Olyan kiválóságok vettek részt a megnyitón, mint Bródy János, Deák Bill Gyula, Demjén Ferenc, Frenreisz Károly, Grandpierre Atilla, Horváth Károly Charlie, Kovács Kati, Környei Attila, Müller Péter Sziámi, Németh Alajos, Pajor Tamás, Schuster Lóránt, Szikora Róbert és Szörényi Levente. A klubtérben vetített képek segítségével idézték fel a művészek a múltat, jó hangulatú sztorizgatós esemény volt. A hírlapíró is nagyon szereti hallgatni a régi nagy zenészek szenzációs történeteit, mert ezek az anekdoták mind-mind közelebb hozzák a régi időket, igazi zenetörténeti ritkaságok. Sajnos ez a szép nap sem telhetett el politikai felhangok nélkül.
Az Index megkérdezte a megnyitón megjelent Bródy Jánost a kiállításról, aki pár dicsérő mondatot mondott magáról a tárlatról, majd ismét kimutatta a foga fehérjét:
„Maga a lázadás nagyon sokáig a siker előfeltétele lett. A legtöbb zenekar törekedett valamilyen lázadó hangvételre. Ma nem így van. A legtöbb zenekarnak azt tanácsolja a menedzser és a környezet, hogy ne lázadjon, ne tegyen politikai gesztusokat, tartsa magát távol a kritikai megnyilvánulástól, mert akkor kapja meg a legtöbb támogatást. Akkor fogják a rádióban játszani, akkor lesznek koncertjeik, ha a jelenleg uralkodó hatalmi rendszernek nincs kifogása ellene. (…) Egy régi riportban egyszer azt mondtam, hogy egy ideig tiltották a műfajt, most már tűrik, de nagyon félek attól a kortól, mikor támogatni fogják.”
Tini nem bírt magával, oda kellett most is mondania. Afféle jó liberálisként zsigerből támadja a kormányt, ahol éri. Úgy fogalmazott, hogy attól fél, eljön majd az az idő amikor a tiltást, a tűrést a támogatás váltja fel. Ez annak fényében különösen érdekes, felér egy önvallomással, hogy pont ő mond ilyet, aki hű harcostársával, Koncz Zsuzsával a Kádár-rendszer kegyeltje, kiváltságosa volt. Azaz, pont abban az időszakban volt támogatott, amikor a valódi ellenzéki, lázadó hangokat keményen tiltotta a rendszer. Most pedig, amikor a támogatások valós teljesítmények után járnak, azonnal panaszkodik a művész úr.
