Még ha el is fogadjuk, hogy ebben van némi igazság, az FDI akkor sem tekinthető az egykori Nemzeti Szövetségi Párt utódpártjának. Szemben mondjuk az MSZP-vel, amelyet nemcsak a gyökerei kötik az MSZMP-hez, hanem konkrétan jogutódja az állampártnak, amelyből az 1989 előtti káderállomány jelentős részét is felszívta, köztük az egykori pufajkás Horn Gyulát is, aki később miniszterelnök lett. Az MSZMP elődje pedig az az MDP volt, amelyre támaszkodva Rákosi Mátyás építette ki a rémuralmát. Figyelemre méltó, hogy mindez valamiért egyáltalán nem foglalkoztatta a baloldali sajtót az elmúlt harminc évben.
A Jobbik esetében pedig nem is kell a gyökerekig visszamenni, hogy valami kompromittálót találjunk, hiszen számos prominensük egészen a közelmúltig konkrétan tapicskolt a nácizmusban. Felidézhetjük a rasszista elveket hirdető, cigányokat fenyegető Magyar Gárdát, az úton-útfélen előkerülő karlendítéseket, a gyűlöletkeltő, antiszemita szónoklatokat, bejegyzéseket és beszélgetéseket. Bár a leglátványosabb fasisztoid elemeket gyakorlatilag egyik napról a másikra hagyta el a Jobbik, midőn egy mérsékelt pártként akarták prezentálni magukat, a balliberális sajtónak még csak a szeme se rebbent. Nem is pedzegették, hogy valami valós változásról van-e szó vagy csak politikai haszonszerzési kísérletről. Ennek fényében elég mókás, hogy az FDI múlt vasárnapi sikere kapcsán a HVG azzal hozakodott elő, hogy Meloni kormányalakítása „kényelmetlenül közel lehet” Benito Mussolini száz évvel ezelőtti hatalomátvételéhez. Az pedig, hogy alig néhány éve milyen kijelentéseket tett mondjuk Jakab Péter, Szávay István, Bíró László, Gyöngyösi Márton vagy a zsidógyűlölőből időközben rabbivá avanzsált Szegedi Csanád, természetesen nem érdekli a baloldali sajtót és politikát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!