Kezdjük akkor stílusosan:
„Én írok levelet magának – / Kell több? Nem mond ez eleget? / Méltán tarthatja hát jogának, / Hogy most megvessen engemet (…)”
Tatjana levelét itt megszakítjuk, mert innentől kezdve érzelmi síkra terelődik a dolog, mondhatnánk, hogy a humanizmus megnyilvánulásai következnek, amelyeket Okszana Markarova úgysem értene.
De nézzük, miről is van szó:
„Okszana Markarova, Ukrajna amerikai nagykövete azzal vádolta Ferenc pápát, hogy figyelmetlenül olvasta az orosz irodalom klasszikusát, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt” – közölte a Ria Novosztyi.
Ferenc pápa korábban azt mondta, hogy nagyra értékeli az orosz népet, az orosz humanizmust és az orosz kultúra termékeit. A számtalan alkotó közül a pápa kiemelte Dosztojevszkijt, aki szerinte ma is mindenkit inspirál a kereszténység útján. Bevallotta az orosz és az ukrán nép iránti szeretetét is, és megerősítette, hogy a Szentszék megteszi, amit tennie kell az ukrán válság békés megoldásáért.
Erre reagált az ukrán nagykövet közösségi oldalán: „Úgy tűnik, a pápa valahogy figyelmetlenül olvasta Dosztojevszkijt. Számos más író műve, köztük Puskin, Kuprin, Bulgakov, valamint a régió valódi történelmének felületes tanulmányozása is azt mutatná, hogy humanizmusnak nyoma sincs Oroszországban”.
Hát… erről van szó…
És akkor kíséreljük meg elmagyarázni Okszanának, mi a különbség a hazafi és a náci között!
A hazafi – megengedem – gyűlöli ellenségeit. Mindazokat, akik megszállják a hazáját például, vagy megtámadják, vagy leverik a forradalmait, akik eltüntetik a térképről, akik megerőszakolják az asszonyait, megölik az apját és a fiait, vagy „csak” ráerőszakolják életvitelüket, ideológiájukat, rögeszméiket. (Ki is akar itt például genderőrületet, woke-világot, képrombolást, a múlt eltörlését – na ugye…)
A hazafi gyűlöli ezeket és harcol ellenük. Ha a harc értelmetlen, akkor „alámerül és kibekkeli őket”.
Ellenben – és most nagyon figyelj Okszana! – a hazafi soha, de soha nem tesz egyenlőségjelet az őt megszálló, leverő, megerőszakoló, kifosztó stb., stb., és az ellensége egész népe, nemzete közé. És soha nem vonja kétségbe és nem gyalázza ellensége népe, nemzete kultúráját és hagyományait. Ilyet csak a náci tesz.
Mi, magyarok ismerjük az orosz megszállást, volt benne részünk éppen elég. Illetve fogalmazzunk pontosan: ismerjük a szovjet megszállást. És gyűlöltük a megszállóinkat. A hatalmas tányérsapkás szovjet tiszteket, a gimnasztyorkás ruszki katonát, a büdös szájú, virsliujjú párttitkárokat és minden rendű és rangú képviselőiket, no és persze azokat, akik kollaboráltak velük, kiszolgálták őket, vagy éppen az ő szuronyaik hegyén ültek bele idehaza a hatalomba. („Apró” érdekesség: ma éppen ezek szellemi-lelki vagy vérségi rokonai Oroszország leghangosabb gyalázói idehaza, és legnagyobb s…ggnyalói Washingtonnak és a Nyugatnak. Ez sem meglepő persze, ez egy embertípus, amelyiknél a s…ggnyalás és a szolgalelkűség mint lelki igény jelentkezik. Ha – ne adj Isten! – visszafordulna a világ, és itt újra szovjet birodalom lenne, akkor ezek hétfőről keddre ismét a szovjetek s…ggét nyalnák és a Nyugatot gyűlölnék.)
De vissza a lényeghez: szóval, kedves Okszana, mi gyűlöltük a szovjet megszállóinkat, ellenben rajongásig szerettük az orosz kultúrát. Minden értékét és csodálatos alkotásait. Faltuk Dosztojevszkijt, Puskint, Bulgakovot, Turgenyevet, Tolsztojt, rajongtunk Nyikita Mihalkovért és Tarkovszkijért; Csajkovszkij, Borogyin és Prokofjev – vagy esetleg Muszorgszkij. Mondd, te tényleg nem tudtad felfedezni a humánumot az Egy kiállítás képeiben, vagy az Anyeginben, a Bűn és bűnhődésben, a Háború és békében, a Mester és Margaritában, az Andrej Rubljovban vagy a Szibériai borbélyban? Netán egy Repin-képben? Az orosz balett csodájában? A Mojszejev-együttes hátborzongatóan csodálatos, mesteri és akrobatikus táncaiban?
„A humanizmusnak nyoma sincs Oroszországban”?
Te hol nőttél fel? Egy fa odvában? Vagy csak arról van szó, hogy egy ócska, „másodlagos frissességű”, „second hand” náci vagy?
Igen. Szerintem erről van szó. De semmi baj, Okszana. Tudod, az a helyzet, hogy ha lesz még emberi világ itt néhány évtized múlva, akkor téged – ha lesz egyáltalán, akinek felkelted az érdeklődését – guglival kell majd megkeresni. „Okszana Markarova, Okszana Markarova… ki is az?” – dünnyögi majd a jövő filológusa, és görgeti lázasan a guglit. Aztán majd sok idő múlva rád talál: „Ja! Ez volt az az ukrán náci hápé, aki szerint a humanizmusnak nyoma sincs Oroszországban!”
Viszont Puskint, Dosztojevszkijt és a többieket nem kell majd guglizni akkor sem. Már persze a kultúrlényeknek. De te ezt úgysem értheted…
Borítókép: Okszana Markarova amerikai ukrán nagykövet (Fotó: YouTube/Képernyőkép)
