Azért mállik szét a Várkert Bazár, mert sokan látogatják
Három éve újították fel, de már peregnek a Várkert falai. A Miniszterelnökség frappáns választ talált a hibákra.
Három éve újították fel, de már peregnek a Várkert falai. A Miniszterelnökség frappáns választ talált a hibákra.
Az AC Milan vezetői hétfőn menesztették Vincenzo Montella vezetőedzőt.
A bérbeadók közterhei csökkennek januártól, de ettől aligha lesz olcsóbb az albérlet.
Három éve újították fel, de már peregnek a Várkert falai. A Miniszterelnökség frappáns választ talált a hibákra.
Az AC Milan vezetői hétfőn menesztették Vincenzo Montella vezetőedzőt.
A bérbeadók közterhei csökkennek januártól, de ettől aligha lesz olcsóbb az albérlet.
Az esküvő időpontját jövő év tavaszára tűzték ki.
Politikailag korrekt nyelvezettel akarnak új híveket szerezni a lutheránusok. Hódít az újbeszél Svédországban.
Hétfőn megjelent a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás.
A politikus az Amnesty International rendezvényén tiltakozott Tibet elnyomása ellen. Igaz, még 2008-ban.
Egy piros suzukis szabálytalankodott a Hungária körúton, miközben a Hír TV riporterét adásba kapcsolták.
Államilag dotált klubelnök, pénzzel kitömött, motiválatlan fiatalok. Becsey Zsolt volt fideszes politikus többek közt ezekben látja a valódi gondot.
Szociálisan hátrányos helyzetű, egyedül élő, valamint egészségkárosodott embereknek adják az eszközöket.
A kulturális élet lezüllesztéséről, Pécs leszakadásáról, de a Me Too-ügyről is nyilatkozott a Kiscsillag frontembere az Azonnalinak.
Pártpreferencia? Azt én ki se tudom mondani, nincs meg nekem, kérem, az ehhez való képesítésem.
Lehetetlen közlekedni a főváros útjain. A kínai miniszterelnök látogatása miatt beálltak a főbb útvonalak.
Pszichoszociális kockázatfelmérést végzett a vállalat. Meglepő eredménnyel zárult a vizsgálat.
„Nem ez a legkönnyebb munkahely, amit választhattam, de nagy a kihívás.”
Feszítővágóval kellett kiszabadítani a baleset sérültjeit, közülük ketten életüket vesztették.
A november 13-i esettel kapcsolatos információkat osztanak meg a világtól elzárt rezsim katonáival.
Az orosz bombázók az Iszlám Állam kelet-szíriai bázisait támadták, az akció több mint ötven civil életét követelte.
367 ember dolgozik jelenleg az ágazatban, a szakemberek száma egyre fogy.
A kráterből az éjszaka lángok is felcsaptak, ami arra utal, hogy „bármikor újabb kitörések történhetnek”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Karácsonyi tűzszünet helyett ukrán hősi halott katonákkal kerül a történelem szemétdombjára Zelenszkij.
Tavaly 11 ezer ember vesztette életét természeti katasztrófák következtében.
Előbb-utóbb színt kell vallaniuk.
Csibi Krisztina szerint a feszületek emlékeztették az elhaladókat isten jelenlétére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.