Fizetnie kell az AXA-nak
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közel 44 millió forint visszafizetésére kötelezte az AXA Bank fióktelepét 380 fogyasztó javára.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közel 44 millió forint visszafizetésére kötelezte az AXA Bank fióktelepét 380 fogyasztó javára.
Kedden megkezdődik a 2012/2013-as labdarúgó Bajnokok Ligája-sorozat; a csoportkör első játéknapján nyolc mérkőzésre, köztük a Real Madrid-Manchester City rangadóra kerül sor.
A háromajtós Kia Ceed mellett a testvérmodell Hyundai i30 is látható lesz három ajtóval Párizsban.

A kisgyerekek megrázása veszélyesebb, mint azt a szülő gondolná. A türelmetlenségből adódó rázás, vagy a játék következménye gyermekhalál is lehet.

A fővárosi Kossuth téren tartott egyhetes éhségsztrájk ügyében intézett kérdéseket az országos rendőrfőkapitányhoz Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa.

Interjú Mészáros Tiborral, akinek szerkesztése, kutatómunkája nyomán jelenhet meg többek közt Márai Sándor naplóinak eddig legteljesebb kiadása, aki Márai-nagymonográfia megírására készül

Ismét megrendezik a hét végén Budapest belvárosában a nemzetközi hagyományokat követő Stylewalker Nightot. A Fashion:Design és a Gastro:Bistro esemény ezúttal közös estén jelentkezik.

Szeptember 19-én lenne 90 éves Emil Zátopek négyszeres olimpiai bajnok csehszlovák hosszútávfutó, az egyetlen sportoló, aki egy olimpián megnyerte mindhárom hosszútávú futószámot.

Ma Magyarországon szinte nincs olyan zöldségespiac, vásár vagy élelmiszerüzlet, ahol ne találkozhatnánk vecsési – vagy annak mondott – savanyúsággal. Miért pont Vecsés?

Október elején 70 ország képviselője vesz részt azon a konferencián, ahol a kiberbiztonság helyzetét tekintik át.

Egy 15 éves fiú autóval elmenekült Zalaegerszegen a rendőrök elől, sorozatos szabálysértései után azonban sikerült megállítani.

Direct4U névvel tervezi új fapados járatok indítását a Lufthansa. Christoph Franz Lufthansa-vezér várhatóan a héten mutatja be a felügyelőtanácsnak a Direct4U koncepcióját.

A Gaping (Tátott szájjal) csoporthoz tartozó, magukat muszlimnak valló hackerek elérhetetlenné tették a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat honlapját.

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a Paks a Siófok együttesét fogadta. A házigazda 4-1-re nyert, de egyesek szerint nem tiszta körülmények között.

Csökkenti bruttó 8 forinttal a benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol.

600 ezer fogyatékkal élő ember számára jelent majd könnyítést az új választási eljárási törvény.

Elhunyt Ragnhild hercegnő, V. Harald norvég király nővére – jelentette be a norvég királyi palota.

A svájci Credit Suisse továbbra is segíti az amerikai hivatalok munkáját az adóelkerüléssel kapcsolatos nyomozásban.

Országos kéménykatasztert készít uniós támogatással a kaposvári székhelyű Magyar Kémény Kft. – közölte a társaság.

7,6 százalékkal jobban termelt az építőipar júliusban, mint egy évvel ezelőtt – közölte a KSH. Az ÉVOSZ szerint ellentmondásosak a számok.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.

Prime Minister Viktor Orban spoke to Magyar Nemzet in a Christmas interview.

80 percent of Hungarians say no to conscription.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.