Kadarka és a többiek – szőlőfajták

„Az özönvíz után Noé elültette az első szőlőtőkét, és ezzel a világtörtének új korszaka kezdődött.” Írja Hamvas Béla A bor filozófiája c. művében. S valóban. Ha belegondolunk: van-e a Földnek még egy olyan növénye – ide nem értve természetesen a csak díszítésre szánt virágokat – amelynek a telepítésével annyit és annyian fáradtak volna, mint a szőlőével. Telepítettek-e más kultúrnövényt olyan területekre, ahol az gazdaságosan semmiképpen nem művelhető? A szőlővel mindez megtörtént. Nem csoda hát, hogy ott, ahol még jól is érzi magát, nagy becsben tartják.

Forrás: Pixabay

A 80-as években a világ borászati divatirányzatainak megfelelően Magyarországon is bekövetkezett egy bizonyos „fajta-szerkezet” -váltás. A francia fajtákat nagy mennyiségben kezdték telepíteni olyan termőhelyeken is, ahol azok termesztési adottságai nem mindig voltak jók. Így került a cabernet sauvignon és cabernet franc a merlot társaságában olyan termőhelyekre, ahol a szükséges hőmennyiséget nem kapta meg, és a borok sokszor nyers alapanyagból készültek. Gyakran mondták borainkra, hogy nyersek és nem eléggé koncentráltak. Így lett elmaradhatatlan fajta szinte minden nagygazdaságban a chardonnay és a cabernet sauvignon, számos helyen csak közepes vagy annál gyengébb termést hozott. A cabernet, a pinot noir, a chardonnay ugyan már a XX. sz. elején is jelen voltak egyik-másik borvidékünkön, de nem váltak uralkodóvá egyik termőhelyen sem. 

A mai szőlőfajták között számszerűen és a termesztésbe vont terület alapján is egyértelműen a Kárpát-medenceinek mondható fajták vannak túlsúlyban. Ennek ellenére azt is látnunk kell, hogy akár külföldi és hazai megmérettetéseinken, akár a piacon elért árakat alapul véve (leszámítva a Tokaji édes nemes borokat) egyelőre a világfajtákból készült borok vannak vezető pozícióban. 

Nem vonva kétségbe ezeknek a világfajtáknak az értékeit kizárólag azt kifogásoljuk, hogy sok esetben nem a klimatikus és geológiai adottságoknak megfelelően telepítették őket. Sokszor jellegtelen és uniformizált íz világú borok születnek - olyanok, amelyeket a világ bármely termőhelyén elő lehetne állítani. Ezért – úgy érezzük – csak megfontoltan érdemes világfajtákkal kísérletezni. Ha viszont egy fajta egy termőhelyen valóban bizonyítani tud, akkor teljességgel lényegtelen, hogy az 20 vagy 200 éve honos-e egy vidéken. A minőséget a piac előbb-utóbb értékelni fogja.

A jelenlegi magyar fajtaszerkezet tehát kissé kusza, mondhatni kísérleti képet mutat. Az országban még számos borvidéken találkozunk azokkal a nagyüzemi telepítésekkel, melyek csak a mennyiségi szempontoknak alárendelve születtek meg. Ezek némi korrekcióval és tisztességes szőlészeti munkával jól fogyasztható asztali bort tudnának adni – nagy mennyiségben. 

Ma a termelői struktúrában – ha mennyiségileg még nem is – de igen jelentős szerepet töltenek be azok a pincészetek, amelyek Magyarország csúcsborait adják. A technológiai infrastruktúra kiépítése után újra folytatódik a megfelelő fajtaválaszték kialakítása és a minőségi szempontok szerinti klónókkal történő telepítés. Örömteli, hogy szinte az ország egészében találkozhatunk olyan elszánt termelőkkel, akik felvállalták a hazai (Kárpát-medencei) fajták telepítésével járó anyagi és erkölcsi nehézségeket. Mert bizony sokszor igényes borfogyasztók sincsenek tisztában a laska, csókaszőlő, tihanyi kék, bakator vagy más elfeledett vagy éppen termesztésben visszaszorult fajták értékeivel. A Kárpát-medence identitásának megtalálása minden borkedvelő számára kötelező feladat lenne. Itália, Görögország vagy éppen Portugália örömmel fordul olyan fajták felé, amelyekből esetleg nincs nagyobb termőterület, mint fél vagy egy hektár. Esetleg öt vagy tíz. Izgalmas, érdekes, felfedezésre váró fajták ezek. Érdemes nekünk is számolni velük.

Távlati elképzelések egyik-másik borvidéken igen, de véglegesnek mondható képünk a valóban optimálisnak nevezhető fajta szerkezetről egyelőre nincs. Ugyancsak vannak értékes, figyelmet érdemlő szőlőfajtáink. A furmint, a hárslevelű, az úri szőlőnek nevezett kéknyelű, a juhfark, ezerjó, a kadarka valóban megérdemel minden támogatást, hiszen ezekkel a fajtákkal a Kárpát medencén kívül ritkán vagy egyáltalán nem találkozhatunk, tehát összehasonlítási lehetőség híján értékeik egyedülállóvá teszik őket. Ennek ellenére a hazai borversenyeken ezek a borok ritkán szerepelnek kiemelkedően. Mi lehet ennek az oka? Miért értékelik többre a sokszor karakter nélküli, egyen-ízeket felmutató, világfajtából készült borokat, mint egy-egy telt ízű, koncentrált, alkohol gazdag furmintot, hárslevelűt vagy kéknyelűt? Miért nem érvényesülhetnek a sima struktúrájú, fűszeres kadarkák, szép savú bikavérek a tanninos cabernet-k vagy merlot-k árnyékában? 

Az egyik ok minden bizonnyal abban rejlik, hogy ezeknek a fajtáknak a borai nem mindig fiatalon adják legszebb értékeiket. Jó részük vulkáni talajról származik, telt és nagy ívű borokat ad. A nagy extrakt-tartalom és magas ásványi anyag tartalom miatt kóstolásukhoz időre és levegőre van szükségük ahhoz, hogy kibontakozzanak. Ezek a feltételek a versenyeken ritkán adottak. Nem csak a külföldi, de még a magyar kóstolók is sokszor háttérbe szorítják őket a sokszor tetszetős, könnyen érthető világfajták boraival szemben. Vagy lehet, hogy kóstolási gyakorlatunk nem megfelelő? De ez már egy következő fejezet témája…

A szerző felvétele

További játékainkhoz kattintson ide!