Nem tudok ebben mást látni, mint megátalkodott ellenségeskedést és gonoszságot. Hogy miért?
Mert bűn és bűnös összemosása rendkívül veszélyes játék, András. Talán te tudhatnád a legjobban, hogy ezt a kettőt alapjaiban különíti el az egyház és a hívek is.
Hiszen nincs bűntelen ember a templomok padsoraiban, nincs olyan, akit ne lehetne „megkövezni”, pont ezért nem dobunk követ a bűnösre, hanem várjuk a gyógyulás egyetlen útját kínáló közösségben Krisztussal. A bűnt viszont a leghatározottabban elítéljük, megvetjük, és pont ezért igyekszünk magunkat távol tartani tőle. Ilyen bűn az is, amikor elmosom a fény és a világosság közötti rendkívül éles különbséget és olyan önkényes szürkezónákat jelölök ki, amelyek még engem is megtévesztenek.
Az egyház mindig „jófej” volt a bűnösökkel. De nem a bűnnel.
Az, hogy az újságírónak és baristának állt András egyedi és ritka példákat kiragadva állítja a szőnyeg szélére az egyik legősibb keresztény közösséget mondvacsinált és rosszindulatú feltételezések miatt, úgy, hogy maga is felszentelt pap volt… Nem tudok mást mondani, mint hogy imádkozzunk érte.
Borítókép: Hodász András (Fotó: MTI/Komka Péter)
