Esélyt kaphat a brit kisfiú, akiért Ferenc pápa is felszólalt
Két napot kaptak a szülők, hogy bizonyítsanak.
Két napot kaptak a szülők, hogy bizonyítsanak.
Előbb a G20-as helyettesítés miatt bírálták az elnök lányát, most azért, hogy hol készülnek a nevére vett cipők. Meg is mutatjuk a gyárat.
Vízbe esett egy elektromos kocsi a Hajós Alfréd sétányról, búvárok segítségével emelik ki a járművet.
Két napot kaptak a szülők, hogy bizonyítsanak.

Előbb a G20-as helyettesítés miatt bírálták az elnök lányát, most azért, hogy hol készülnek a nevére vett cipők. Meg is mutatjuk a gyárat.

Vízbe esett egy elektromos kocsi a Hajós Alfréd sétányról, búvárok segítségével emelik ki a járművet.

Nagy volt a hőség, Záhonyban viszont csak 19 fokot mértek kora délután.

Előbb összehasonlítják a magát a világhírű festő lányának nevező Pilar Abel és öccse DNS-mintáit.

Szaúd-Arábia budapesti nagykövete szerint a Katarral szembeni bojkott egyetlen célja a terrorizmus elleni küzdelem.

A körkép meglévő részletei új, önálló bemutatótermet kapnak.

Megjelent a XX. század egyik legnagyobb magyar költőjének új esszékötete, A szomszéd banánhal.

Valósággal megszállták Pécset a vérszívók, csípésük súlyos fertőzést is okozhat.

Ezeket a felújításokat senki nem élvezheti a világbajnokság után.

A rendőrség csalás miatt nyomoz, az utazási irodák szövetsége változtatna az ellenőrzési rendszeren.

Előre nem látható ok miatt ugrott meg az ár, ami miatt szerződést is kellett módosítani.

Vízibiciklizés közben tűnt el Siófok-Szabadisóstónál a 35 éves férfi.

A „nemzeti burzsoázia” bizalmi emberei vásárolják össze épített örökségünk becses darabjait a Balatonon.

Jelentős csúszás van a lomok elszállításában Újpesten. Az FKF szabadságról rendel vissza embereket.

Az égő toronyházból 255-en menekültek ki, az áldozatok többségét máig nem tudták azonosítani.


Mi a közös Schobert Norbertben, Dávid Tamásban, Tihanyi Tamásban, Gulya Tiborban és Németh Szilárdban?

Soros. Soros. Soros. Soros? Soros. Soros?! Soros! Soros!!! Remélem, eddig világos, tudják követni a gondolatmenetet.

„A doktori iskola ösztöndíját a sikeresen teljesített félévek után kapom, és ugyanez vonatkozik feleségemre is” – írta.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.