Polt Péter: Nem része az ügyészi feladatnak az újságolvasás
A legfőbb ügyészt próbálták kérdezni néhány botrányos ügyről az éves meghallgatásán.
A legfőbb ügyészt próbálták kérdezni néhány botrányos ügyről az éves meghallgatásán.
A több mint száz tárgyat vélhetően Yoko Onótól lopta el egy férfi még 2006-ban.
Sok gép jelentős késéssel indul vagy érkezik.
A legfőbb ügyészt próbálták kérdezni néhány botrányos ügyről az éves meghallgatásán.
A több mint száz tárgyat vélhetően Yoko Onótól lopta el egy férfi még 2006-ban.
Sok gép jelentős késéssel indul vagy érkezik.
Az M2-es és az M4-es vonalon, pénteken és szombaton éjjel fél egyig közlekednek majd a szerelvények.
Ember legyen a talpán, aki megoldást tud kínálni, hiszen a gyerekek óraszáma így is nagyon magas, a diákok túlterheltek.
A döntés már az elsőfokú eljárásban jogerőssé vált.
Sok vevő számára már csak a házgyári ingatlanok megfizethetők.
A törvényhozás házelnöke jelentette be a lépést.
A rakétaezred több mint 13 millió forintot költ „jövedéki termékekre”. A szerződés két hónapra szól.
Otthonában „felvételiztette” a gyakornokokat a veterán Charlie Rose amerikai sztárműsorvezető, most nyolc nő is megvádolta.
Átfogó, informatív, fotókkal gazdagon illusztrált könyv készült a blueszene eddigi történetéről.
A Jobbik egyedül készül a győzelemre, de kész nyitni az úgynevezett huszonegyedik századi pártok felé. Reagált az LMP és Momentum. Videó!
Hiába Merkel megingott helyzete, Párizsnak sem elég súlya, sem elég szövetségese nincs, hogy önállóan a kontinens élére álljon.
Nagy-Britanniában a muszlim általános iskolákban arról kérdezik a gyerekeket, kényszerből viselik-e a hidzsábot.
Fényfestéssel figyelmeztetnek a keresztényüldözésre.
A hónap eleje óta egyre kevesebbet ér a román fizetőeszköz az euróhoz képest.
A közép-európai térség négy országának diákjai is jobban teljesítettek a felmérés szerint.
A Kirkuktól délre eső településen egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát.
A békési szakképző iskola vezetője nem függesztette fel a tanárt, pedig a rendőrség már nyáron büntetőlejárást indított ellene.
A világháborús bombát csak éjjel ártalmatlanítják majd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Elég volt! Meddig tűrjük még?
Erre Moszkva is lépéseket fog tenni.
A büntetőintézkedések 150 tankerre is vonatkoznak.
A politológus rendszerint a Fidesz bukását jelezte előre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.