Röviden
Csütörtök óta zajlik a torontói nemzetközi filmfesztivál, de a szervezők többek között a nagy olasz rendező, Federico Fellini emlékének szentelt vetítéssorozattal már korábban is hangolták a rangos mustra közönségét az idei felhozatalra. A reflektorfénybő
Három nyomokban még élő népszokás, a farsangi tikverőzés, a húsvéti Emmausz-járás és a pünkösdi templomdíszítés került fel idén a szellemi kulturális örökség hazai listájára. Mende, Moha és Bóly települések közösségei mostantól a szellemi kulturális öröks
Értelmetlen látszatszövetségekre, felesleges adminisztrációra és jelentős pluszkiadásra kényszerülnek a zeneművészeti szakközépiskolák amiatt, hogy az új oktatási struktúrában a szakképző intézmények közé sorolták őket.
Öt év után adott ki új lemezt a Red Hot Chili Peppers: a Los Angeles-i fiúk őszülő halántékkal lazítanak egykori energiabombájuk huzatjában. Az I’m With You sajnos nem lett több, mint egy egykor formabontó rockzenekar halovány másodvirágzásának mementója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A neves borvidék igazi felvirágzását a XX. század derekán végrehajtott szőlőtelepítés jelentette.
Az ETO FC Győr, a Paks és a Puskás Akadémia is érdekelt a következő körben.
A kézbesítő már a háznál volt, amikor lecsapott a villám.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.