A Klikk TV Mélyvíz című műsorának volt a vendége Fodor Gábor. A Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója műsor baloldali érzelmű nézőinek csalódást okozott az interjú során. Ugyanis sokan azt várták az egykori liberális politikustól, hogy rá fog erősíteni a baloldali rémhírekre, pletykákra, nem ez történt.
Fodor Gábor elmondta, hogy a kormány nem fog addig elmenni, hogy betiltsa a Tisza Párt indulását a választáson, sem addig, hogy kiléptesse hazánkat az Európai Unióból.
Ezen kívül pedig egy nagyon kemény jobbegyenest is bevitt Magyar Péternek. Úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter folyamatosan adja fel a labdákat a Fidesznek, egy hullámot lovagolt meg sikeresen, és abban egészen is biztos, hogy ha nem lenne évek óta gazdasági válság, akkor Magyar Péternek semmiféle népszerűsége nem lenne.
További Poszt-trauma híreink
Korrekt mondatok voltak ezek, mégha nem is örültek neki a Tisza Párt környékén.
A kormány felismerte a háború és a szankciók miatt kialakult gazdasági problémákat és számos intézkedéssel sikerült is az inflációt megfékezni. Az árrésstop pedig végre minden magyar embernek nyújt kézzelfogható segítséget is az elszaladt árakkal szemben.
Akinek van szeme az látja, hogy az ellenzék vezető ereje már nem is titkoltan Brüsszel kottájából játszva a magyar emberek ellen dolgozik, addig a kormány teszi a dolgát, harcol és kiáll a magyarok érdekeiért.
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Nincs mese, kemény hónapok állnak előttünk.
Borítókép: Fodor Gábor (Forrás: YouTube/Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.

Magyar Pétert kőkeményen megfenyegették Brüsszelből, ez már nem tréfa
A Tisza Párt elnökének a talpa alatt egyre forróbb a talaj.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Brüsszel, Descartes és a Politico
Elvtársak, ha már hamisítotok, ügyesebben tegyétek!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Havas Henrik aljas módon támadt Orbánékra, Magyar Péter mégsem fog neki örülni
A tanár úrnak ismét elgurult a gyógyszere.

Megérkezett az utolsó szög is Magyar Péter közéleti koporsójába
Ettől az egész Tisza Párt megrogyott.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Az öt legjobb Diane Keaton-film – Minden végzet nehéz + videó
A film bizonyítja, hogy a szerelemhez sosem késő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.

Magyar Pétert kőkeményen megfenyegették Brüsszelből, ez már nem tréfa
A Tisza Párt elnökének a talpa alatt egyre forróbb a talaj.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Brüsszel, Descartes és a Politico
Elvtársak, ha már hamisítotok, ügyesebben tegyétek!





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!