1741. május 23-án megszületett Mária Terézia királynő legidősebb fia, a későbbi II. József. Selmecbánya polgárai „estefelé kivonultak mindnyájan a város alá, hol, Mikoviny Samu mérnök tűzijátékkal mulattatta késő éjfélig a vendégeket és a közönséget.” Selmecbánya a Magyar Királyság legfontosabb ezüstlelőhelye volt századokon át. Mikovinyi Sámuel térképész, bányamérnök is több évig élt a városban, ahol bányászati akadémia is működött. Az ezüstbányákat a XX. század második felében bezárták, de a magyar történelmi emlékek, feliratok, nevek lépten-nyomon megtalálhatóak a Kálvária-domb stációitól az Óvár udvaráig.

Ha Budapesttől északnak autózunk, a Felvidék irányába, 200 kilométeren belül több csodás vár és városka esik utunkba. Zólyom, a Balassi-vár, Besztercebánya, Zólyomlipcse vagy Végles vára mellett felkereshetünk két festői bányavárost, Körmöcbányát és a közelebb eső Selmecbányát. Ez utóbbi a selmeci hegyek közé zárva talán a legszebb fekvésű. Nem véletlen örökítette meg 1902-ben Csontváry a látképét.
A kálvária, különösen napfelkelte idején egészen különleges hangulatot áraszt. Az alsó templomtól több stáción keresztül juthatunk föl a majd 100 méterrel magasabban fekvő hegytetőre. A stációk eredeti felirata mindenhol magyar, bár már ki van egészítve szlovák, angol és német nyelven is. Felérve a hátunk mögött felkelő nap fényében fürdő bányaváros és a környező hegyek ebből a perspektívából is gyönyörűek.

A völgybe visszaereszkedve, ahogy a főutcán felsétálunk a vár felé, mindkét oldalt kis boltokba, kávéházakba, vendéglátóhelybe botlunk. A város az UNESCO-világörökség része, szép késő középkori és barokk homlokzatokat találunk mindenfelé. A vegán bisztró, a fánkozó, a fagylaltozó és a koreai étterem mellett az Újvár felé húzódó lépcsősorok melletti kis terecskén álló 17. századi házban bukkanhatunk rá az ERB sörfőzdére.

A szépen renovált, 1609-ben épült ház emeletén kicsinyke színház is van. De az igazi látványosság a brewpub és étterem. A vendégtérben is láthatunk pár fénylő rézüstöt, ám azok csak dekorációs elemek, a főzőberendezések a földszinten, zárt térben vannak.