időjárás 4°C Natália 2022. december 9.
logo

Fasisztáznak, mert nem tűrik a demokráciát

Szőcs László
2022.09.28. 08:30 2022.09.28. 09:30
Fasisztáznak, mert nem tűrik a demokráciát

A hülyeség nem ismer schengeni határokat – ezt bizonyítja a Nagyik a jobboldal ellen (Omas gegen Rechts) elnevezésű csoportosulás legújabb akciója, amelyet az olaszországi választási eredmény váltott ki. 

A mozgalmat Monika Salzer nyugalmazott osztrák lelkésznő öt évvel ezelőtt alapította az akkori, jobboldali bécsi kormány ellenében, amely az Osztrák Szabadságpártot is magába foglalta.

Mostanra már túlterjeszkedtek az alpesi ország határain, és éppen az olaszokat vették célba, mert a Giorgia Meloni vezette jobboldali választási koalíció – mintegy 12 millió választópolgár támogatásával – meg merte nyerni a vasárnapi parlamenti voksolást. 

Az eredmény azonban a „nagyik” szerint rendkívül antidemokratikus, nőellenes és sárba tiporja az emberi jogokat. A szépkorú baloldali asszonyok ezért – mint megfogadták és hírül adták – mostantól nem fogyasztanak pizzát, a mi fagylaltunkkal rokon, ám azzal teljesen nem azonos gelatót, dinnyét pedig főleg nem (a melone szó olaszul és németül is dinnyét jelent). 

Sőt az itáliai nyaralásokat is megvonják maguktól, bojkottálva Olaszországot: nem lesz hát nekik Colosseum, pisai ferde torony, velencei dózse palotája, napozás a jesolói fövenyen és Aperol Spritz sem.

Így fest ma egy virtigli baloldali mozgalom, ha pedig Ukrajnába beleszerelmesedve megtoldják ezt még azzal, hogy lecsavarják a radiátort, ponyvával fedik le a húszéves Opelt és beérik a heti egy zuhanyozással – hiszen a fázás és a mosdatlanság majd sicc, ízibe elzavarja Putyint! –, akkor igazán minőségi télnek néznek elébe a nyugat-európai jólétükbe már kissé beleunt antifasiszta nagyszülők. 

Ha a szamár túl jól érzi magát, felmegy a jégre — mondja a német. A kutya is jó dolgában vész meg – rímel erre a magyar. Tanult amerikai barátaink a 2003-as iraki háború idején nevezték át a sült krumplit, amelynek angol nevében szerepel a „francia” melléknév, miután Jacques Chirac elnök nem volt hajlandó csendestársként beszállni George W. Bush és Tony Blair mellé, hogy megszabadítsa Szaddám Huszeint az amúgy nem létező tömegpusztító fegyvereitől. 

Lehet, hogy nekünk is el kellett volna köszönnünk akkor a párizsitól; igaz, német típusú felvágottról lévén szó, általában nem nagyon hallottak még róla Párizsban. Nem baj – egy aktivista legyen aktív!

Van táptalaj, amire a hülyeség hullhat. Az európai baloldal és a vele rokon sajtó megágyazott Giorgia Meloni és pártja, az Olasz Testvérek folyamatos fasisztázásának. Ebből fakad az elhatárolódás, a fanyalgás, a bizalmatlanság, a bojkott. 

Mint minden jó rágalom, ez sincs minden alap nélkül. Az olasz pártrendszer a Szovjetunió összeomlásával egybeeső – és ezért kevés feltűnést keltő – teljes átalakulása, ki- és szétválásokban, betagozódásokban gazdag újrarendeződése máig hat. 

Vannak a a jobboldalnak posztfasiszta gyökerei, de tegyük gyorsan hozzá, a Mussolini név soha nem volt olyan elrettentő Olaszországban, mint a Hitler egész Európában. Házasság révén Sophia Loren is e család tagja, Alessandra Mussolini, a Duce unokája pedig jobboldali európai parlamenti képviselő lehetett. 

Emlékezhetünk még Gian­franco Finire, Silvio Berlusconi miniszterelnök-helyettesére, aki Melonihoz képest egy nemzedékkel közelebb állt az olasz posztfasisztákhoz, de még a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok sem mertek pisszenni rá, mert másodhegedűsként az EU egyik legfontosabb tagországát képviselte olyan időkben, amikor mi még csak az unióba való bejutásra ácsingóztunk vagy épp megtelepedtünk benne. Külügyminiszternek is elég fess volt Fini, meg kell hagyni.

Ne tévedjünk: a vasárnapi választásokat elveszítő olasz baloldalnak is vannak a sztálinista Olasz Kommunista Pártra (OKP) visszavezethető gyökerei. 

Ám érdekes módon kisebb volt a fanyalgás az európai médiában, amikor az ezredforduló környékén Enrico Berlinguer egykori OKP-vezér jobbkeze, Massimo D’Alema lett Rómában a kormányfő, később pedig a magyar 1956-ot annak idején elítélő, vonalas pártember Gior­gio Napolitano a köztársasági elnök.

Ma, csaknem nyolc évtizeddel Benito Mussolini bukása után az olaszokat nem ez érdekli. A konzervatív Olasz Testvérekre több mint hétmillióan, szövetségeseivel együtt pedig 12 millióan szavaztak a vasárnapi választásokon. 

A fasisztázás nem más, mint delegitimációs eszköz: ha nem Meloni lenne a jobboldali tábor erős embere, akkor az előző jobboldali hős Matteo Salvinire járna rá a rúd, aki putyinos pólóban pózolt Moszkvában. Vagy történetesen a kilencedik iksz felé közeledő, kora dacára egyre dúsabb és sötétebb hajzatú Silvio Berlusconira, akinek céges ügyei és, mondjuk úgy, valóban sűrű magánélete távol estek a keresztény életvitel elvárásaitól. Ahogy a cinikus ávós mondás tartja: ártatlan ember nincs, legfeljebb nem találták még meg a ráillő paragrafust.

Olaszország ma friss levegőt, új hangot akar, nem véletlenül álltak milliók a legutóbbi Draghi-kormányból csaknem egyedüliként kimaradó Meloni mögé. A polgárok fenntartható pályát akarnak az EU harmadik legfontosabb országának, legelőször pedig túl akarják élni az ukrajnai háború következményeként baljóslatúnak ígérkező telet, az energiaválságot, az Itáliában is érezhető életszínvonal-vesztést. Hölgyek korát nem illik ugyan felemlegetni, de Meloni akkor született, amikor már a Duce unokája is kamasz lány volt.

Borítókép: Giorgia Meloni, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője beszédet mond az előre hozott parlamenti választások estéjén az FdI római székházában 2022. szeptember 25-én (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.