Schmitt Pált sokan, sokféleképpen ismerik. Mint sportolót, kétszeres olimpiai bajnok vívót, mint sportdiplomatát, a Magyar Olimpiai Bizottság örökös tiszteletbeli elnökét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját, korábbi alelnökét és mint politikust, egykori európai parlamenti képviselőt, országgyűlési, majd köztársasági elnököt.
Kevésbé köztudott – legalábbis széles körben –, hogy mennyire kiváló szónok. A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának szerda esti ünnepségén, a Tokióban első olimpiai aranyérmét szerzett hat bajnok – négy kajakozó, Bodonyi Dóra, Kárász Anna, Kopasz Bálint, Tótka Sándor, valamint a birkózó Lőrincz Tamás és az úszó Milák Kristóf – úgymond beavatásakor ismét ízelítőt kaptunk Schmitt Pál eme képességéből.
– Meglepődtem, amikor azzal fogadtak, hogy a kettes asztalnál foglaljak helyet. Én a kettes asztalnál? Ezt hogyan gondolhatják? – kezdett bele nem előre (pláne nem mások által) megírt, hanem a helyszínen, az események hatására rögtönzött beszédébe, szavaival egyből felkeltve az érdeklődést. – Aztán láttam, hogy az egyesnél a tokiói győztesek ülnek. Így helyes, ez a ti napotok, a ti időszakotok, élvezzétek ki minden pillanatát, de azt is tudjátok, nemcsak sportversenyen, a sajtóban szerepelve, hanem az utcán sétálva, autót vezetve is olimpiai bajnokok vagytok, minden lépéseteket megkülönböztetett figyelem kíséri. A későbbiekben is méltósággal viseljétek az irántatok való érdeklődést és viselkedésetekkel mutassatok példát – köszöntötte személyes hangvétellel az új bajnokokat, majd azért versenyre kelve velük, hogy az ő asztalánál több olimpiai aranyérem gazdája foglal helyet…
A kontraszt feltűnő volt a többi protokolláris felszólaláshoz képest.
Schmitt Pál – írnám inkább azt, hogy Pali, miként a sportéletben emlegetik, mert ez jobban fejezi ki a belőle áradó közvetlenséget, amit azok sem tudnak másként, mint sportbaráti tisztelettel viszonozni, akik politikusként nem rajongtak érte – utánozhatatlan egyéniség. A szavainak nemcsak könnyed csengése, hanem súlya is van. Ma így mondanák, „operatív” tisztség nélkül is őrködik a magyar olimpiai mozgalom, a magyar sport felett. S ez így jó, ez így helyes.
– Szívesen tanítanám az utódokat, de ma már nincs ilyen tantárgy – mondta mosolyogva búcsúzóul, az eseményről távozóban.
Szó elszáll, írás megmarad. Ezzel az írással járulhatunk hozzá, hogy ez a „lecke” fennmaradjon. Mert reméljük, idővel akad méltó követő. Schmitt Páltól nem szégyen tanulni.
Borítókép: Nemzeti Sport
