Felér a teremtés felével

Shakespeare-kutató, tanár, kandidátus, irodalomtörténész és drámapedagógus, akinek eddig négy önálló kötete jelent meg. Most ideje nagy részét a műfordítás tölti ki, de ha majd ráér, ismét olvasókört szeretne szervezni. Kiss Zsuzsánnával beszélgettünk.

Kiss Zsuzsanna Irodalomtörténész Fotó: Fotó: Bach Máté

– Levelemben Zsuzsannának szólítottam, ön a válaszát Zsuzsánna néven írta alá. Milyen családból származik, miért fontos az ékezet?

– Erdélyi és kelet-magyarországi névadási hagyomány szerint ékezetes a nevem. Mindkét ágon református családból származom, felmenőim református papok, tanárok, földművesek voltak. Családomban a közös éneklések, a könyv, a sport – teniszeztem és úsztam –, a hivatástudat és a közösségi ügyek vállalása természetes alapállás. Édesanyám orvos volt, édesapám közgazdász, ő sajnos korán meghalt. Hamar megtanultam, hogy több dolgok vannak földön és égen, amelyek ügyében a Teremtőhöz kell fordulni. A szocializmus és a kisebbségi lét szilenciuma ellenére mindenkor akadt egy-két kiváló tanárunk, aki a megismerés örömét, a tudás szabadító erejét és felelősségét oltotta belénk. Több ösztönző példa, indíttatás és adottság terelt a tanári pálya és az irodalom felé.

– Kolozsvárott 1988-ban szerzett diplomát magyar–angol szakon. A szakdolgozatát Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényéből írta, erdélyi lapokban recenziói és fordításai jelentek meg. Hogyan jutott el Shakespeare-ig?

– Az Aranysárkány tanárának tragédiájában, a kisváros sivárságában Kosztolányi a maga talajvesztését és válságát is kifejezte. Szakdolgozatommal kicsit talán az előttünk álló „kihelyezésre” is készültem. Az egyetem elvégzése után engem Moldvába irányítottak, ahol angolt tanítottam két román faluban, nagy szegénységben.

A gyermekek többsége éhesen, mosdatlanul járt iskolába. Hatalmas tapasztalás és nagy lelkierőpróba volt távol az otthonomtól, családomtól. ­Shakespeare, a „borzas tsuda”, aki felér a teremtés felével, már akkor is jelen volt, jól megfért egyéb feladataim mellett. A rendszerváltozás után Budapestre utaztam, hogy beülhessek Géher István órájára. A professzor adta az ötletet, hogy foglalkozzam a Lear király magyar fordítástörténetével. Vonzott a téma, jól emlékeztem Kincses Elemér 1980-as marosvásárhelyi Lear király-előadására, az elszabadult gonoszság tomboló orkánjára, a Bolond csendes szavaira, a két idősebb lány szóváltásaira, Lear végső összeomlására és arra, ahogyan rólunk szólt az egész. A téma már messziről és kibontatlanul is hatalmasnak látszott. Akkoriban ír költőket fordítgattam. 1992 tavaszán a költő Lászlóffy Aladár közbenjárása révén ösztöndíjjal kijuthattam Oxfordba, majd onnan megpályáztam egy kutatói ösztöndíjat Stratford-upon-Avonba – Shakespeare szülővárosába. Csodálatos volt a Shakespeare Intézet tanáraitól tanulni.

– A Lear királyból írta kandidátusi értekezését, és két könyvet is szentelt e témának. Kutatásai során talált valamit, amiről eddig nem tudott a világ?

– Amikor 1992 tavaszán az Országos Széchényi Könyvtárban keresgélni kezdtem, kolozsvári színházi súgókönyvet találtam 1811-ből. Az első Lear király-fordításunk szövegét, amelyről a szakirodalom azt állította, hogy elveszett. Ez a szövegkönyv csak másolata volt az 1794 szep­tembere előtt elkészült drámafordításnak ­Sófalvi Józseftől, aki a bécsi színész-rendező, Schröder prózában írt, még jól végződő Lear-szövegkönyvét fordította. Az OSZK-ban még több olyan szövegkönyvet és egyéb kincset találtam, amelyet eddig a szakma nem vizsgált. Az összes Lear-bemutató szövegkönyveit, jelmez- és díszletanyagát átvizsgáltam, erről még van írnivalóm. A fordításokat a könyvkiadások és a szerzők oldaláról is kutattam. A Shakespeare-kutatásaim elvezettek a magyar színháztörténet berkeibe is, legutóbb Obernyik Károly Brankovics György című tragédiáját vizsgáltam. A bukott forradalom és szabadságharc után 1855 körül tanulságul szolgált ez a dráma, amely a szerb uralkodó nézőpontjából jelenítette meg a szövetségkeresés dilemmáit. A címszerep Egressy Gábor egyik kedvenc alakítása volt, sajnos 1866-ban éppen e dráma előadásán érte végzetes szélütés.

– A kutatáson kívül mivel foglalkozik?

– Román és angol nyelvből fordítok. 2017-ben Fényhajlítás: Válogatott műfordítások Nichita Stănescu verseiből címmel adták ki a kötetemet. Angolul a XX. század költészete áll közel hozzám, sok közös motívumot találtam az erdélyi magyar és az ír–angol líra között. Jelenleg Sir Philip Sidney Astrophil and Stella című szonettciklusát fordítom. Sidney Balassi Bálint kortársa, diplomata, katona és költő volt. És természetesen tanítok. A Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Tanszékén óraadó tanár vagyok. Amikor angol irodalmat tanítok, azt tapasztalom, hogy a diákok nehezen tudnak egy-egy tanított korszakot vagy írót párhuzamba állítani a magyar irodalmon belül egy-egy korszakkal, szerzővel. Műfordításórákon az olvasottságnak, a saját élménnyé vált irodalomnak még nagyobb jelentősége lenne. A diákok különben érzékeny, fogékony, tehetséges fiatalok.

Kiss Zsuzsanna Irodalomtörténész
Fotó: Fotó: Bach Máté

– Az interneten, a Napút folyóirat online felületén nemrégiben A középiskolai anyanyelvi felvételiről címmel jelent meg cikke. Régóta magában hordozott gondolatokat fogalmazott meg?

– A fiammal is átéltük a felvételit, s pár éve több gyermeket korrepetáltam. Átnéztem néhányszor a tesztsorokat 2001-től kezdődően. Mindenekelőtt kérdés, hogy miért 45 perc a felvételi vizsgaidő, ha tíz feladatot kell megoldaniuk. És miért nem csak azt kérik számon a kisdiákoktól, amit tanítanak nekik? Nyilván a felvételi azért teszt jellegű, mert így a javítása egyszerűbb. A szövegértési feladatok rettentő hosszúak, fárasztóak, aki azt elrontja, sok pontot veszít. Van olyan feladat, hogy teljesen értelmetlenre torzított betűsorból értelmes mondatot kell összeállítani vagy szófajokat, illetve mondatrészeket kell felismerni az értelmetlen betűsorok toldalékszerű végeiről… A gyermekek általában szeretik elmondani a véleményüket, de az érvelős fogalmazás nem az ő életkorukra szabott, s nem az általános iskolai irodalmi olvasmányaikról szól. Az lenne a jó, ha a fogalmazásba belevihetnék a képzeletüket, a lelkivilágukat, és ha ez a felvételi erősítené a kötődésüket anyanyelvükhöz és irodalmukhoz. Szerintem nem beszélünk eleget az irodalom és a nyelv szerepéről.

A kultúra a közbeszédben sokkal kevesebb helyet kap, mint amennyit megérdemelne. Fontos lenne, hogy a nyelvhez való viszonyunk örömteli és személyes legyen. A nyelv nem arra való, hogy elfedjük a valóságot, hanem arra, hogy megismerjük és megfogalmazzuk azt. Ha nem becsüljük a saját nyelvünket, és nem arra használjuk, hogy az igazságot keressük, hogy jelenlétünket, terheink súlyát és egymásrautaltságunkat kifejezzük, akkor bizony csődöt mondunk.

Névjegy: Kiss Zsuzsánna

magyar–angol szakos tanár, irodalomtörténész és műfordító 1965-ben született Marosvásárhelyen. 1998-tól főiskolai tanárként Székesfehérvárott, a Kodolányi János Főiskolán tanított, 2010-től docensként a Nyíregyházi Főiskolán. Jelenleg a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem óraadó oktatója. A kandidátusi fokozatot 1998-ban ­Budapesten szerezte meg Shakespeare­ Lear királyának magyar szöveg- és színpadtörténeti vizsgálatáról írt értekezésével.