Állatövi fény a Mátra fölött
Tavasszal a körülmények kedvezőek ahhoz, hogy az állatövi fény megfelelően észlelhető legyen.
Tavasszal a körülmények kedvezőek ahhoz, hogy az állatövi fény megfelelően észlelhető legyen.
A DK elnöke hergelte fel hallgatóságát a fiatalok ellen – közölte a Fidesz.
A BMW M divíziója mindig is kitett magért, ezúttal tovább fokozott M5 szabadulhat ki végre.
Tavasszal a körülmények kedvezőek ahhoz, hogy az állatövi fény megfelelően észlelhető legyen.
A DK elnöke hergelte fel hallgatóságát a fiatalok ellen – közölte a Fidesz.
A BMW M divíziója mindig is kitett magért, ezúttal tovább fokozott M5 szabadulhat ki végre.
A testületi tagok közül már csak hárman nem tettek esküt – hangzott el a testület hétfő esti ülésén.
A szervezők hétfőn a crowdfunding segítségével támogatható segélyprojektekre hívták fel a figyelmet.
Újabb nyolcezres csúcs, az Annapurna meghódítására indul egy Török Zsolt vezette romániai expedíció.
Az ázsiai nagyhatalom a következő évtizedekben is meghatározó szereplője lesz a világnak, amely sok esetben nem érti őt.
Rendőrök is megsérültek egy közúti balesetben Budapesten, a 17. kerületi Pesti úton hétfő este.
Szerencsére létezik idei Kossuth-díjas, akivel mindenki együtt örül. Ötven éve úgy ismerjük: Kovács Kati.
Megrohamozták és elfoglalták hétfőn az ukrán hadiflotta egyik partraszállító hajóját.
Hogyan alakulnak majd az eredmények a 2000-es évek Fidesz-fellegvárában április 6-án?
Szippantott szennyvizet eresztettek le két helyszínen, komoly büntetést kapott a cég.
Három hónapban korlátoznák a munkakeresésre fordítható időt, családi pótlék pedig csak adóazonosítóval járna.
Ő az utolsó, aki tudhat valamit a szocialista bűnregényről – közölte a Fidesz.
A testület az ügyben egyhangúlag döntött.
A Rómából érkezett áldást Erdő Péter közvetítette Budapesten az MTVA Jónak lenni jó című műsora munkatársainak.
Első alkalommal rendezik meg a népi kézműves alkotóházak és műhelygalériák országos hétvégéjét áprilisban.
A rendszerváltás kezdete óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatás aránya.
Magyarország mint vízügyi nagyhatalom pozíciója tovább erősödött az elmúlt időszakban – jelentette ki Fazekas Sándor.
A két ország elnöke „új típusú kapcsolatrendszer” kialakítását hangoztatta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Tahir Gözel szerint az azeri csapat nem csak a pályán aratott fölényes győzelmet a Ferencváros ellen.
Még bizonytalan, hogy a középpályás játszhat-e a visszavágón, de legalább bizakodó.
Felavatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett honvédtiszteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.