Mi, magyarok ismerjük az orosz megszállást, volt benne részünk éppen elég. Illetve fogalmazzunk pontosan: ismerjük a szovjet megszállást. És gyűlöltük a megszállóinkat. A hatalmas tányérsapkás szovjet tiszteket, a gimnasztyorkás ruszki katonát, a büdös szájú, virsliujjú párttitkárokat és minden rendű és rangú képviselőiket, no és persze azokat, akik kollaboráltak velük, kiszolgálták őket, vagy éppen az ő szuronyaik hegyén ültek bele idehaza a hatalomba. („Apró” érdekesség: ma éppen ezek szellemi-lelki vagy vérségi rokonai Oroszország leghangosabb gyalázói idehaza, és legnagyobb s…ggnyalói Washingtonnak és a Nyugatnak. Ez sem meglepő persze, ez egy embertípus, amelyiknél a s…ggnyalás és a szolgalelkűség mint lelki igény jelentkezik. Ha – ne adj Isten! – visszafordulna a világ, és itt újra szovjet birodalom lenne, akkor ezek hétfőről keddre ismét a szovjetek s…ggét nyalnák és a Nyugatot gyűlölnék.)
De vissza a lényeghez: szóval, kedves Okszana, mi gyűlöltük a szovjet megszállóinkat, ellenben rajongásig szerettük az orosz kultúrát. Minden értékét és csodálatos alkotásait. Faltuk Dosztojevszkijt, Puskint, Bulgakovot, Turgenyevet, Tolsztojt, rajongtunk Nyikita Mihalkovért és Tarkovszkijért; Csajkovszkij, Borogyin és Prokofjev – vagy esetleg Muszorgszkij. Mondd, te tényleg nem tudtad felfedezni a humánumot az Egy kiállítás képeiben, vagy az Anyeginben, a Bűn és bűnhődésben, a Háború és békében, a Mester és Margaritában, az Andrej Rubljovban vagy a Szibériai borbélyban? Netán egy Repin-képben? Az orosz balett csodájában? A Mojszejev-együttes hátborzongatóan csodálatos, mesteri és akrobatikus táncaiban?
„A humanizmusnak nyoma sincs Oroszországban”?
Te hol nőttél fel? Egy fa odvában? Vagy csak arról van szó, hogy egy ócska, „másodlagos frissességű”, „second hand” náci vagy?
Igen. Szerintem erről van szó. De semmi baj, Okszana. Tudod, az a helyzet, hogy ha lesz még emberi világ itt néhány évtized múlva, akkor téged – ha lesz egyáltalán, akinek felkelted az érdeklődését – guglival kell majd megkeresni. „Okszana Markarova, Okszana Markarova… ki is az?” – dünnyögi majd a jövő filológusa, és görgeti lázasan a guglit. Aztán majd sok idő múlva rád talál: „Ja! Ez volt az az ukrán náci hápé, aki szerint a humanizmusnak nyoma sincs Oroszországban!”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!