Kézdivásárhely megejtő szépségű, sok évszázados múltra visszatekintő főteréről már több ízben szóltam e rovatban. Hadd adjam át a szót most Orbán Balázsnak, aki érzékletesen írja le a város egyik legfőbb jellegzetességének számító udvartereket: „A város középpontján van hosszukás négyszög piacza, ennek délnyugati szögletében a reformátusok csinos és terjedelmes temploma, s néhány csinos ház (…). Hanem a mi az idegent meglepi, az azon sajátságos és csakis a legrégibb székely városoknál (…) észlelhető épitési modor, miszerint minden udvar egyszersmind utcza is – vagy inkább sikátor – mely egy hátulsó utczával van összefüggésben. Az ily sikátorok sürün egymáshoz épült, többnyire földszinti házakkal vannak szegélyezve; ily udvar-utczák vannak mindenütt a piaczon és a város más részeiben is, és azért K.-Vásárhelynek népességéhez arányitva kiterjedése csekély. Ezen udvar-utczákon – ha oda behatolsz – mindenütt szorgalmat és tisztaságot találsz, rend és jóllét jelei mutatkoznak, s ha ott a lelkes tekintetü, rendszerint mártialis termetü polgárokkal találkozik az ember, „adjon Isten jobb napokat” köszöntéssel üdvözlik őt.”
A Székelyföld leírását a szerző hat kötetben, 1868 és 1873 között adta közre, öröm látni, hogy a város hangulata azóta sem változott, mint ahogy lakóinak kedélyessége, szorgalma és vendégszeretete sem.
Úgy hozta a Sors, hogy rokoni és baráti szálak egyaránt kötnek Kézdi-székhez, így közelről figyelhettem a város vendéglátásának lassú, de biztos fejlődését, a legszélesebb borválasztékot és legigényesebb ételeket kínáló Jazz bisztró megnyitását, amit a Jazz café követett a Borudvar kiképezésével párhuzamosan, a remek „Belly Food” nevű burgerező, az új hullámos „Süti Éden” cukrászda s a Tiltott Csíki Manufaktúra márkasörözőjének megindulását. Utóbbiban tavaly novemberben korrekt lazacburgert ettem a frissen csapolt sör mellé.
A minap ismét Kézdivásárhelyre vezetett az utam, így jutottam el a tavaly nyitott Céhes pizzázóba. Merő véletlenségből, a központban sétálgatva. Sajnos épp akkor fejeztük be a kiadós székelyes reggelinket vendéglátómnál, így a pizzát elvitelre kértem, de nyilván helyben is megkóstoltam, hisz a pizza akkor adja a maximális élményt, amikor az asztalra kerül.
De ne szaladjunk előre, nézzük előbb a vendégteret, amit a berámázott képekkel díszített, hangulatos nyerstéglás pincében alakítottak ki.
A beugrókban elhelyezett, hátulról megvilágított borospolcok egyedi atmoszférát kölcsönöznek a remek esztétikai érzékkel berendezett termeknek.
Rokonszenves, hogy a honlapról a népes csapat minden tagját megismerhetjük, feltették ugyanis mindenkinek a fényképét, nevét és funkcióját, kedves jellemzés kíséretében. Így megtudhatjuk, hogy a helyet Borconi Szedressy Emil és Kelemen Julianna alapította, Zoltán András a menedzser, Kovács Jolán, György Kovács Anikó, Erdei Attila és Váradi Tünde dolgozik itt szakácsként, továbbá Farkas Zsuzsa, Sinkler Kinga, Nagy Henrietta, Szász Angella, valamint Kovács Attila pincérként. Érhetetlen, hogy a honlap magyar variánsa miért adja meg az említettek nevét fordított, a román közhasználat szerinti sorrendben (értsd Tünde Váradi, Attila Erdei stb.) Hadd idézzek egyet a nyolc jellemzésből! Kovács Jolánról a következőket írják: „Jolán egykor a kenyérsütés mestere volt, de mostanra a pizzakészítésben találta meg új szenvedélyét. A kenyér iránti szeretetét és tapasztalatát most a pizzákba ülteti át, így minden egyes pizza a tradíció és az új ízek tökéletes kombinációja. Jolán számára a sütés mindig is több volt egyszerű munkánál – ez egy életre szóló szenvedély, amit most már a pizzákban élhet ki nap mint nap.” Nehéz jobb kedvcsinálót megfogalmazni.
