Kitiltották az oroszokat, jó néhányan mégis birkóznak a budapesti Eb-n
A magyar szabadfogású válogatott nyolc szőnyege lépő versenyzőjéből négy Oroszországban született.
A magyar szabadfogású válogatott nyolc szőnyege lépő versenyzőjéből négy Oroszországban született.
A 84. percben beállt Mitoma Kaoru az utolsó öt percben két gólt szerezve röpítetti ki a csapatát Katarba.
A FIBA úgy döntött, az idén is török városban lesz a kontinens elitjének a Final Fourja.
A magyar szabadfogású válogatott nyolc szőnyege lépő versenyzőjéből négy Oroszországban született.
A 84. percben beállt Mitoma Kaoru az utolsó öt percben két gólt szerezve röpítetti ki a csapatát Katarba.
A FIBA úgy döntött, az idén is török városban lesz a kontinens elitjének a Final Fourja.
A brit sportminiszter szerint fontos, hogy a klub csapata továbbra is a legmagasabb szinten játszhasson.
Filutás Viktorral indul az Adria Mobil csapata az idei magyar kerékpáros körversenyen.
Hajmeresztő ötlettel álltak elő az argentin szurkolók a katari világbajnokság előtt.
Callum Styles a védelem előtt, a bal oldalon szerepelhet a magyar labdarúgó-válogatottban.
A 108-szoros válogatott debreceni középpályás szerint Baráth Péter hamarosan kinövi az NB I-et.
A mágikus brazil világbajnok egy brazíliai pályán mutatott be egy-két elemet a technikai tudásából.
Pierre-Emeryck Aubameyang 1 millió euróval kevesebbet keres, mint korábbi klubjában, az Arsenalban.
Ha a lőállásban nem is, az Eb-n attól még bizony akár összefuthat Péni István és Sidi Péter.
Udvardy Panna 6:4, 6:3-ra kikapott Sloane Stephenstől a miami tenisztorna első fordulójában.
Zalaegerszegen és Pakson nincs összefüggés a csapat jó szereplése és a nézőszáma között.
Az olasz és a portugál válogatott közül csak az egyik juthat el a katari világbajnokságra.
Gálfi Dalma egyetlen játékot sem engedélyezett magasabban jegyzett ellenfelének.
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség kitiltotta idei versenyeiről a két ország képviselőit.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az újoncokat legfeljebb csereként veti be Szerbia ellen.
A legnépszerűbb hazai tavaszi szabadidősport-rendezvényre már közel tizenháromezer nevezés érkezett.
Öt házigazdája lehet a 2028-as labdarúgó Európa-bajnokságnak, a 2032-es rendezőt is keresik.
Az osztrák csapatfőnök azt is elárulta, kiket tart a legjobb pilótáknak a mezőnyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megismétlődött a londoni olimpia magyar átka 400 vegyesen, Holló Balázs a könnyeivel küszködött.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
A Liverpooltól távozó szélső szombaton bemutatkozott a német bajnok színeiben.
Újabb gólgazdag mérkőzést játszottak az NB I-ben.
A két McLaren-versenyző ugyanazt hibáztatta, miután egyikük sem szerezte meg a Magyar Nagydíj pole-pozícióját.
Heten harcoltak a szombati San Sebastián-i klasszikus megnyeréséért az utolsó kilométereken.
Gulácsi Péter csapatkapitány is volt, de a felkészülési mérkőzés végén ő is lesütötte a fejét.
Az MAN-technika jóvoltából világszerte szervizelhető a Torsus Liberra expedíciós lakóautó.
Nicolai N. Petro, professor of political science and former special assistant for Soviet Union affairs at the U.S. Department of State during the George H. W. Bush presidency, gave an exclusive interview to Magyar Nemzet.
Az Otthon start program kedvezményes hitelének igénylése nem zárja ki a más, államilag támogatott programokban való részvételt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.