Megkopott legenda: a székesfehérvári Marxim

A hely azt nyújtja, amit elvárnak tőle: élvezhető ételeket és nagyipari söröket kedvező áron, egyedi környezetben.

Itt szerkesztették 1994 után a magyar sajtótörténet egyetlen konzervatív avantgárd havilapját „Szamizdat” néven. Varga Domokos György barátomnak köszönhetően részt is vettem egy-két szerkesztőségi gyűlésen. Ezek hangulatát, akárcsak a „Szamizdatét” s a Marximét a „Hajóágyú” nevű mai podcastéhez hasonlíthatom, ahol némi szabadszájúsággal, s intellektuális fölénnyel röhögik ki az ellenfeleket. Amint VDGY leírja az „Elsőkből lesznek az elnök – a magyar média metamorfózisa” című monográfiájában, az üzletet nem sokkal később eladó tulajdonos minden héten vendégül látta kocsmájában a szerkesztőséget és állta a lap nyomdaszámláját is.

A pizzájuk élvezhető volt és olcsó, nyilván nem használtak soha olasz feltéteket, a Közép-Európában honos változatokat kínálták-kínálják korrekt színvonalon. A lepényeiket nagyon szerettük, legjobban az FTS-t, azaz a fokhagymás-tejfölös-sajtosat. Nagymamámat is elvittem egy alkalommal a kilencvenes évek második felében FTS-lepényt enni, másfél évtizeddel később bekövetkezett haláláig a legjobbak között emlegette ezt az élményt.

Úgy hozta a sors, hogy a minap alkalmam volt visszatérni és nosztalgiázni egy kicsit a székesfehérvári egységben. Belépve az üzletbe elsőre a dohszag üti meg az ember orrát, utána nézegeti az étlapot, mely erősen elrongyolódott, már nem nyomtatják a papíralátétre.

Az elhanyagoltságot, lepusztultságot akár az imázs részének is felfoghatjuk, jártam már rosszabb állapotban levő alternatív kocsmában. A fehérvári Marximnak van egyébként egy hangulatos terasza is a vár oldalában.

A falfestés a budapesti egységet idézi, az ételmegnevezések poénjai is megmaradtak. Más kérdés, hogy ezek a „freskók” kinek mondanak még valamit. Annak idején az itt is olvasható „Fodormenta francba” felirat, amit Fodor Gábor miniszterségét követően festettek fel a kilencvenes évek közepén a Kisrókus utca pincehelyiségében, könnyen megfejthető szójáték volt, ma talán párszázan tudják kontextusba helyezni. (Nem állom meg, hogy ide ne szúrjam, hogy Fodor Gábor a komolyan vett liberalizmusával, Bokros-rajongása ellenére mai ballib mezőnyben azon maroknyi politikus közé tartozik, akivel egyáltalán lehet normális beszélgetést folytatni.) Hasonló a helyzet a Horn-kormányt körbevevő, maguk teremtette szakértői mítoszt gúnyoló, „a szagértő kormány helye” felirattal, mely az egyébként gyakoribb tisztítást igénylő mellékhelyiség fele mutat.

Az Ígéret pizza á la ’94-es választások, mely minden lehetséges feltétet tartalmazott, kétségkívül nagyobbat ütött 25 évvel ezelőtt, de a magam részéről tiszteletre méltónak tatom, hogy ma is étlapon van. Hasonló a helyzet a Maszop-szadesz pizzával, egyik névadó több mint tíz éve jobblétre szenderült, a másik pedig közel áll ehhez 1 százalékos támogatottságával.

A hely máig tartó népszerűségéhez vélhetően nagyban hozzájárul a kedvező díjszabás. A 24 centiméter átmérőjű pizzák 1100 és 2180, a 32 centisek 1500 és 2950 forint között kaphatók, a lepények ára 990 és 1320 forint között mozog. Egy korsó Kőbányai 530, a Dreher 580, a Pilsner Urquell 750, a HB búzasör 800 forintba kerül. Tartanak csapon egy ötödik sört is, belga meggyet, annak korsójáért 1400 forintot kérnek.

A hagyománytisztelet jegyében kértem egy FTS-lepényt, nem volt élvezhetetlen, de sem az állaga, sem a beltartalma nem hozta a húsz évvel ezelőtt megszokott élményt, reszelt sajt helyett lapkasajt volt benne, kérge ellenállóbb volt az optimálisnál. A sonkás-gombás pizza megfelelt a várakozásainknak.

A székesfehérvári Marximot ma látogató nemzedék még ízelítőt sem kapott abból a rendszerből, melyet ez az egység okkal-joggal gúny tárgyává tesz. A hely pedig nyújtja azt, amit elvárnak tőle: élvezhető ételeket és nagyipari söröket kedvező áron, egyedi környezetben. S jól is van ez így.

A képek a szerző felvételei.

Elérhetőségek:

Marxim pizzéria, Székesfehérvár

Várfal-park

Telefonszám: [phone]

Honlap: https://www.facebook.com/marximpizzeria/