Most kell az erő
Most, ki tudja miért, a Fidesz nekiállt, hogy rendbe tegye az ellenzéket is.
Most, ki tudja miért, a Fidesz nekiállt, hogy rendbe tegye az ellenzéket is.
Várhatóan november 7-én, pénteken alakul meg a Fővárosi Közgyűlés – tudta meg a Magyar Nemzet.
„A fajok mentésének és megőrzésének történetében ez az egyik legnagyobb siker.”
Most, ki tudja miért, a Fidesz nekiállt, hogy rendbe tegye az ellenzéket is.
Várhatóan november 7-én, pénteken alakul meg a Fővárosi Közgyűlés – tudta meg a Magyar Nemzet.
„A fajok mentésének és megőrzésének történetében ez az egyik legnagyobb siker.”
Európa nem bánik tisztességesen Magyarországgal, a diplomatáknak pedig nem az a feladatuk, hogy az őket fogadó kormányt kritizálják – mondta Hans-Peter Friedrich.
Több mint 55 milliárd forint folyt be a népegészségügyi termékadóból (neta) a 2011-es bevezetés óta.
Cégek és munkahelyek kerülhetnek veszélybe a tervezett járulék bevezetésével.
A magyar adóhatóság látókörébe került külföldi óriáscégek közül kettőről is kiderült, hogy az Egyesült Államok legmagasabb politikai vezetésével ápol kitűnő kapcsolatokat.
Phil Collins Texasnak adományozta az alamói csatával kapcsolatos relikviagyűjteményét.
A Forma–1-vb hét végi austini, majd a Sao Pauló-i futamán a Caterham és a Marussia sem indul.
Egy „szem” tekint a megfigyelőkre a Hubble űrteleszkóp által a Jupiterről készített legújabb felvételeken.
A házaspár legfiatalabb gyermeke, Tucker, 2013. augusztus 4-én jött a világra, míg legidősebb fiuk már 22 éves.
Péntektől megváltozik egyes kőbányai villamosjáratok közlekedése a 3-as villamosvonal felújítása miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A globális felmelegedéssel egyre több vírusrészecske szabadulhat fel a sarki jégtakaróból.
Egy, a súlyos csalási bűncselekményekre szakosodott hatóság szállt rá a legnagyobb brit kereskedelmi hálózatra.
Különleges módon mutatják be a Világegyetemet.
Sikeresnek bizonyult egerekbe ültetett agresszív emberi tüdőrákos sejtek elpusztításában egy új gyógyszer.
A magyar férfikézilabda-válogatott kínkeserves mérkőzésen 31–30-ra győzött a portugálok ellen.
Szeptemberben az egyik ukrán terhelt, most pedig P. Imre hiányzása akadályozta az őssejtbotrány tárgyalását.
A The Guardian balliberális vádakat szajkózó cikkében helyet kapott ellenvélemény rámutat, hogy Washington bírálatát megvásárolhatták.
A kitiltásról, a CIA-ról és a tüntetésről is beszélt az amerikai nagykövetség ügyvivője. Interjú.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Bár eleinte közös fotók nem bukkantak fel, be lehetett azonosítani, hogy együtt vannak.
Ha látta őket, most nagyon számítanak a segítségére.
A családi vita gyilkosságig fajult Somogyban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.