Besztercebányai gasztro-túra a saját pörkölésű kávét kínáló Flecktől a Bernard udvaron át a Leroy Bárig

Besztercebányáról szóló beszámolóm utolsó részében nemcsak sörözőkről lesz szó, mivel sikerült felfedezni néhány olyan érdemleges helyet is, melyek feltétlenül említésre méltók, de alkoholos italokat nem kínálnak.

Besztercebányáról szóló beszámolóm utolsó részében nemcsak sörözőkről lesz szó, mivel sikerült felfedezni néhány olyan érdemleges helyet is, melyek feltétlenül említésre méltók, de alkoholos italokat nem kínálnak. 

 

Ezek közé tartozik a The Fleck Coffee, mely egy többemeletes épület földszintjén a boltívek alatt húzódik meg, ahol a legjobb minőségű, saját pörkölésű kávékból magas szintű tudással, csúcstechnológiával főznek speciality kávékat, ami mellé álomfinom süteményeket kínálnak. Ettük egy barackos sajttortát, aminek az íze s az állaga maga volt a tökély, valamint egy hasonlóan jól sikerült, pisztáciás süteményt, bár abban én egy leheletnyit visszafogtam volna a cukrot.

 

A következő hely, amit a Beszterce partjáról a főtér fele tartva felkeltette az érdeklődésünket, épp az imént említett süti alapanyagát választotta nevéül. A Pistácia vegán bisztróban sem tartanak alkoholos italokat, viszont maga a hely koncepcióban és megvalósításban egyaránt izgalmas lehet azok számra is, akik notórius húsevők. Minden frissen készül, a menü naponta változik, az életválaszték könnyen áttekinthető, a kiszolgálás kedves, a személyzet minden tagja uralja az angol nyelvet, a konyha kreatív, az embernek nincs hiányérzete, nem rágódunk azon, hogy bezzeg milyen jó lenne az adott fogás hússal.

 

Betértünk a Hogo Fogo Jazz Art nevű egyedi atmoszférájú intézménybe is, a kellemes kerthelyiségbe torkolló folyósószerű kapualjban megcsodáltuk a régi rádiókészülékek gyűjteményét. Az aznap fellépő jazz-együttes épp hangpróbát tartott, időnként teljes számokat eljátszva, a koncert kezdetéig belépő kifizetése nélkül be lehetett ülni. De amúgy sem szándékoztuk megvárni a tolerancia időbeli határát, ha egy ekkora településre csak egy napunk van, akkor okosan kell gazdálkodni az idővel. A hely Facebook-oldalát böngészve csak csodálkozhatunk, hogy micsoda jazz élet van ebben a nyolcvanezres városban. 

 

Az itallap korrekt, tartanak kézműves söröket, minőségi borokat és töményeket, aki megéhezik ehet pizzát. Mi egy korsó csapolt IPÁ-t ittunk a besztercebányai Baran főzdétől meg egy pohár Zöldveltelinit. Az osztrákok legismertebb szőlőfajtája a Felvidéken is gyönyörű arcát mutatja, mint azt volt alkalmam többször megtapasztalni, amikor a Garamkövesdi Borversenyen a Veltelini-bizottságba kerültem, így, ha alkalmam van a történelmi Magyarország bármely tájegységéről vagy akár a „sógoroktól” e fajtából készült bort kóstolni, többnyire élek a lehetőséggel. Itt biztosra mentek és egy osztrák pincészet, Pelzmannék nedűjét kínálták. 

 

Nézzük ezek után a sörös helyeket! A Gran főzdénél tett kudarcos kiruccanás után (mint korábban említettem, zárva találtuk a főzdét, bár a Google Maps szerint nyitva kellett volna legyen) betértünk a Perla brew pubba, mely egy rendkívül hangulatos egység, nyerstégla, faasztalok, vörösrész főzőberendezés képezik az atmoszféra meghatározó elemeit. A hely nem akar többnek látszani, mint ami, néhány töményital mellett kétféle saját sört kínálnak, egy hagyományos lagert és egy búzasört. Mindkettőt megkóstoltuk, tisztes jó ivású főzet volt mindkettő, amit ötös skálán négy ponttal szoktam jutalmazni. Kellemes háttérzene szólt a bluestól a funkyig, nem eltúlzott hangerővel. Az árak nagyon barátságosak, ide bármikor örömmel betérnénk újra.

 

A Bernardov dvor azaz Bernard udvar a Tripadvisor besztercebányai 95 helyet integráló listáján második helyen állt ottjártunk idején (azóta visszacsúsztak a még mindig előkelő negyedik helyre). Ott terveztünk enni, de az étlapon nem találtunk olyan fogást, ami igazán megszólított volna, így egy juhtúros gnocchi mellett döntöttünk, amit háromfelé osztottunk s a vacsora helyszínéül a Vörös Rákot jelöltük ki. A gnocchi végső soron nem áll távol a sztrapacskától illetve a haluskától, ahogy itt nevezik azt, ami Belső-Magyarországon sztrapacska, juhtúróval szalonnapörccel adta azt, amit elvártunk. Meglepett, hogy az előző nap meglátogatott zólyomi R Pubban jóval több Bernard-sör volt kapható, mint itt. 

 

Utolsónak szántuk a Pilsner Urquell helyi márkasörözőjét, az U Richtara-t. E kiemelt PU-sörözőket tankos sör, eredeti csapolási stílusok, márkaarculat és autentikus cseh hangulat jellemzi. Meglepő, hogy a sörfőzde hivatalos honlapján szerepelő Pilsner-sörözők listája szinte használhatatlan, annyira hiányos, Magyarország vonatkozásában a három tanksörös helyből csak egyet ad meg, Szlovákia nem is szerepel az országok listáján, miközben a chatgpt több tucat helyet ad meg ott, ezek közül nem egyben magam is megfordultam.

 

Például Nyitrán, ott találkoztam először a jellegzetes Pilsner-csapolási módokkal, melyek lassan meghonosodnak Belső-Magyarországon is, ahol sokan még ma is csodálkoznak, hogy miféle csapolás az, amikor a pohár kétharmadát vagy akár egészét hab tölti ki. A témáról például itt lehet a részleteket illetően tájékozódni.

E kultikus sör rajongóinak mondhatni kötelező ellátogatni legalább egy ilyen helyre. Hátránya, hogy e sör nagyon itatja magát, „moreish”, ahogy az angolból vett sörös szleng mondja, s igencsak leamortizálódhat az ember, ha nem parancsol megálljt a vágyainak. A „tejes” változatot, a mlijekot választottam, egy korsó sörhab, amiért poharat számolnak egyébként. 

Egy tökéletesen csapolt mlijeko

A beltér lenyűgöző, pazarul adja a századforduló, a boldog békeidők hangulatát. A konyha érkezésünk idején már bezárt, amit bántunk kicsit, mert bár éhesek nem voltunk, de szívesen kóstoltunk volna valami apróságot. Annál is inkább, hogy Marek Ort, az egyik legnevesebb szlovák séf jegyzi az étlapot, aki a prágai Four Seasonsben is dolgozott s a helyi közönség a tévéből ismerheti. Az étlaphoz írt bevezetőjében modern köntösbe öltöztetett hagyományos csehszlovák konyhát ígér, olyan fogásokkal, melyekben kifejeződik a gasztronómia iránti szeretete, tapasztalata és az ízek iránt érzett szenvedélye. 

Mikor megittuk söreinket még gyermek volt az idő, belefért még egy hely, így beültünk a szintén főtéri Leroy bárba. 

Fő erősségük a töményműfaj, azon belül a single malt skót whisky, melyből több, mint harmincfélét kínálnak, nem elérhetetlen áron, de figyelemre méltó a rumszortiment is. Érdemes alaposan átnézni az itallapot, mert nem egy különleges tételre lelhetünk ezeken túl is. Tartanak tucatnyi, zömmel helyi, kimért bort, mi kóstoltunk is egy murányi szürkebarátot, ami megfelelt elvárásainknak. A sörről sem mondtunk le, a már ismert helyi Baran főzde 12-es lágerével is meg voltunk elégedve, s ezúttal sem okozott csalódást a gyümölcsös söröket kedvelő jóbarátunk által rendelt szilvás Bernard. A boltíves beltér rendkívül hangulatos meghitt, a világítás sejtelmes, a berendezés lenyűgöző, a kiszolgálás kedves. Ideális hely volt egy tartalmas nap lezárásához.