És azért az, lássuk be, nem volt kevés.

Amúgy – mily meglepő! –, Jakab is igazit ígért. Ő, ha jól emlékszem, igazi ellenzékiséget meg igazi harcot meg igazi összefogást. Meg igazi parizert – na nem a végét, hanem azt a jó, szaftos közepét. Ő is hozott, na nem tömjént, hanem paprikás krumplit, egész vasfazékkal.

Keresgéljünk történelmi párhuzamokat!

Jakab volt a mi igazi kisnyilasunk, akinek Rákosi elvtárs (Heller Ágnes és Gyurcsány Ferenc) oly látványosan megbocsátott. Ugyanis a Rákosi elvtársak mindig híján vannak megfelelő képzettséggel bíró verőlegényeknek és demagógoknak, akik, úgymond, a „nép” hangján szólnak a „néphez”. Szegény nép meg áll, és nem is érti az egészet, csak azt érzi meg csalhatatlanul, hogy 1. mélységesen lenézik; 2. teljesen hülyének nézik; 3. alapvetően megvetik.

(A három pont természetesen szorosan összefügg, akárcsak az „igazi” ígérgetése a politikai és egyéb gazemberségekkel.)

Szóval jött a Jakab, és ígért igazit, és nem okozott csalódást. Maradéktalanul hozta, amit tudott. Posztolt parizeres-piros aranyos képeket, paprikás krumplis képeket, krumplis zacskókat lóbált a Parlamentben, és akkora büdös bunkó volt, amilyet talán 1952 óta nem láttak a Tisztelt Ház falai.

Ha Jakab negyven évvel ezelőtt nagyfiú lett volna, egészen biztosan belép a Munkásőrségbe, és olyan tuningolt Zsigulival jár, aminek a sebváltója le van vágva rövidre, a hátsó ablakban pedig lett volna egy bólogató kutyus meg a casco matricából összevágva az, hogy csao, a slusszkulcsán meg egy nagy mókusfarok díszlett volna.

De Jakab akkoriban még kisfiú volt, s amikor megnőtt, maradt neki a Jobbik, aminek egészen az elnökségéig vitte, s ebbéli pozíciójában a sok-sok „igazi” ígéretével le is harcolta pártját a béka feneke alá.

S ekkor jött Gyöngyösi.

Ő afféle Károlyi Mihály.

Tud késsel-villával enni, valószínűleg voltak odahaza könyvei, amiket, felteszem el is olvasott, a parizer-Piros Arany kombó helyett talán eljutott a ham and eggs élvezetéig is, továbbá a disznótoron nem úgy táncikál, mint a Jakab, és nem a Földi Pista a legjobb barátja. És ez nyilván hallatlan fejlődés, persze, s ezt nem győzzük hangsúlyozni, a Jakabhoz képest.

Csak hát, ha már Károlyi, akkor emlékezzünk: Károlyi már 1912-ben együtt szónokolt Miskolcon (pont ott!) Jászi Oszkárral és Landler Jenővel, micsoda illusztris társaság ez, főleg egy grófnak! Aztán Amerikába ment előadókörútra – na kivel? Hát Kunfi Zsigmonddal! Aztán 1918-ban ellenkormányt hirdetett, olyanokkal együtt és szövetségben, mint a Jászi-féle polgári radikálisok, a Kunfi-féle szociáldemokraták. Mennyi „igazi”, igaz?

Aztán persze meggyilkolták Tisza Istvánt.

Aztán kisvártatva Károlyi lemondott, és jöttek Kun Béláék meg a kommunisták.

És ők is olyan nagyon igaziak voltak.

Nos, hát így készül mindenféle „igaziságra” a mi Gyöngyösi Mártonunk, csak ő nem Amerikából meg Párizsból tért éppen vissza, hanem Brüsszelből, ahol megkapta már a megfelelő kiképzést, bármit jelentsen is ez, és nagy, igazi dolgokat ígér. Ilyenkor pedig a hozzáértő hallgatóság egyfelől elmosolyodik, másfelől undorodik kicsit. És aztán csak ülünk, és várjuk az új igaziakat. Akiket majd a Gyöngyösi „fel is fog rázni” – ahogy ígéri.

Hja kérem, ha már egyszer a zsidó származású képviselők „szükséges listázásával” és összeírásával nem sikerült felrázni őket annak idején, akkor ki kell találni valami újat!

A parizer nem jött be. Most az „igazi konzervativizmus” van soron. Lerágom a tíz körmömet izgalmamban…

Borítókép: Gyöngyösi Márton (Fotó: Mirkó István)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!