Rendkívül elégedett lehet Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság genderpárti elnöke, hiszen a nyári játékokon bemutatott elmebajra még a legszélsőségesebb woke-hívők is csettintenének. A kereszténység gyalázó megnyitó ocsmányságát súrolta az egyik utolsó esemény záróversenye: a 66 kilogrammos súlycsoportban rendezett női ökölvívás döntője. Abban ugyanis azt ünnepelhette Bach és a hasonszőrűek, hogy egy férfi kromoszómákkal rendelkező versenyző, Imane Helif az utolsó nőt is bucira verte az aranyérem felé vezető útján.
A balliberális sajtó és megmondóemberek eközben mindenféle módon igyekeztek elkenni és bagatellizálni az ügyet. Kezdve attól, hogy Helif jogait emlegették (mihez is?), azon keresztül, hogy megpróbálták lejáratni az algériai sportoló férfi genetikáját megállapító boksz szövetséget, egészen addig, hogy érthetetlen okokból a melegek elleni támadásnak állították be a Helif nők közötti szereplését ért bírálatokat.
Eközben a legfontosabb szempont szinte egyáltalán nem érte el a woke-hívők, a genderlobbisták és a feministák ingerküszöbét.
Az, hogy a szóban forgó súlycsoportba kvalifikált nők joga miként sérült azzal, hogy egy biológiailag férfi versenyző ellen kellett ringbe lépniük.
Ezzel gyakorlatilag az elérhetetlen kategóriájába került számukra az olimpiai bajnoki cím, akármennyit és akármilyen keményen dolgoztak is érte, és akármekkora tehetséggel ruházta fel őket a teremtő. Arról nem is beszélve, hogy Helifnek a női mezőnyből jócskán kilógó ütőereje komoly egészségügyi kockázatot is jelent az XX-kromoszómás ellenfeleire, akik természettől fogva, vagyis a génjeikből és hormonjaikból adódóan sokkal gyengébbek és törékenyebbek nála. Ha ez a szempont megjelent egyáltalán a balliberális diskurzusban, akkor csak félve, mellékesen, a terjedelmes fejtegetések végére mintegy odabiggyesztve. Sokan nyilván féltek a woke-szektából érkező rosszallástól, a baloldali értelmiség megrovó tekintetétől vagy fejcsóválásától.
Holott az ügy véresen komoly, egész életpályák és sportkarrierek törhettek vagy törhetnek derékba, nem is beszélve a potenciális testi és lelki sérülésekről, sőt akár életveszélyről. Nem feltételezzük a NOB vezetőjéről, hogy emberkísérletet akart végrehajtani, de a jóindulatot nélkülöző perspektívából akár annak is tűnhet ez az egész.
A nőknek járó aranyérmet a magasba emelő izomkolosszus példája szolgáljon figyelmeztetőül Bachnak és társainak: ha hagyják, hogy beszippantsa őket a woke és a hasonló szélsőséges eszmék világa és kényelmesen sutba dobják a kritikus gondolkodást, akkor akár a valódi emberkísérletek világa is visszatérhet.
A nácizmusban ugyanis a woke-hoz hasonlóan beteg eszmék burjánoztak sok, alapjában józan embernek is elvéve az eszét, és a felfordulásban még az emberi életekkel kedvére kísérletező Josef Mengele bestialitása sem tűnt fel. Hasonló vihar van most is kerekedőben, ezért mindennél fontosabb ellenállni a progresszív elmebaj szirénhangjának.
Wokelimpia 
