Húszmillió eurót adunk a Fülöp-szigeteknek
Rodrigo Duterte nemrég még visszautasította az EU segítségét, de Szijjártó nem szabott feltételeket.
Rodrigo Duterte nemrég még visszautasította az EU segítségét, de Szijjártó nem szabott feltételeket.
Állítólag jelentősen csökkent a bűncselekmények száma, a nyomozások eredményessége is 71 százalékkal jobb.
Legalábbis ha nagyon akarja az ember, és másra nincs pénze. Megdöbbentő megoldások következnek.
Rodrigo Duterte nemrég még visszautasította az EU segítségét, de Szijjártó nem szabott feltételeket.

Állítólag jelentősen csökkent a bűncselekmények száma, a nyomozások eredményessége is 71 százalékkal jobb.

Legalábbis ha nagyon akarja az ember, és másra nincs pénze. Megdöbbentő megoldások következnek.

Theresa May is felemelte a szavát, az amerikai elnök pedig megígérte, kivizsgálják a szivárogtatásokat s számon kérik a felelősöket.

Trump bemutatkozott a NATO-ban, meglett a hiányolt magyar haderőfejlesztési koncepció is.

Negyedével nőtt az eredmény, 600 embert vesznek fel.

Negyven éve mutatták be a Csillagok háborúját az Egyesült Államokban. A Magyar Nemzet 1979-es kritikáját közöljük.

Darabjaira zúzza a Twin Peaks világát, és szinte kényszerít bennünket, hogy megpróbáljuk újra felépíteni.

Nem sokkal azután, hogy megérkezett a négyes táborba, elindult a csúcsra a magyar hegymászó.

A 2020-as évek közepére a honvédelmi költségvetés meg fogja haladni az 1000 milliárd forintot.

Mélyül a konfliktus Mészáros Lőrinc köre és a Vajna–Habony páros között a Heti Válasz szerint.

A döntő gólszerzőjét nem viszi magával Oroszországba Fernando Santos portugál szövetségi kapitány.

A felnőtt-tartalom-szolgáltatásból milliárdossá lett üzletember egyik ügyében megszüntették a nyomozást.

Egy dán bank hibája miatt veszítettek vagyonokat a cég ügyfelei, de nem áll ki mellettük senki.

A számik Skandinávia őshonos kisebbsége, akik a mai napig a domináns kultúrák elnyomása alatt élnek.

A négy férfi azt tervezte, hogy a moszkvai terrorcselekmények után Szíriába utazik és csatlakozik az IÁ fegyvereseihez.

Egyedül a Stadler Rail Valencia S.A.U tett ajánlatot, a 12 jármű több mint 28 milliárd forintba kerülne.

Kincset ér a gánti bánya: a rákosmentei csatornázási munkákkal és Lovarda építésével is jól járnak.

A 2014-es választási kampányhoz adott támogatások felhasználása ügyében vizsgálódnak.

Az iszlamista terrormerényletek mögött nem magányos őrültek állnak, hanem a Korán fundamentalista értelmezése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Az Egyesült Államok elnöke és az ukrán elnök várhatóan vasárnap találkozik Floridában.

Egy férfi három különböző metróállomáson támadt áldozataira.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.

A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.