Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, az Országgyűlés 136 igen szavazattal elfogadta a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatot.
Az elfogadott javaslat szerint a jövőben már nem lehet a korábbi formájában megtartani a pride-felvonulást. A szavazást a Momentum képviselői botrányos viselkedéssel próbálták megzavarni. A karzatról papírokat szórtak az ülésterembe, füstbombákat gyújtottak és azt kiabálták, hogy „Nem hagyjuk!”. Az akcióban Kunhalmi Ágnes fuldokolni kezdett a sok füsttől, Bányai Gábor fideszes képviselőnek pedig sürgős orvosi ellátásra volt szüksége.
A rendbontó képviselőkre szigorú büntetést rótt ki Kövér László házelnök a súlyos rendzavarás következményeként.
További Poszt-trauma híreink
Összesen 70 milliós büntetést kaptak a Momentum anarchista képviselői:
- Bedő Dávid: 24 025 140 forint
- Lőcsei Lajos: 14 415 084 forint
- Gelencsér Ferenc: 9 610 056 forint
- Sebők Éva: 11 211 732 forint
- Tóth Endre: 11 211 732 forint
Plusz Hadházy Ákos független képviselő 12 millió forintot lesz kénytelen leperkálni az államkasszába. Hadházy egyébként még így sem volt maximálisan elégedett a durva rendbontásukkal, a következőt nyilatkozta cinikusan:
„Mit csináljak? Robbantsam fel a Parlamentet?”
További Poszt-trauma híreink
Elképesztő!
Ennek fényében különösen nagyszerű és példaértékű intézkedés volt Kövér Lászlótól a jelentős büntetés kiosztása, mert a törvényeket mindenkinek be kell tartania. Ilyen egyszerű a történet.
A baloldalon sokan nem értenek ezzel egyet, mert a káosz és a rendetlenség előidézése a céljuk. A rendtől és a szabályoktól úgy félnek, mint az ördög a tömjénfüsttől. Jelesül Kuncze Gábor egykori SZDSZ-pártelnöknek is egész más a véleménye erről. Pilhál György zseniális találata volt a héten a baloldal megmondóemberének nyilatkozata, amelyben még egy korábbi parlamenti rendbontás szankcionálására reagált a Nyugati Fényben:
„Beteg dolog, amit Kövér László a parlament élén művel. Milyen alapon oszt ki sokmilliós büntetéseket? Neki a parlament tekintélyét kellene óvnia.”
Nincs több kérdés, Hadházy és Kuncze vérlázító mondatai magukért beszélnek.
Ennyi!
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Kuncze Gábor a Klikk TV-ben (Forrás: YouTube/Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan támogatás érkezett Orbán Viktornak, nem akárki állt mellé
Meglepő üzenet érkezett.

Nem akárki buktatta le Magyar Pétert, hatalmas rajongója tett keresztbe a Tisza Pártnak
Az agresszív zsebmessiás ennek nagyon nem fog örülni.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Cyrano de Bergerac + videó
Egy szenvedélyes, költői erejű történet a szerelemről, önfeláldozásról és a belső szépségről.

Lecsapott a gonosz Orbán-gyűlölő, sokba fog ez Magyar Péternek kerülni
Ennek sírás lesz a vége.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!