A franciák csalódtak az EU-ban
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a közös európai valuta bevezetéséről is rendelkező maastrichti szerződés ellen szavazna az ország 64 százaléka.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a közös európai valuta bevezetéséről is rendelkező maastrichti szerződés ellen szavazna az ország 64 százaléka.
A kárpitosbútor-gyártó Kanizsa Trend Kft. Ausztriában és Svájcban is megerősítette piaci pozícióját.
A két angol óriás kész mindent megtenni, hogy a lehető leghamarabb megszerezze a Deportivo fiatal tehetségét, Nélson Oliveirát.

Foglyok megkínzásával és megölésével vádolja a szíriai felkelőket a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet hétfői jelentésében.

A budapesti szolgáltatóközpont szeptember elején kezdte meg munkáját, a létszám a tervek szerint 2013 végéig meghaladja a 30 főt.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elkötelezett az Iránnal való párbeszéd mellett, és folytatja a tárgyalásokat az ellenőrzések keretéről.

Megkapja a tervezett szolnoki citromsavgyár felépítéséhez szükséges állami támogatást a kínai–magyar BBCA Szolnok Biokémiai Zrt.

A jövő év elejétől elektronikus formában lehet az építési ügyeket intézni, és több engedély egyszerűbben beszerezhető.

A csehországi metil-alkohol-mérgezéses esetek miatt Magyarország nem rendelt el korlátozást a cseh szeszes italok behozatalára.

Az FFT munkatársa a PUSKAS.COM-ra írta meg különleges élményét.

A Kúria jóváhagyta Handó Tündének, az OBH elnökének azt a határozatát, amely a sukorói per tárgyalására a Szolnoki Törvényszéket jelölte ki.

Az énkép és az éntudat kialakulásával párhuzamosan megismerkedhetünk a csöppség cseppet sem idegesítő dackorszakával, ami rengeteg problémával jár.

Összesen 17,6 milliárd forintot szán a kormány 2013-ban a múzeumi, könyvtári és közművelődési feladatok finanszírozására, ebből jelentős összegek az átalakuló megyei kulturális intézményrendszernek jutnak majd – közölte hétfőn L. Simon László kultúráért f

A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács 18 Kovászna megyei intézményt szólított fel: pótolják a magyar feliratokat.

Tizennyolc regisztrált munkanélküli, hajléktalan ember festi le újból több kerületben a közvilágítást biztosító kandelábereket hétfőtől.

Öt új animációs film csaknem negyvenmillió forintos pályázati támogatásáról döntött legutóbbi ülésén a Médiatanács. Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező a toppikról készít animációt, Szalai Györgyi filmje pedig Makovecz Imre munkásságának állít emléket – olv

Arsene Wenger rengeteg kritikát kap az utóbbi években, amiért csapata, az Arsenal eredménytelen.

Várhatóan tanúmeghallgatással folytatódik a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere kedden a Budapest Környéki Törvényszéken.

A Kínában zajló tüntetések miatt számos japán gyártó cég zárta be kínai üzemegységeit. Leállította néhány napra a gyártást például a Mazda és a Honda is kínai üzemeiben.

Új üzemcsarnokot avatott fel Csornán az alkatrészgyártó Hantech cég, amely teljes egészében saját erőből fedezte a 150 millió forintos fejlesztés költségeit.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Háborúra készül Berlin.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Az 1972-es müncheni olimpián szovjet színekben nyert aranyérmet.

The ice rink set up in front of the Great Reformed Church in Debrecen has been awarded the title of Europe’s Best.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.