahhoz sem kell nagy logikai képesség, hogy lássuk: ami ma Szlovákiában és Szerbiában történik, főleg az egyetemisták fölhasználásával, az ugyanaz a minta, amit az arab országokban korábban már alkalmaztak. 

Az amerikai beavatkozási módszer egy következménye azonban az lett, hogy az Egyesült Államok erkölcsi tekintélye világszerte zuhanni kezdett. Elvégre milyen demokrácia az olyan, amelyet bombákkal kell alátámasztani? Ritkán beszélünk arról, hogy az elmúlt hetven évben az amerikai mélyállam beavatkozásai hány államot forgattak föl, és hány millió ember halt meg ezek következtében, illetve vált földönfutóvá. Ezzel is összefüggésben lehetett, hogy az 1970-es évektől kezdve a mélyállam a CIA-n és a washingtoni külügyminisztériumon keresztül új módszerként a „civil szervezetek” támogatását kezdte meg, hogy fönntartsa az amerikai befolyást. 

Trump kettős győzelmét mély társadalmi megosztottság okozta, és ez a válság a jelek szerint elérte mélyállam bürokratikus szerkezetét is. Ha a Trump-kormány jól végzi a feladatát, akkor hosszabb távon is visszatérhetnek a köztársasági alapértékek. A mélyállam lebontása tehát megkezdődött, de egy multinacionális vállalatok által fönntartott rendszer teljesen lebontása nem lesz egyszerű és gyors folyamat, ha egyáltalán végrehajtható. 

Borítókép: John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök 1963. október 7-én (Fotó: AFP)