Daniel Freund is felszólalt a pride-párti tüntetésen. A közismerten magyarellenes német politikus – ahogy már korábban is – élesen kritizálta a magyar kormányt, köztük a gyermekek megvédésére irányuló legutóbbi döntést is. Azonban hiába hívott Brüsszelből erősítést a Momentum, így is nagyon kevesen jöttek össze a pride-párti tüntetésen.
Daniel Freund beszédében kijelentette, hogy „az Orbán-kormányzat megtámadta a demokráciát”. Ezért szövetséget hoztak létre ellene, amelyben külföldi és magyarországi tagok is vannak. Majd azzal büszkélkedett, hogy nekik sikerült befagyasztaniuk a Magyarországnak járó EU-s pénzeket, hogy ezt hazánk ne kaphassa meg.
Ehhez kapcsolódott Cseh Katalin is, akit Donáth Annával együtt pontosan ezért a magyarellenes aknamunkájáért ebrudalták ki a választók Brüsszelből. Most is posztolt egy közös képet a hungarofób, Orbán-gyűlölő Freund társaságában, és a következőket írta alá:
„Daniel Freund német EP-képviselővel az Európai Parlamentben együtt küzdöttünk a korrupció ellen és a jogállamiság védelmében – most pedig egy olyan törvény ellen tiltakozunk, amely még tovább korlátozza a magyarok jogait. A Fidesz új törvénye nemcsak a Budapest Pride betiltását készíti elő, hanem minden tiltakozást el akar lehetetleníteni és az emberek megfélemlítését célozza. Ahogy eddig is, most sem maradunk csendben és nem hagyjuk, hogy a hatalom ilyen gyalázatos eszközökkel eltiporja a tőlük másképp gondolkodókat.”

A német politikus megjelenésével és beszédével kapcsolatban Bohár Dániel is megosztott egy bejegyzést a közösségi oldalán. Szerinte „megoldják, hogy a pénzüknél legyenek és bomlasszanak tovább” – utalt ezzel a korábban is külföldről finanszírozott sajtóra.
Daniel Freund bejelentette, hogy ezentúl Brüsszelből kell fizetni a hazai globalista sajtót
– hangsúlyozta Bohár Dániel bejegyzésében.
További Poszt-trauma híreink
Teljesen nyilvánvaló, hogy a tavalyi választáson nagyon csúnyán leszerepelt Momentum az LMBTQ-témát meglovagolva igyekszik magát láthatóvá tenni, hogy legyen esélye bejutni a parlamentbe a 2026-os választáson, mert a jelenlegi mérések szerint meg sem közelítik a bejutási küszöböt.
Azonban Magyarországon ez a téma nagyon nem nyerő, az emberekhez sokkal inkább a kormány álláspontja áll közel, a gyermekeink védelme érdekében nincs szükség a pride felvonulásra és a homoszexualitás népszerűsítésére. Lázár János a Bayer-show-ban érthetően fogalmazott, Magyarországon lehet dohányozni, de dohányterméket reklámozni nem lehet, ugyanez a megközelítése a kormányzatnak a pride-dal kapcsolatban is.
Ezek tényleg semmiből nem tanulnak. A tüntetések, hídlezárások csak ellenszenvet keltenek, nem szimpátiát.
További Poszt-trauma híreink
Arról nem is beszélve, hogy még pár ilyen közös fotó egy véresszájú magyargyűlölő díszvendéggel, és készülhetünk az újabb kétharmados győzelemre.
Köszi, Katka!
Borítókép: Daniel Freund és Cseh Katalin (Forrás: Facebook/Cseh Katalin)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karigeri és az égető teendők
A kamu-főpolgármester a szokásos módon megint semmit nem csinál.

Négy férfi „házasságának” megáldása
Dr. Fabiny Tamás, Kondor Péter, Szemerei János evangélikus püspök urak figyelmébe.

Orbán Viktor az ujja köré csavarta a teljes baloldalt, Magyar Péter köpni-nyelni nem tudott
Ilyen, amikor szembejön a valóság.

Magyar Péter elképesztő beismeréssel rántotta le a leplet a Tisza Pártról
Spontán öngyulladás lett az eredménye az internetes ámokfutásnak.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Diane Keaton-film – Elvált nők klubja + videó
Három nő, egy bosszúterv és az önbizalom újraéledése.

Fodor Gábor tovább lökte a lejtőn Magyar Péter vándorcirkuszát
Ez van, Peti!

Horn Gábor porig rombolta Magyar Péter kártyavárát
Ezt nem fogja megköszönni a Tisza Párt elnöke.

Belemondták Magyar Péter arcába az igazságot, Rákay Philip volt a tettes
Végre!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karigeri és az égető teendők
A kamu-főpolgármester a szokásos módon megint semmit nem csinál.

Négy férfi „házasságának” megáldása
Dr. Fabiny Tamás, Kondor Péter, Szemerei János evangélikus püspök urak figyelmébe.

Orbán Viktor az ujja köré csavarta a teljes baloldalt, Magyar Péter köpni-nyelni nem tudott
Ilyen, amikor szembejön a valóság.

Magyar Péter elképesztő beismeréssel rántotta le a leplet a Tisza Pártról
Spontán öngyulladás lett az eredménye az internetes ámokfutásnak.


















