Röviden
A harmincas években a kommunizmusról szinte semmit sem lehetett tudni Nyugat-Európában, és sok idealista fiatal hitte azt, hogy az épp szemük láttára széteső demokrácia a vörös ideológiától kap segítséget a barna ellen.
Az MSZP politikai nyomása mutatható ki a fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett kaszinóberuházásnál. A korábbi balliberális hatalom ennek érdekében jogsértő eszközöktől sem riadt vissza – derül ki a dokumentumokból. Az a vád pedig egyértelműen cáfolható, h
Közös munkacsoportot hoz létre az üzemzavarok ellen három áramszolgáltató és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A kábelekhez közeli fák tulajdonosai szigorúbb fellépésre, a fogyasztók gyorsabb hibaelhárításra számíthatnak.
Akár több ezren is élhetnek idehaza abból, hogy cégeikkel tartozást halmoznak fel, majd az adósságok kifizetése előtt bedöntik vállalkozásukat. Egyes becslések szerint a társaságok felszámolásával minden évben nagyjából ezermilliárd forintot tüntetnek el.
Nem három-négy fős gerillaakció volt a magyar konvoj elleni támadás Afganisztánban, hiszen ötven-száz támadó is lehetett azokban a rejtett lőállásokban, ahonnan tüzeltek a katonáinkra – tudtuk meg Benkő Tibor vezérkari főnöktől. Az altábornagy arról tá
Ne aggódjanak, az én mamám nem múmia! – viccelődött az ellenőrökkel Akijama Mio, egy tokiói hölgy, amikor idős nagymamájának hogyléte felől érdeklődött az erre szakosodott stáb. Japánban ugyanis a jelek szerint jóval kevesebb idős ember él, mint arra szám
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.